0.nap:

 

Életem első külföldi biciklitúrája, egy hirtelen ötlet volt, mivel arra a nyárra nem terveztem semmi kiruccanást. Biciklizni szeretek, Horvátország meg itt van a szomszédba. Azért is esett ide a választás, mert mediterrán ország, és nem kell semmilyen komolyabb felszerelés.

Pl: elég a leggagyibb sátor, a legegyszerűbb hálózsák, a bátyámtól örökölt ezer éves biciklitáska …

Bár eredetileg Velencébe szerettem volna menni, és körbebiciklizni Észak Olaszországot, de az indulás előtt egy héttel kiderült, hogy a vonaton amit kinéztem, nem lehet biciklit szállítani.

Így módosult az eredeti terv Horvátországra.

 Már az indulás előtti este volt, amikor a cuccomat még nem pakoltam össze. És még a hajamat is le kellett vágnom, mert egy ilyen túrára praktikusabb a rövid haj. Nem minden cuccom fért be a biciklis táskába ezért a nagy hátitáskát is magammal kellett vinni. De azt, meg nem tudtam stabilan felrögzíteni hátra.

Így az út egy részében a hátamon hordtam. Emiatt nem tudtam normálisan izzadni és rengeteget ittam, napi 7-8 litert.

A kulacsom, illetve a kulacsaimat még nem rögzítettem fel. Arra is ki kellett találni valamit. Úgy számoltam napi 7 liter még sok is lesz, persze elszámoltam magam.

Szóval a (bicikli) villán volt 2x2 liter, a kulacstartóban 1,5 liter, és hátul is volt még 1,5 liter víz.

Amúgy vittem magammal mindent, amire szükségem volt. Bár tű, cérna, zicher tű, meg két cserélhető térd nem ártott volna.

A villára a palackokat tépőzárral rögzítettem fel. A tépőzár a leghasznosabb dolog a világon.

 

 

1.nap:       2009.08.13     Csütörtök

 

Reggel elindultam életem addigi legnagyobb kalandjára. A nyugatiból át kellett mennem a délibe. Még a Margit hídon sem mentem át máris elhagytam a hátsó lámpám. Na, mondom, jól kezdődik.

A déliben meg elszakadt a hátitáskám egyik pántja. Sicher tűvel rögzítettem, mert ezt tudtam szerezni a pályaudvaron.

A vonaton rengeteg biciklis utazott, persze a nagy része csak a balcsira ment. Épp ekkor dolgozott anyum Balatonszárszón. Amikor megállt ott a vonat, megláttam, hogy épp ott ül egy padon. Elkezdtem kiabálni, mint az állat. Bár ő félig süket, de a kolleganője szólt, hogy valaki kiabál. Én meg: „ ANYU, itt van a hülye fiad!”  kb 100 ember nézet tényleg hülyének.

10 másodperc után elbúcsúztam, mert már mentünk is tovább...

Egész Nagykanizsáig mentem vonattal, ott leszálltam és elindultam Csakovec felé régi nevén Csáktornya. Menet közben láttam egy temetőt. Gondoltam, hogy ott találok víznek, mert a virágoknak kell… volt is és reméltem Horvátországban hasonló módon tudok szerezni, de ezek ott délen szerintem örökké élnek, mert csak 1 temetőt találtam egész úton. Bár az elképzelhetőbb, hogy nem a sziklába temetkeznek.

A határon a határőr megkérdezte, hova megyek ennyi cuccal? Én mondtam, hogy Splitbe. Nagyot bólintott, és intett, még a papírjaimat sem kérte el.

Letenyénél mentem át a határon. Persze innen csak autópálya vezetett tovább. Így a helyieket meg kellett kérdeznem, hogy merre tudok tovább menni. Mondták, hogy a régi 7-es úton, de a régi hetes utat nem találtam. Így megkérdeztem a benzinkutastól merre kell menni. Ő meg nem beszélt angolul.  Activity-ben biztos jó, mert szépen lerajzolta.

A régi 7-es út tényleg régi, mert földút volt, később öklömnyi kövek, majd a végén rossz minőségű aszfalt.

Aztán egy pihenőhelyen megálltam enni. Kipróbáltam az új cuccokat.

Evés után mindig elmosogattam, elpakoltam és pihentem legalább egy órát, hogy az emésztésem megfelelő legyen.

Kipróbáltam a gázspray-t is, ami valójában paprika spray. Persze nem volt kiszemelt áldozat, csak úgy a semmibe spricceltem, megnézni, hogy működik-e.

Amikor elindultam észrevettem, hogy a kilométerórám nem mér, ami nagy gáz, mert ezzel tudtam behatárolni, hogy kb. hol vagyok. De kisebb szerelés után megjavult.

Mire Cakovec-be értem totál leégtem. Bementem egy boltba, ott vettem sört, meg naptejet.

Na persze a sört könnyű volt kérni, mert ki nem ismerné a PIVO szót, de a naptej már kicsit nehézkesebb, ráadásul az eladólány nem beszélt angolul. Az állomást elég nehézen találtam meg, mert nem is létezett, csak egy ház, ami ráadásul be volt zárva. Egy lánytól megkérdeztem, hogy tudok jegyet venni, és mondta, hogy a kalauznál.

A vonat 2 óra múlva jött is. Amúgy Cakovec-re naponta 12 vonat érkezik. A vonatra felmászni egy külön kaland. Egyrészt mert a hátamon egy nehéz táskát cipeltem. A kezemben a bicikli, amin szintén egy nehéz táska volt. És csak egy kézzel tudtam kapaszkodni. Ja és a horvát vonaton nem lépcső van, hanem létra, szóval a lépcsőfokok egymás felett vannak és 4 darab. A vonat már elindult, mire felbírtam mászni, de inkább beestem az utastérbe.

