3.nap: Átlépem a százat

2009.08.15         Szombat

 

Hajnalban kb. 6-kor keltem. Megnéztem még egyszer a szép kilátást, szidtam azt az 1 száraz gazt, amitől nem tudtam aludni. Pár km-re volt csak Primosten. Még egész kellemes volt az idő, amikor láttam egy parkolót, ott megálltam reggelizni. „Nagyon finom” gyíkhús konzervet ettem, egy kis horvát mustárral. A parkolóból pont rá lehetett látni a tengerre.

Volt ott egy lengyel házaspár, akiktől kértem térképet, hogy összeírjam, milyen városokat kell érintenem. Hogy ne sz*rakodjak úgy, mint Splitnél. Ahogy írtam össze a városokat, emberünknek egyre kerekedett a szeme. Pedig akkor még csak fél úton jártam az összeírással. Amikor Velencénél befejeztem, a faszi bólintott, és gratulált. Utána meginvitált egy kávéra, de mivel nem kávézok így csak megköszöntem…

A kaja után jött a megszokott 1 órás pihenés, emésztés. De hogy hasznosan töltsem el az időt, a biciklimen próbáltam megcsinálni a kulacstartómat elől, mert a rázkódástól idővel hozzá ért a palack a kerékhez. Szereztem egy egyenes vékony fenyőágat és abból faragtam egy tartót, amit gyorskötözővel erősítettem fel. Meglepően jól sikerült, Velencéig nem volt vele gondom.

Az első városban Sibenic-ben, akartam venni egy fejkendőt, mert előző nap elhagytam, valószínűleg amikor szárítottam hátul a biciklimen. De tök sok pénzt kértek érte, ezért üres kézzel távoztam.

Ráadásul úgy jártam, mint Splitnél, mert nem találtam a kiutat a városból. Pedig már láttam azt a hidat nem messze, amin át kellett mennem. Végül egy német házaspár segített. A híd egy kis tengeri szoros felett ívelt át, amiről nagyon szép a kilátás. A hídon két srác bándzsi dzsápmigolt. De pont amikor ott voltam akkor nem ugrottak. A híd után jött a nagy nihil. Tök kopár táj, mint a holdon.

Pár kilométerre volt Vodice, oda bebicikliztem, mert már kezdett fogyni a vizem. De csak a boltba tudtam venni, mert sehol nem találtam kutat, pedig egy elég szép kis falu.

De találtam egy utazási irodát, ahol kaptam térképet. Tekertem tovább…

A nagy semmi közepém egyszer csak egy nagyon frankó parkoló termett. Egy hatalmas fa alatt egy hatalmas kő asztal két hatalmas kőpaddal. Lecuccoltam az árnyékban, megfőztem a kajámat, egy jót ettem, aztán mosogatás. A parkolónál volt egy nagy szikla, és kicsit feljebb egy bunker. Gondoltam oda felmegyek és ürítek egyet. De akárhányszor felmentem mindig pont akkor állt meg egy autó. Végül lezártam Sárit, és még feljebb másztam.

Aztán lefeküdtem a padra, és aludtam kb 1,5 órát, majd tekertem tovább. Kb 40km-re Zadartól megálltam fürödni a tengerben. Fél óra után mentem tovább. Alig tekertem pár száz métert, amikor megálltam megnézni a táblákat, hogy merre kell menni és akkor megállt mellettem egy hasonlóan felcuccolt srác. Ő hamarabb elindult, mint én, és akkor esett le, milyen jó szélárnyék lesz ez nekem. A srác 30 felett nyomta, így 30 km-t megtettünk 1 óra alatt. De én már annyira kifulladtam, hogy Zadartól 7-8 km-re leszakadtam tőle. Megköszöntem neki hogy ment előttem. És megálltam. Mivel vizem is kezdett fogyni, kezdtem nézelődni szállás után. Egy háznál volt egy faszi a gyerekével épp locsolt. Kértem tőle vizet, meg megkérdeztem, hogy hol van a közelben kemping. Ő felajánlotta, hogy verjem fel a sátramat ott az udvarban, aztán meg hogy van egy vendégszobája 20€-ért azt kicsit sokalltam. Bár már jól esett volna egy fürdő, de inkább tovább tekertem. Nem messze volt is egy kemping 30 kunáért. Felvertem a sátram, és elmentem boltba. Kimentem a tengerpartra, ott ettem és csináltam pár szép fotót a naplementéről. Hemingway szerint itt van a világon a legszebb naplemente.

Elmentem fürödni, meg mostam is. A fürdés már nagyon hiányzott, mert ez már a 3. nap volt és nem fürödtem 4 napja. De mivel papucsot nem vittem, békatalpban meg nehéz lett volna fürödni, így zokniban fürödtem, (elég hülyén nézhettem ki) de mégis csak véd valamit.

Lefeküdtem a sátramba. Megittam az altató sörömet, de nem sokat ért, mert a szomszédban lengyelek laktak, és valami lengyel mesét néztek a gyerekek. A mesemondó legalább 100-szor mondta, hogy bjedronka. Ez azt jelenti, hogy katica. Aznap este csoda hogy nem katicákkal álmodat.

napi táv:102,5km