Volt olyan évem amikor 12
defektet szereltem, akkor megfogadtam, hogy az abroncson nem
spórolok. Vásároltam a képeken látható két különbözőből
egyet egyet. A következő évben egy defektem se volt. Azt
hiszem megéri a beruházás. A fenti abroncsot elől használom,
mivel az nem hajtott kerék, így elég a sima felület. Ez a
típusú gumi azért erősebb, mint a hagyományosak, mert egy
kevlár anyag fut körbe, amin szinte semmi nem hatol át.
A hátsó guminál más a helyzet,
hiszen ez az erőátvivő kerék. A bordák inkább csak köves,
vagy földes úton szükségesek, de a mély bordák csökkentik a
defekt veszélyét.
Létezik átmenet a két gumi
típus között, aminek a futófelülete sima, csak az oldalán
vannak karmok. Ezt a fajtát azért nem szeretem mert
kanyarban elkezd kifelé "táncolni", ami nagy sebességnél
nagyon ijesztő. 2013-tól már hátra is sima gumit tettem,
hisz többnyire aszfalton tekerek a túráim alatt.
Eddig 12000
km-t túráztam vele, és semmi gondom nem volt a sima
abroncsokkal.
A két gumi ára (2011-ben) 12
ezer Ft volt.