Beültem hátra a földre. A kaller tök rendes volt, és jól beszélt angolul.

Elmondta, hogy Zágrábban sem tudok venni bicikli jegyet csak a kalauztól. Elmondta mikor érünk oda és mikor megy tovább a vonatom Splitbe. A táj szépsége és a sör feledtette a hosszú utazás fáradalmait.

Zágrábba kb este 8-kor értünk. Megvettem a 23 órás vonatra a jegyet és gondoltam elmegyek biciklizni a városba. De ahogy kigurultam el kezdett esni az eső. Így a csodaszép várost nem tudtam megnézni. A wc-ben szereztem vizet, és megmosakodtam. Az eső elállt 22 órára, így volt egy órám várost nézni. Zágráb nem egy metropolis, és kevés a látnivalója, így az egy órába belefért minden. Nekem a katedrális tetszett a legjobban.

A vonat kicsit késve, de megérkezett. A biciklitároló nagyon kulturált, de a székek vizesek voltak, mert valaki nyitva hagyta az összes ablakot, miközben esett…

Így Sárit (a biciklit) lezártam és beültem egy fülkébe. Megágyaztam és húztam a lóbőrt. A kaller nem kérdezte, hogy kié a bicikli, így úgy nézett ki, hogy megúszom.

napi táv:60km

 

 

2.nap:       2009.08.14     Péntek

   

Hajnalban arra ébredtem, hogy pár francia srác ordibál. A diák szigetről jöttek. Nem szóltam nekik, mert kb én is így viselkednék, ha onnan jönnék.

Kb 6-kor ébredtem fel. A mosdóban fogmosás meg a többi. A kalauz végül csak odajött hozzám hogy megkérdezze, enyém-e a bicikli. De azért valljuk be őszintén, Ausztriától keletre, ez már a Balkán. Szóval jegy nélkül, fele árban megegyeztünk.

A vonatra felszállni sem volt egyszerű, de leszállni se.

Splitben található Dioclecianus palotája. Ami még ma is látható bár már az idő vasfoga megrágta kissé. A hely nagyon szép, a toronyból meg még szebb. Bár az okos horvátok mindenütt külön belépőt kérnek, így nem tűnik soknak….

Szereztem vizet a palotától nem messze egy parkban. És elindultam.

Valószínűleg Cakovec-nél a „nagy felszállásnál” elhagytam a térképemet, így csak emlékezetből tudtam, hogy hova szeretnék eljutni, és úgy kérdezősködtem. De mindenki az autópálya felé terelt. Én hiába mondtam, hogy biciklivel nem tudok felmenni a pályára. Arra gondoltam, biztos a pálya mellett van egy sima út. 16 km után oda is értem. Ott kiderült, hogy nincs kisebb út. Kitört belőlem az örömlányok emlegetése. Egy srác, aki jól beszélt angolul, mondta, hogy nyugodtan menjek fel a pályára. Kicsit veszélyes, de sokan bicikliznek ott. Persze rajtam kívül senki nem biciklizett a pályán. Az első lehajtónál le is mentem a tengerparti kis útra. Ott tekertem el egy kisvárosba, ahol megkajáltam. Láttam a parkban egy fügefát, amin egy csomó füge lógott. Gondoltam mi bajom lehet. Na onnantól fogva még 3 napig, amíg volt ilyen út melletti fügefa mindig megálltam és jól bekajáltam. Persze lett is nagy hasmenés vagy inkább hasfutás. De a csoki ellensúlyozta ezt a problémát.

Délben már Trogirban voltam, megnéztem a várat ahol Iljics Vlagyimir Béla, illetve IV Béla várta ki még a tatárok nyaralnak egy kicsit nálunk. Trogir nagyon szép város. Szereztem vizet, mert addigra szinte az összes vizemet megittam. Egy tag locsolta a füvet, tőle kértem.

Trogir után megálltam a tengernél kicsit fürödni, meg enni. Mostam is. Találtam egy fólia darabot abból vágtam ki egy kisebbet. Megmostam a tengerbe, kövekből csináltam egy vályút és bele fektettem. Abba öntöttem vizet, és így mostam... A fürdés jól esett, mert már akkor jó rég nem fürödtem. Hozzá teszem a sós vízben való fürdés jó, de utána nem sokkal jobb, mert a só ott marad a bőrön.

Az árnyékban aludtam is kb 1 órát. Aztán mentem tovább.

Tudni kell, hogy Split Európa legszárazabb vidéke évente csak 2-szer esik az eső. Na, én kifogtam az egyiket. Igaz csak pár csepp esett. De akkor is! Milyen szerencsés vagyok, hogy sokan egész heteket töltenek ott, hogy ebből az isteni áldásból kapjak, én meg pár óra után, kaptam az áldásból.

Itt egy időre el kellett hagynom a tengerpartot, mert az út elkanyarodott tőle.

Megálltam egy pihenőben. Ott láttam először pár centiről kabócát. A kabóca olyan kis kedves nevű lény, de amúgy egy ocsmányság. Olyan, mint egy nagy légy. Találtam egy temetőt, onnan szereztem vizet, bár elég fura íze volt, de bajom nem lett tőle. Arra gondoltam, mivel már eléggé késő van, itt alszom. Bár az elég morbid lett volna, ezért tovább indultam.

