11.nap:Hazaút

2009.08.23          Vasárnap

 

Másnap reggel alig vártam, hogy Albert hívjon. Albert egy vadidegen pesti srác, akit a neten találtam, egy stoppos oldalon. Albert 3 hetet töltött Olaszországban, és mint később kiderült a búcsú bulija túl jól sikerült, és így elég későn kelt. Én meg egész nap rá vártam, de kb. délután kettő fele megérkezett. Vasárnap lévén, minden be volt zárva, így történt, hogy Olaszországban egy kínai gyorsbüfében ettem egy pizzát. Ami amúgy valljuk be őszintén, nem is volt olyan rossz. Albert GPS-e nem volt valami friss, így nem találta meg a megbeszélt helyet. De szerencsére jól beszélt olaszul, és így könnyen odaigazították a helybeliek.

A bicikli kis átalakítással befért a kocsiba, és irány Budapest. Hazafelé beugrottunk Triesztbe, mert nekem kaja kellett, Albertnek, meg innivaló. Mondtam neki, hogy szerintem, vasárnap ellenére a vasútállomáson nyitva kell lenni a boltnak. Én meghívtam egy üdítőre, ő meg egy k*rva nagy fagyizóba. Szerintem legalább 15 méter hosszú fagyispult volt….

Megmutatta a város főterét, mivel mondtam neki, hogy idefelé nem tudtam megnézni.

Hazafelé a GPS felvitt minket egy kis keskeny hegyi útra. Ahol a kocsi elakadt. Albert mondta is, hogy szerinte nem erre kell menni, de mivel ő sem bízik a GPS-ben gondolta szerez még egy rossz tapasztalatot. Nagy nehezen visszafordultunk, és hazáig jót dumáltunk.

Este 10 után értünk haza, az egész út csak 8000 Ft-ba került.

napi táv:3,21km