2010.07.08. csütörtök
Éjszaka arra ébredtem, hogy fáj a vesém, mert előző este felfázhattam. Kis vergődés után, elmentem a tusolóba, hogy a meleg víz hátha segít, de a fürdőhelység be volt zárva. Visszamentem a sátramhoz, és fogtam két flakont, teletöltöttem forró vízzel a WC mosdó részében, mert az nyitva volt. A két flakont bedobtam a hálózsákba, és melléfeküdtem, így végül el tudtam aludni, és a vesém se fájt.
Reggel az első célpont egy második világháborús katonai temető volt. Az eddigi eltévedések után belenyugodtam, hogy nem fogom megtalálni, és csak sodródtam az árral. Egy autópálya közelében voltam, ahol sok autó torlódott, és ahogy én is lassan mentem a kocsik között észrevettem, hogy ki van táblázva a temető. Tökre megörültem. A temetőben egy (szerintem) amerikai ember volt a „portás”. Ő nem engedett be biciklivel, de mondta, hogy támasszam az irodája mellé, majd ő vigyáz rá, még bent vagyok.
A temető nagyon szép volt, ha lehet egy temetőre ilyet mondani. Kicsire vágott zöld gyep, és abban rendezetten elhelyezett fehér keresztek, néhol fehér Dávid csillag. A Dávid csillagokon volt mindegyiken két kő, egy fehér meg egy fekete. Ez azért van, mert a zsidók élőnek élőt, holtnak holtat adnak. Szerintem ez egy jó szokás, mert élve kell szeretni a másikat, nem holtában.
Egy nagy kőbe bele volt vésve az áldozatok neve, rangja, hol szolgált, meg egyéb adatok.
Amikor mentem kifelé, a portással beszélgettem egy kicsit, és ami furának találtam, az emberünk azt hitte amerikai vagyok. Ezek szerint ilyen rossz az angolom?
Egy kicsit nehezen, de megtaláltam a Németországba vezető utat. Aminek nagyon örültem, hogy leejtett, jó széles volt, emiatt nagyon gyorsan tudtam menni. Mikor már eléggé felgyorsultam, észrevettem, hogy előttem feltörték az utat. Satufék, és ahogy húzódtam balra, egy kamion éppen, hogy nem ütött el. A fékezéstől, meg előre repült a fényképezőgépem, úgy hogy a vállamon landolt. Mondhatni egy kicsit megijedtem. Már pont kezdtem elfelejteni az előző napi rossz utak elmékét, amikor ez történik…
A német határ egy híd volt. A folyó egyik oldala Luxemburg, a másik már Németország. Persze semmi határra emlékeztető épület nem állt a hídon, csak egy tábla, hogy az ott már Németország.
A bicikliút egész jó volt, a Mozel partján ment végig, sok pihenőhellyel, és az egyik helyen volt egy fürdési lehetőség is, egy jakuzzi féle. Csak az volt a baj, hogy a medencénél épp akkor állt meg egy nagyobb csapat, és úgy nem akartam megállni.
Trier egyik hídja, amit még ma is használnak, a világörökség része. Nem szép, de Németország legrégebbi hídja, amit még a Rómaiak építettek. Tudtak valamit! Trier arról híres, hogy egész jól megmaradtak ott a római kori épületek, van olyan, amit még ma is használnak, mint templom. Ja és Hitler 2010-ig a város díszpolgára volt.
A város szélén vettem a benzinkúton egy térképet, mert K-ra nem tudtam merre kell menni. Akkor még nem gondoltam, hogy ez volt az egyik legjobb döntésem a túra alatt.
A Mozel mentém mindenütt szőlő található, de tényleg amíg a szem ellát. Láttam már Magyarországon hasonlót, de ez annál durvább.
Az út bal oldalán egy leállósáv szerű volt, ami maga a bicikliút, ez szerintem jó ötlet, mert szélesebb, mintha a két bicikliút külön-külön menne. Mivel az út követte a Mozelt, és a folyásirányába mentem így többnyire az út leejtett. Ennek ellenére elég erőteljesen tekernem kellett, én hülye nem is kezdtem el gondolkozni, vajon miért. Jól meg is fájdult a lábam, a végén már alig bírtam tekerni. Persze a táj szépsége feledtette a fájdalmat.
A kemping úgy nézett ki, mintha ingyenes lenne, mert nem találtam a recepciót. Eldobáltam a biciklimről a cuccokat, és elkezdtem főzni. Már majdnem befejeztem, amikor egy nőnemű odajött hozzám, kiabált velem, hogy ez egy kemping, és hogy itt nem lehet csak úgy idetelepedni. Ezért összeszedtem a cuccom, és megkerestem a recepciót. Majdnem fél óráig kerestem mire meglett. Kiderült a tulajdonos háza maga a recepció. Ott elmondtam, hogy milyen hülye emberek vannak a kempingbe. A tulaj, Norbert nagyon rendes volt, és mindent elmagyarázott. Pl:hogy a fürdőrészbe, csak kulccsal lehet bemenni, és amikor távozok, azt adjam le, de mivel én általában 7-kor már úton vagyok, ő meg még akkor alszik, ezért mondta, hogy dobjam be a postaládába. Persze akkor még nem sejtettem, hogy reggel defektet fogok szerelni, mert ezt a tényt csak este tudtam meg. Akkor jöttem rá miért gurult a bicikli olyan nehezen. Ez volt az a pillanat, amikor lelkileg összezuhantam, és akkor ott hazavágytam.
Megterveztem a TY tervet, hogy fogok tovább menni. Mert az A, B, C...T tervek nem működtek.
Este elmentem fürödni. A fürdő nagyon igényes volt, ez a legjobb kemping, amit valaha láttam. Fenyőborítású a mennyezet, a burkoló, és a csempe, szép és hangulatos, csak az volt a baj, hogy a csap időzítős volt, és 10 másodpercenként nyomogatni kellett.
Ja, amúgy onnan tudom, hogy a tulajt Norbertnek hívták, mert a felesége vagy inkább nevezzük házisárkánynak, állandóan dirigált szegény Norbertnek, és minden mondatát úgy kezdett, hogy NORBERT!!!... Szóval Norbert egy papucsállatka.
km:93,07