Az út visszatért a tengerhez, ott volt egy dombocska, amit a horvátok átvágtak, az út miatt. Gondoltam a domb tetején el tudok éjszakázni. Feltoltam a biciklit, kerestem egy helyet a sátornak, és elkezdtem megtisztítani a helyet, mert tele volt kis száraz növényekkel. A késemmel kezdtem metszegetni az ágakat. Kb 1 óra „kertészkedés” után lett tiszta a terep. Addig megittam a sörömet is. De nem tűnt 5 csillagosnak a placc. Ezért átnéztem egy másik helyre ahol csak egy kis növényt láttam. Nem mertem kiszedni, gondoltam ez valakinek a „földje”. Amúgy nagy hiba volt, mert egész este, ahogy forgolódtam a sátram és a növény, susogó hangot adott és azt hittem, hogy jön valaki. Szóval nem aludtam aznap este sokat. De a naplemente nagyon szép volt. Horvátországban ajánlatos mindig sátorban aludni, és a cuccokat is ott tárolni, mert akadnak, viperák, és skorpiók. Amit addig nem hisz el az ember, amíg nem találkozik velük.         

napi táv:72,4km

 

3.nap:   2009.08.15        Szombat

Hajnalban kb. 6kor keltem. Megnéztem még egyszer a szép kilátást, szidtam azt az 1 száraz gazt, amitől nem tudtam aludni. Pár km-re volt csak Primosten. Még egész kellemes volt az idő, amikor láttam egy parkolót, ott megálltam reggelizni. „Nagyon finom” gyíkhús konzervet ettem, egy kis horvát mustárral. A parkolóból pont rá lehetett látni a tengerre.

Volt ott egy lengyel házaspár, akiktől kértem térképet, hogy összeírjam, milyen városokat kell érintenem. Hogy ne sz*rakodjak úgy, mint Splitnél.

Ahogy írtam össze a városokat, emberünknek egyre kerekedett a szeme. Pedig akkor még csak fél úton jártam az összeírással. Amikor Velencénél befejeztem, a faszi bólintott, és gratulált. Utána meginvitált egy kávéra, de mivel nem kávézok így csak megköszöntem…

A kaja után jött a megszokott 1 órás pihenés, emésztés. De hogy hasznosan töltsem el az időt, a biciklimen próbáltam megcsinálni a kulacstartómat elől, mert a rázkódástól idővel hozzá ért a palack a kerékhez. Szereztem egy egyenes vékony fenyőágat és abból faragtam egy tartót, amit gyorskötözővel erősítettem fel. Meglepően jól sikerült. Velencéig nem volt vele gondom.

Az első város Sibenic, ott akartam venni egy fejkendőt, mert előző nap elhagytam, valószínűleg amikor szárítottam hátul a biciklimen. De tök sok pénzt kértek érte.

Ráadásul úgy jártam, mint Splitnél. Mert nem találtam a kiutat a városból. Pedig már láttam azt a Hidat, nem messze, amin át kellett mennem. Végül egy német házaspár segített. A híd egy kis tengeri szoros felett ívelt át, amiről nagyon szép a kilátás. A hídon két srác bándzsi dzsámigolt. De pont amikor ott voltam akkor nem ugrottak. A híd után jött a nagy nihil. Tök kopár táj, mint a holdon.

Pár kilométerre volt Vodice, oda bebicikliztem, mert már kezdett fogyni a vizem. De csak a boltba tudtam venni, mert sehol nem találtam kutat, pedig egy elég szép kis falu.

De találtam egy utazási irodát, ahol kaptam térképet. Tekertem tovább…

A nagy semmi közepém egyszer csak egy nagyon frankó parkoló termett. Egy hatalmas fa alatt egy hatalmas kő asztal két hatalmas kőpaddal. Lecuccoltam az árnyékban, megfőztem a kajámat, egy jót ettem, aztán mosogatás. A parkolónál volt egy nagy szikla, és kicsit feljebb egy bunker. Gondoltam oda felmegyek és ürítek egyet. De akárhányszor felmentem mindig pont akkor állt meg egy autó. Végül lezártam Sárit, és még feljebb másztam.

Aztán lefeküdtem a padra, és aludtam kb 1,5 órát.

Majd tekertem tovább. Kb 40km-re Zadartól megálltam fürödni a tengerben. Fél óra után mentem tovább. Alig tekertem pár száz métert, amikor megálltam megnézni a táblákat, hogy merre kell menni és akkor megállt mellettem egy hasonlóan felcuccolt srác. Ő hamarabb elindult, mint én, és akkor esett le, milyen jó szélárnyék lesz ez nekem. A srác 30 felett nyomta, így 30 km-t megtettünk 1 óra alatt. De én már annyira kifulladtam, hogy Zadartól 7-8 km-re leszakadtam tőle. Megköszöntem neki hogy ment előttem. És megálltam. Mivel vizem is kezdett fogyni, kezdtem nézelődni szállás után. Egy háznál volt egy faszi a gyerekével épp locsolt. Kértem tőle vizet, meg megkérdeztem, hogy hol van a közelben kemping. Ő felajánlotta, hogy verjem fel a sátramat ott az udvarban, aztán meg hogy van egy vendégszobája 20€-ért azt kicsit sokalltam. Bár már jól esett volna egy fürdő. De inkább tovább tekertem. Nem messze volt is egy kemping 30 kunáért. Felvertem a sátram, és mentem boltba. Kimentem a tengerpartra, ott ettem és csináltam pár szép fotót a naplementéről. Hemingway szerint itt van a világon a legszebb naplemente.

