Reggel korán keltem, mint mindig, de nem túl nagy sikerrel, mert a kemping kapuját bezárták estére. Így összepakoltam, meg kajáltam. És kipróbáltam egy aranyos cicán a gázspraym. Na nem azért mert állatkínzó vagyok, hanem mert a cica a sátramon kezdte élezni a karmait. És a „sicc” nem nagyon használt.
Kb 9 óra magasságában, láttam, hogy a kempingnek nem csak egy bejárata van, és a másikon ki tudok menni. Szóval kb 2 óra hátránnyal elindultam. Senj városa elég közel volt. A város nagyon tetszett. Itt található egy erőd, és a kikötő is elég szép.
Rijeka felé haladva a fügefák száma eléggé megcsappant, így már az ingyen fügezabálás kezdett ritkulni. Rijeka után meg már nem is találtam. Bár a fügék eltűntek, de nekem ugyan olyan melegem volt, mint Split környékén. Rijeka előtt az út elég kanyargós, és az egyik ilyen kanyarban volt egy kis pihenő, ahol egy bácsi árulta a sajtjait. De sajnos nem adott el csak egy egész gurigát, nekem meg az sok lett volna, mert sajnos a biciklimen nem volt hűtő.
Rijekában szerettem volna megnézni a kikötőt, mert úgy tudom ez Horvátország legnagyobb kikötője, de sajnos csak az útról láthattam mi folyik ott.
A belvárosban miközben a járda mellett fényképeztem a házakat, egy parkoló autó rajtam keresztül próbált kiállni a helyéről. Miután a kocsi a biciklimen állt, elkezdtem ütlegelni az autót. Az anyós ülés felőli ajtót kitéptem, és a nőnek nagyon sokáig 100 dB-lel (decibel) emlegettem az édesanyát, de mivel dánok voltak, így csak azt látták, hogy egy agyon izzadt, szakadt külsejű hülye kiabál velük. Végül a nő kinézett az autóból és meglepődött, na meg rájött miért kiabálok. A férje leállt a kocsival a biciklimről, és megnéztük mi baja lett. Hála Istennek semmi, csak annyi hogy a csomagjaim egy kicsit elmozdultak, pont annyira, hogy egy autónak megütöttem a tükrét miután elindultam.
A város után jött Opatija és környéke. Itt a táj már teljesen más, mint, Split, vagy Zadar környékén. A házak stílusa is más. A környéken volt egy kemping, de drágának találtam, és tovább bicikliztem. Innentől minden faluban ki volt írva, hogy van kemping, de sehol nem találtam. Kezdtem kérdezősködni, de mindenki azt mutatta, hogy 2 km múlva van egy…Persze 2km után sehol semmi. Ez amúgy tipikus volt Horvátországban, hogy ki volt írva, pl: bolt 1000 m. 1000 m tekerés után meg hogy 500m. És még 1000 méter után volt ott csak a bolt.
Este 8 fele belefutottam egy magyarul tudó emberbe, aki elmondta, hogy hol van kemping. A kempingbe megérkezve nagyon fáradt voltam. Ahogy szálltam le a bicikliről elestem, és véletlenül belerúgtam egy autóba lökhárítójába. Semmi baja nem lett, de a tulajdonosa, egyből elkezdett velem kiabálni. Úgy látom, itt a biciklist gond nélkül el lehet ütni, de fordítva…
A kemping nagyon drága. Később megtudtam az egész környéket egy társaság felvásárolta, amely a holnap lánya, illetve a maffia fogalmát teljesen kimeríti. A strandon mindenért fizetni kellett, még saját ennivalót sem lehetett bevinni, és nem is lehetett csak úgy lefeküdni a kövekre, csak a kihelyezett napágyakra, ami természetesen fizetős volt. Persze én elég későn értem oda, hogy ezekért ne kelljen fizetni. A sátorhelyet itt többszörös áron adják, mint mondjuk Zadar mellett. És semmivel nem jobb.
A kempingben vettem észre, hogy a telefonom merül, annak ellenére, hogy egész nap ki volt kapcsolva. Csak szerencsétlenségemre a zsebembe bekapcsolt, és egész nap világított, mert kérte a PIN kódot, de sajnos zseben keresztül, még nem tudom beütni. Így a gondom már az volt, hogy szerezzek egy aksitöltőt. Kb az ötödik családnál érdeklődtem, amikor a társaság egyik tagja megkérdezte:”Kérsz egy pálinkát?” Persze nem mondtam nemet, és még nagyon meg sem ittam a nedűt, ami amúgy nagyon finom volt, már bontották is nekem a sört, és a következő pálinkát. Ekkor jött ki a feleség a sátorból, és közölte, hogy nincs olyan töltőjük, ami nekem kell. De jött egy fiatal pécsi srác, aki mondta, hogy ő tud nekem adni, a vendéglátóm őt is azonnal leültette a padra és kapott egy pálinkát. Akkor már tudtam, hogy holnap reggel nem tudok 7-kor elindulni. A felesége csinált egy nagyon finom levest, amiből kétszer is ettem. A szomszédba németek voltak, őket is odahívták, és őket is elkezdték itatni. Később csatlakoztak oroszok is. Kiderült, hogy a vendéglátó emberünk foglalkozása: Pálinkafőző. Saját palackozó üzeme van, saját palackjai, meg nagyon finom pálinkái.
Azt hiszem ez lett volna a legunalmasabb napom, ha nem ütnek el, és ha nem találkozok ezzel a kedves borsodi családdal.
Kb éjfélkor mehettem vissza a sátorhoz, vettem egy langyos zuhanyt, mert csak az volt és elmentem aludni. Persze nem kellett altatni.
napi táv:106,56km
