10.nap: Velence 

2009.08.22          Szombat

 

Korán reggel irány Velence. Kb. 6 órakor értem be a városba. Épp apály volt, ami nem valami szép látvány a befelé vezető hídon. De reggel a város egy másik arcát mutatja, mert egy turista sem kel fel ilyen korán. Bár a tegnapi turista tenger utáni szemét halmaz, nem valami szép látvány, de hamar összetakarították. Kicsit vicces is, hogy a kukás kocsi helyett itt kukás hajó szedi össze a szemetet… Reggel az árusok kis talicskára pakolják ki az árukat a hajóból, és úgy tolják végig az utcákon, egész az üzletükig. A gondolák tömkelege ringatózott kék vászonnal leterítve.

A Szent-Márk tér teljesen üres ilyenkor, talán max. hárman lehettünk rajta, de a másik két ember utcaseprő volt.

Úgy gondolom Velencének nincs konkrét látnivalója, Velence maga a látnivaló. Mivel nem túl nagy a város szerintem két nap alatt pont be lehet járni, bár az igaz, hogy ez alkatfüggő.

Velence szállás szempontjából nem túl olcsó, még a kemping is kicsit drága, de a kaja szerintem nem túl vészes. Egy pizza 7 eurótól kezdődik. Ettem is egy finomat, bár az articsóka nem kellett volna rá. Miközben ettem egy olasz néni kiabált a turistákkal, hogy ne etessék a galambokat. Később megtudtam, hogy tilos, és büntetik. És idehaza azt is megtudtam, hogy ezt itthon is büntetik.

Este visszabicikliztem a kempingbe, és összepakoltam másnapra. Elfogyasztottam utolsó vacsorámat, ami magyar konzerv, horvát mustár, szlovén sajt, és olasz zsemle volt. Kicsit nosztalgiáztam, miközben a polifoamomon feküdtem. Kis idő múlva égető érzést éreztem a bőrömön. Eleinte nem zavart, de egyre jobban erősödött a csípés. Elmentem megfürödni, mert nem tudtam mitől lehet. Az egy kicsit segített, de csak évekkel később jöttem rá mitől volt. A túra közepén pár darazsat lefújtam paprika spray-vel. Akkor pont a polifoamon feküdtem. A szél ráfújta, és mivel most csupasz bőrrel feküdtem rá, az izzadság feloldotta az időközben rászáradt spray anyagát, és az kezdte csípni a bőrön.

Fürdés után végül elmentem aludni.

napi táv:29,41km