Elmentem fürödni, meg mostam is. A fürdés már nagyon hiányzott, mert ez már a 3. nap volt és nem fürödtem 4 napja. De mivel papucsot nem vittem, békatalpban meg nehéz lett volna fürödni, így zokniban fürödtem, (elég hülyén nézhettem ki) de mégis csak véd valamit.

Lefeküdtem a sátramba. Megittam az altató sörömet, de nem sokat ért, mert a szomszédban lengyelek laktak, és valami lengyel mesét néztek a gyerekek. A mesemondó legalább 100-szor mondta, hogy bjedronka. Ez azt jelenti, hogy katica. Aznap este csoda hogy nem katicákkal álmodat.

napi táv:102,5km

 

4.nap:       2009.08.16        Vasárnap

 

Hajnalban korán keltem. A tegnap kiteregetett ruhámon észrevettem, hogy teljesen vizes, mert a tenger mellett nagy volt a páratartalom.

Tisztálkodás, összecuccolás, és irány tovább. Korán reggel már bent voltam Zadar-ban. Elbicikliztem a kikötőhöz, ahol található egy hatalmas napelem, ami este világít, és orgona sípok vannak elhelyezve a mólóra, ha egy hajó felveri a hullámokat, a sípok megszólalnak.

Mivel a fejkendőmet elhagytam, és venni sem tudtam, muszáj volt rögtönözni. A boxer alsómból csináltam egyet egy biztostű segítségével.

Zadar után a cél Pag szigete volt. A szigetre egy híd vezet át, ami ingyenes. A sziget másik oldalán csak komppal lehet átmenni. Zadar és Pag között rengeteg szederbokrot találtam, amiből jól bekajáltam. A vizembe is tettem, hogy megízesítse.

A hídnál egy szép erőd áll. Bár nem túl nagy. A sziget teljesen kopár volt, de szerintem még most is az:) Állítólag, mert Nagy Sándor, a hajóihoz innen szerzett fát. És így a talaj bemosódott a tengerbe, a növényzet meg kihalt. Horvátországban sok helyen lehet látni kőből emelt kerítést. Ennek az a célja, hogy a pásztor, mindig arrébb tereli a nyájat, hogy ne legeljék teljesen tarra.

Délutánra el is értem Pag városát, ahol nagyon meleg van, mert a város egy völgybe épült, és a meleg bent tud rekedni.

A tengerbe fürödtem, próbáltam osztrigát találni, mert jó fehérje forrás, de sajnos nem volt. Pedig vannak, ezen a részen. A strandon volt zuhanyzó, itt 2 kunáért lehet tisztálkodni. Innen az utam a hegytetőre tartott. Ott gondoltam tudok aludni, a bokrok között. Egy pásztor földjére tévedtem. Onnan gondolom, hogy egy pásztoré, mert elég sok birkabogyót láttam a földön. Estig nem is vertem fel a sátram, ez volt a szerencse, mert a pásztor, csak este ment el.

A sátorhelyem elkészítése következett, mert a nagy köveket kellett arrább pakolni. A sátrat csak úgy tudtam felállítani ilyen sziklás részen, hogy szereztem nagyobb köveket, és ahhoz kötöttem ki a sátrat. Ehhez persze nem árt néhány gumipók, és kötél.

Az este folyamán nem sokat aludtam, mert a kövek nagyon szúrtak. Miután ezt megszoktam, a kövek elkezdtek hűlni, emiatt pattogó hangot adtak, pont olyat mintha valaki mászkálna. Miután ezt is megszoktam, elbírtam aludni. De nem aludhattam sokat, mert arra ébredtem, hogy egy hosszúkás állát mászik alattam. Egy vipera bemászott a sátram alá. El kezdtem csapkodni, és zajongani, mert a kígyók jobban félnek, mint mi emberek.

Ezek után nem sokat tudtam aludni. Ezért fontos ilyen helyeken mindig sátorba aludni!!!!

napi táv:85,3km

 

 

5.nap:       2009.08.17       Hétfő 

 

Reggel felkeltem, és az első az volt, hogy a sátorvasammal minden dolgot, ami mögött egy vipera elbújhat megmozgattam.

Összepakoltam, és irány tovább. Mivel egy juhász földjén éjszakáztam, így egy kapu állta az utamat. De szerencsére a bicikli átfért a kerítés és a kapu közötti kis nyíláson.

A komp felé vettem az irányt. Útközben találtam pár eltaposott viperát az úttesten, így már biztos voltam, az este ki látogatott meg…

A táj elég szép volt annak ellenére, hogy az út nagyon nehéz az emelkedők miatt. Úgy döntöttem, hogy csak akkor fogok kajálni, ha már a hegytetőről látom a kompot, mivel onnan már csak gurulni kell, és a komp úton is pihenhetek. Így időt spórolok meg az szokásos egy órás emésztéssel.

A hegytető, tök kopár. A kajámat elkészítettem, és miközben ettem, rengetek légy támadott meg. Úgy gondoltam, hogy nem ártana fürödnöm, de amikor egy szippantós autó befordult mellém, rájöttem, hogy voltam olyan h*lye és egy szennyvíztelep mellett állítottam fel a konyhám.

A komp elég olcsó, és még vártam a hajót, csináltam pár jó képet.

A kompra én szállhattam fel elsőként, mivel a kocsikat meg tudtam előzni. Ez érdekes, mert itt Horvátországban az autósok nem szidják a bicikliseket ha „pofátlankódnak”.

A szárazföldön, gondoltam veszek ásványvizet, de csak fél literes volt horror áron, gondoltam inkább szomjan halok,mint kiadjak ennyi pénz fél liter vízre. Ez után jött a feledhetetlen tolás felfelé. Az út nagyon meredek, nulla árnyék. A vizem meg fogyott!!!

Eszembe jutott, a kedvenc túlélős műsoromból egy részlet. Ha kevés a víz, akkor csak kortyolgatni szabad, és azt is addig kell tartani a szájban, amíg csak lehet. De így is mire felértem, és mire találkoztam egy élő emberrel, aki tudott vizet adni, addigra az utolsó cseppeket nyaltam ki a flakonból.

Mikorra lett vizem, nagyjából pont fel is értem a hegy legmagasabb pontjára. Így onnan csak szinte lefelé gurultam. A táj nagyon szép volt, a levegő friss, nem volt forró, és VOLT VÍZEM!!!

Egy parkoló szerűségben megálltam, és főztem egy levest. Pihentem egyet, és mentem tovább. 1-2 kilométerrel arrább találtam egy nagyon szép és jó pihenőt. Kicsit szidtam is magam, hogy miért nem itt álltam meg. Az egyik padra leterítettem a polifoam-m és aludni próbáltam. De pár jófej darázs úgy gondolta barátkozik velem. Pár perc „barátkozás” után elővettem a gázspray-m és „vendégül” láttam őket…

Kb egy óra múlva mentem is tovább. A leejtő egész a tengerig ment, az út kb egy méterre volt a tengertől. Itt láttam egy kempinget, gondoltam, bemegyek, és szerzek vizet. A mosdóban belefutottam egy másik hazánk fiába, aki elmondta, bánja, hogy befizette a belépőt, mert senki nem nézi ki-kicsoda.

A kisördög kijött belőlem, és úgy döntöttem itt éjszakázom. A kempingpénzt, meg elsörözöm.

Ettem, fürödtem, mostam, búvárkodtam a tengerben, és este kiültem a helyi étterem teraszára, és elfogyasztottam pár jó sört. A naplemente csodás volt, és szerintem a tenger is itt a legtisztább Horvátországban. A hely pár kilométerre volt Senj-től.                               

napi táv:69,84km

 

6.nap:       2009.08.18        Kedd

 

Reggel korán keltem, mint mindig, de nem túl nagy sikerrel, mert a kemping kapuját bezárták estére. Így összepakoltam, meg kajáltam. És kipróbáltam egy aranyos cicán a gázspray-m. Na nem azért mert állatkínzó vagyok, hanem mert, a cica a sátramon kezdte élezni a karmait. És a „sicc” nem nagyon használt.

Kb 9 óra magasságában, láttam, hogy a kempingnek nem csak egy bejárata van, és a másikon ki tudok menni. Szóval kb 2 óra hátránnyal elindultam.

Senj városa elég közel volt. A város nagyon tetszett. Itt található egy erőd, és a kikötő is elég szép.

Rijeka felé haladva a fügefák száma eléggé megcsappant, így már az ingyen fügezabálás kezdett ritkulni. Rijeka után meg már nem is találtam. Bár a fügék eltűntek, de nekem ugyan olyan melegem volt, mint Split környékén. Rijeka előtt az út elég kanyargós, és az egyik ilyen kanyarban volt egy kis pihenő, ahol egy bácsi árulta a sajtjait. De sajnos nem adott el csak egy egész gurigát, nekem meg az sok lett volna, mert sajnos a biciklimen nem volt hűtő.

Rijekában szerettem volna megnézni a kikötőt, mert úgy tudom ez Horvátország legnagyobb kikötője, de sajnos csak az útról láthattam mi folyik ott. A városban miközben fényképeztem a házakat egy parkoló autó rajtam keresztül próbált kiállni a helyéről. Miután a kocsi a biciklimen állt, elkezdtem ütlegelni az autót. Az anyós ülés felőli ajtót kitéptem, és a nőnek nagyon sokáig 100 dB-lel (decibel) emlegettem az édesanyát, de mivel dánok voltak, így csak azt látták, hogy egy agyon izzadt, szakadt külsejű hülye kiabál velük. Végül a nő kinézett az autóból és meglepődött, na meg rájött miért kiabálok. A férje leállt a kocsival a biciklimről, és megnéztük mi baja lett. Hála Istennek semmi, csak annyi hogy a csomagjaim egy kicsit elmozdultak, pont annyira, hogy egy autónak megütöttem a tükrét miután elindultam.

A város után jött Opatija és környéke.

Itt a táj már teljesen más, mint, Split, vagy Zadar környékén. A házak stílusa is más.

A környékén volt egy kemping, de drágának találtam, és tovább bicikliztem. Innentől minden faluban ki volt írva, hogy van kemping, de sehol nem találtam. Kezdtem kérdezősködni, de mindenki azt mutatta, hogy 2 km múlva van egy….Persze 2km után sehol semmi. Ez amúgy tipikus volt Horvátországban, hogy ki volt írva (pl) egy bolt 1000m. 1000m tekerés után meg hogy 500m. És még 1000 méter után volt ott csak a bolt.

Este 8 fele belefutottam egy magyarul tudó emberbe, aki elmondta, hogy hol van kemping.

 A kempingbe megérkezve nagyon fáradt voltam. Ahogy szálltam le a bicikliről elestem, és belerúgtam egy autóba. A tulajdonosa, egyből elkezdett velem kiabálni. Úgy látom, itt a biciklist gond nélkül el lehet ütni, de fordítva…

A kemping nagyon drága. Később megtudtam az egész környéket egy társaság felvásárolta, akik a holnap lánya, illetve a maffia fogalmát teljesen kimeríti. A strandon mindenért fizetni kellett, még saját ennivalót sem lehetett bevinni, és nem is lehetett csak úgy lefeküdni a kövekre, csak a kihelyezett napágyakra, ami természetesen fizetős volt. Persze én elég későn értem oda, hogy ezekért ne kelljen fizetni. A sátorhelyet itt többszörös áron adják, mint mondjuk Zadar mellett. És semmivel nem jobb.

A kempingben vettem észre, hogy a telefonom merül, annak ellenére, hogy egész nap ki volt kapcsolva. Csak szerencsétlenségemre a zsebembe bekapcsolt, és egész nap világított, mert kérte a PIN kódot, de sajnos zseben keresztül, még nem tudom beütni.

Így a gondom már az volt, hogy szerezzek egy aksitöltőt.

Kb az ötödik családnál érdeklődtem, amikor a társaság egyik tagja megkérdezte:”Kérsz egy pálinkát?”

Persze nem mondtam nemet, és még nagyon meg sem ittam a nedűt, ami amúgy nagyon finom volt. Már bontották is nekem a sört, és a következő pálinkát. Ekkor jött ki a feleség a sátorból, és közölte, hogy nincs olyan töltőjük, ami nekem kell. De jött egy fiatal pécsi srác, aki mondta, hogy ő tud nekem adni, a vendéglátóm őt is azonnal leültette a padra és kapott egy pálinkát. Akkor már tudtam, hogy holnap reggel nem tudok 7-kor elindulni.

A felesége csinált egy nagyon finom levest, amiből kétszer is ettem. A szomszédba németek voltak, őket is odahívták, és őket is elkezdték itatni. Később csatlakoztak oroszok is. És kiderült, hogy a vendéglátó emberünk foglalkozása: Pálinkafőző. Saját palackozó üzeme van, saját palackjai, meg nagyon finom pálinkái.

Azt hiszem ez lett volna a legunalmasabb napom, ha nem ütnek el, és ha nem találkozok ezzel a kedves borsodi családdal.

Kb éjfélkor mehettem vissza a sátorhoz, vettem egy langyos zuhanyt, mert csak az volt.

És elmentem aludni. Persze nem kellett altatni.   

napi táv:106,56km

 

7.nap:       2009.08.19        Szerda

 

Kb 8-kor kelhettem. Írtam egy köszönő levelet az esti vendéglátóimnak. És elindultam Pula felé.

Az úton itt végre volt árnyék a fák miatt. A táj sokkal zöldebb. Az út sokáig haladt a tenger mellett, kb 200 méter magasan. Egész jól haladtam, amíg az út el nem kanyarodott a tengertől. Itt a táj se volt olyan szép, és az út is elég meredek volt. A vizem is kezdett fogyni. Szerencsére az egyik kanyarban munkások ültek épp be az autóba. Ők megkérdezték, hogy el vigyenek-e egy darabon, de a büszkeségem nem hagyta, …hogy nézett volna ki, hogy a horvát tengerpartot végigtekertem, kivéve 4km-t… Szóval nemet mondtam, de kértem tőlük vizet, és az volt a megmentőm.

Az egyik kanyarban hallottam, hogy valami morajlik. Visszanéztem, és észrevettem, hogy egy vízesés mellett tekertem el. Visszatoltam a biciklimet, hogy megfürödjek a patakban, esetleg igyak is belőle, mert akkor már mindegy volt.

De egy táblán ez állt:”a víz bárminemű használata tilos”. Azt nem tudom azért mert olyan tiszta, hogy védik, vagy, mert olyan koszos, hogy az embereket védik tőle. Nagyon rossz érzés halál szomjasan egy csobogó vízesés mellett állni 45°fokban a napon.

De szerencsére pár kilométerre találtam egy barlangot, amibe eltöltöttem kb egy hűs órát, lehűltem és összeszedtem magamat. Túlságosan nem mertem bemenni, mert a viperás este után nem akartam egy medvével is összefutni.

Az egyik pihenőnél a térdem egy csúnyát roppant, ez rányomta bélyegét a túrám többi részére.

Pula előtt már annyira fáradt voltam, hogy még a leejtők is emelkedőnek tűntek. A városba beérve a római kori építmények feledtették a fáradságomat. Az amfiteátrum, bár nem olyan nagy, mint a római, de kívülről teljesen ép. Belépő van, de mivel ennek a belseje nem olyan ép, mint a Colosseumnak, így nem mentem be. Ráadásul az amfiteátrum mögött az utcák dombon vannak, és onnan nagyon szépen be lehet látni. A városban megtudtam, hogy merre van kemping. Fazana kb 6 km-re van Pulától. A kempingben senki nem kérte tőlem ki fia borja vagyok, így véletlenül nem fizettem…

Felállítottam a sátram egy nagy lakókocsi mögé, úgy nézett ki mintha egy kutyaól lenne, mert tényleg nem nagy az én sátram.

Elmentem a tengerbe fürdeni, amit úgy vettem észre, hogy Opatijától kezd koszosodni.

Lefeküdtem, de nem tudtam aludni, mert a helyi „Lagzi Lajcsi” adott koncertet, de szerencsére 23 órakor abbahagyták.

napi táv:100,39km

 

 

8.nap:       2009.08.20        Csütörtök

 

Mint minden nap ma is korán keltem. Az út lassan emelkedet, és a kilátás is egyre szebb lett, a levegő nem olyan forró, mint az előző napokon.

Egy súlyemelő lány megelőzött biciklivel, aminek azért szoktam örülni, mert be lehet mögé állni, szélárnyékba. Hogy honnan tudtam, hogy súlyemelő. nem tudtam, de akkora fara volt mint Vinetu lovának.

Ráadásul az emberek többsége ilyenkor úgy reagálja le a dolgot, hogy megpróbál lerázni, de szélárnyékból könnyebb… Emberünk kb 10 km-t bírta, aztán megállt. Én meg nem vagyok annyira pofátlan, hogy megvárjam, még újra elindul.

Sajnos nem találtam pihenőt, hogy megebédeljek, csak valami építmény kezdeményt, ami mellett volt egy rossz pad, olyan rozoga, csoda hogy elbírt. Árnyék is alig-alig…

Kaja után pihi, majd irány tovább. Kb 500m után találtam egy nagyon szép pihenőt, csodás faasztallal, árnyék, árnyékszék. Bár nem rég pihentem, úgy gondoltam pár fotó erejéig itt is megállok. A környéken volt egy olajfa kert, a fákon már szépen ki volt fejlődve az olajbogyó. Jóízűen megkóstoltam, de iszonyat milyen rossz íze volt, mivel se nem vagyok kertész, se nem ott született helybeli, azt sem tudom, meg volt-e egyáltalán érve.

A határt elég hamar elértem. Egy hegyről szépen lehetett látni, szerencsémre az út innen már lefele tartott. Kb 5 perc alatt leszáguldoztam a hegyről. Az autók elég hosszú sora várt… Amiket végig előztem. A határ előtt egy olasz index nélkül bejött elém, így felkenődtem az oldalára. De szerencsére nem lett semmi baj. A Nő meg kiugrott és sajnálkozott. Ő a saját anyját emlegette „mamma mia”, én meg az övét, azaz ugyan azt a nőt.

A határőr rám nézett és csak legyintett. A határ után egy kis parkoló szerűségre lettem figyelmes. Emberek nem kis csoportja állt sorban… Egy forrásvíz folyt egy csapból. Én is sorba álltam, és közben azon gondolkoztam, hogy eddig minden nap a víz volt a problémám, itt meg alig jöttem pár száz métert, és máris van egy forráskút.

Örömöm nem tartott sokáig, mert elnéztem az utat, és a hegyet nem megkerültem, hanem megmásztam. Bár csodás kilátás fogadott a hegytetőn, de a felfelé vezető út nagyon kifárasztott.

Ráadásul a lefelé tartó út meg túl keskeny, ami azt jelenti, hogy alig volt helyem az út széle, és a mellettem elszáguldó autók között.

De hamar elértem Koper-t, ahol már gyerekkoromban is nyaraltam, bár akkor még Jugoszlávia területén feküdt. Akkor Koper egy kis halászváros volt, de mivel Jugoszlávia felbomlott, és ez az egyetlen nagyobb kikötővárosa Szlovéniának, egy kicsit átalakult. A városban szereztem térképet, és elmagyarázták, hol van a közelben kemping. 

A következő part menti település Ankaran, itt két kemping is található. Az egyik hatalmas, a másik elég kicsi. Gyors lecuccoltam a nagyobbikban, ami nekem ingyen volt, és megkerestem a másikat, mert gyerekkoromban ott nyaraltunk. Este még lementem fürdeni a tengerbe. Vittem a szokásos (snorkel) búvár felszerelésemet. És azt vettem észre, hogy az emberek nagyon bámulnak, a második, ami feltűnt, hogy a kempingnek volt saját medencéje, és mindenki ott fürdött. Gondoltam magamba „mennyi sznob, ezeknek már a tenger sem elég jó”

De a kikötő fejlődése, és a sok hajó forgalma miatt a tenger olyan koszos lett mióta utoljára itt jártam gyermekként, hogy mellette a mi magyar tengerünk kristály tiszta...

Így úsztam egy kicsit, hogy levezessem a tekerés fáradalmait, és elmentem inkább zuhanyozni. Aztán alvás

napi táv:103,23km

 

 

9.nap:       2009.08.21      Péntek 

 

Hajnalban az út mellett láttam útjelző karókat, amin 1000 csiga futkározott, először meg sem álltam, de amikor a másodikat megláttam, gondoltam megállok, és megnézem. Gondolom a hajnali nedvesség kicsapódott, és azért másztak fel rá a csigák. Egy hatalmas autólerakat mellett is eltekertem, ami olyan nagy, hogy nem láttam a végét. Amikor haza értem, megnéztem a műholdképen, és valóban hatalmas telep. Elértem a határt, ami szerencsére nincs messze Ankarantól. De ott a bicikli út elfogyott, és csak autópálya vezetett tovább. Nagy nehezen megtaláltam a helyes irányt, persze az autósok kifejezték nem tetszésüket, nem kevés dudaszóval. Hát igen az olaszok, hatalmas biciklis nép. Szerintük. Szerintem az nem biciklis nép, aki szombaton felül a csilli-villi versenybiciklire és teker pár kilométert a csilli-villi ruhájában. A Triesztbe vezető út megtalálása nehéznek bizonyult, mert az olaszok nem igazán beszéltek angolul. És ha valaki kicsit és értette mit akarok, az olaszul válaszolt vissza. De szerencsére egy férfi beszélt németül és úgy már sikerült kommunikálni. A triesti állomást elég hamar megtaláltam ezek után. A következő vonat 22 perc múlva indult, így esélyem sem volt megnézni a várost. A jegyeladó szépen beszélt angolul, így könnyen meg tudtam venni a jegyet. A vonat 2 óra alatt ért Velencébe. Ott az állomáson találtam egy információs irodát, ahol megmutatták, hogy merre van kemping. Az állomás igazából nem is Velencében van, hanem Mestrében. Az info helyen nem tudtak térképet adni, így vakon elindultam megkeresni a kempinget. Az olaszok nagyon rossz útbaigazítók. Így 2 óra bolyongás után, visszamentem a pályaudvarra, de előtte vettem egy térképet. Így már a lány könnyen el tudta magyarázni merre van a kemping. De még így is nagyon nehezen találtam meg, mert az olaszok a térképet nem igazán ismerik, szerintem volt olyan, aki azt hitte szabásmintát mutogatok neki. A kempingben gyors lecuccoltam, és irány felfedezni a várost. Én kis naiv úgy gondoltam, hogy milyen jót fogok biciklizni a városban. De Velencében a lagúnák feletti kis hidak nem az EU szabvány szerint épültek, és 1000-ből, 1 kis hídon van kerekesszék feljáró.

Így a harmadik híd után inkább leraktam a biciklit. Persze jól megjegyeztem, hogy hol, és bejelöltem a térképen a helyet, mert Velence egy labirintus. Ha most mennék, biztos vinnék magammal egy iránytűt. Elindulásom előtt mindenki mondogatta, hogy Velence egy varázslatos hely. Elég hamar rájöttem, hogy tényleg az. Sehol eddig nem láttam hajókkal közlekedni embereket. Autó nélküli várost. Az épületek nagyon díszesek, a kirakatokban a szebbnél-szebb kézműves termékek, amiknek a hátulján nincs felírva „made in China”.

Sajnos a városba vezető hídon nincs bicikli út végig, így egy részen a forgalommal szembe kellett menni, ezért nem mertem egész estig maradni. Pedig biztos nagyon szép a város, este is.

Hazafelé a kemping megkeresése volt a fő cél, mert Mestre is egy elég szép útvesztő.

napi táv:43,12km

 

 

 

10.nap:     2009.08.22          Szombat

 

Korán reggel irány Velence. Kb. 6 órakor értem be a városba. Épp apály volt, ami nem valami szép látvány a befelé vezető hídon.

De reggel a város egy másik arcát mutatja. Mert egy turista sem kel fel ilyen korán. Bár a tegnapi turista tenger utáni szemét halmaz, nem valami szép látvány, de hamar összetakarították. Kicsit vicces is, hogy a kukás kocsi helyett itt kukás hajó szedi össze a szemetet… Reggel az árusok kis talicskára pakolják ki az árukat a hajóból, és úgy tolják végig az utcákon, egész az üzletükig. A gondolák tömkelege ringatózott kék vászonnal leterítve.

A Szent-Márk tér teljesen üres ilyenkor, talán max. hárman lehettünk rajta, de a másik két ember utcaseprő volt.

Úgy gondolom Velencének nincs konkrét látnivalója, Velence maga a látnivaló. Mivel nem túl nagy a város szerintem két nap alatt pont be lehet járni, bár az igaz, hogy ez alkatfüggő.

Velence szállás szempontjából nem túl olcsó, még a kemping is kicsit drága, de a kaja szerintem nem túl vészes. Egy pizza 7 eurotól kezdődik.

Este visszabicikliztem a kempingbe, és összepakoltam másnapra. Elfogyasztottam utolsó vacsorámat, ami magyar konzerv, horvát mustár, szlovén sajt, és olasz zsemle volt. Kicsit nosztalgiáztam, fürdés és alvás.

napi táv:29,41km

 

 

11.nap:   2009.08.23          Vasárnap

 

Másnap reggel alig vártam, hogy Albert hívjon. Albert egy vadidegen pesti srác, akit a neten találtam, egy stoppos oldalon. Albert 3 hetet töltött Olaszországban, és mint később kiderült a búcsú bulija túl jól sikerült, és így elég későn kelt. Én meg egész nap rá vártam, de kb. délután kettő fele megérkezett. Vasárnap lévén, minden be volt zárva, így történt, hogy Olaszországban egy kínai gyorsbüfében ettem egy pizzát. Ami amúgy valljuk be őszintén, nem is volt olyan rossz. Albert GPS-e nem volt valami friss, így nem találta meg a megbeszélt helyet. De szerencsére jól beszélt olaszul, és így könnyen odaigazították a helybeliek.

A Bicikli könnyedén befért a kocsiba, és irány haza. Hazafelé beugrottunk Triesztbe, mert nekem kaja kellett, Albertnek, meg inni való. Mondtam neki, hogy szerintem, vasárnap ellenére a vasútállomáson nyitva kell lenni a boltnak. Én meghívtam egy üdítőre, ő meg egy k*rva nagy fagyizóba. Szerintem legalább 15 méter hosszú fagyispult volt….

Megmutatta a város főterét, mivel mondtam neki, hogy ide felé nem tudtam megnézni.

Hazafelé a GPS felvitt minket egy kis keskeny hegyi útra. Ahol a kocsi elakadt. Ő mondta is, hogy szerinte nem erre kell menni, de mivel ő sem bízik a GPS-ben gondolta szerez még egy rossz tapasztalatot. Nagy nehezen visszafordultunk, és hazáig jót dumáltunk.

Este 10 után értünk haza, és így az egész út került 8000 Ft-ba.

 

napi táv:3,21km

 

Összefoglaló: 11 kemény, de élmény gazdag nap. 2375 km utazás, ebből 776 km biciklizés, 5 határátlépés, két térdízület hazavágása, 4-5 eltévedés, egy viperadédelgetés, 1256 fénykép,

Millió meg egy csodás feledhetetlen emlék.