30.nap: Mégis volt katarzis
2014.08.07. csütörtök
 
 
Reggel olyan korán kelek, hogy magam is meglepődöm, ugyanis ráértem volna később kelni, hisz a mai cél Innsbruck, ami innen csak 40 km-re található, plusz a mai estét egy buszon fogom tölteni, így nem kell a felszerelésem elcsomagolására olyan nagy energiát fektetni, mint eddig.
Kimászok a sátorból,  kint még csepereg, de szerencsém van, mert a felhők éjszaka megszabadultak feles terheiktől, így útközben nem fogok ronggyá ázni. Pakolás közben sem igazán zavar a csapadék, így 7 előtt már útra készen állok.
 A közút csurom víz, ezért inkább a rossz minőségű bicikli utat választom, ott nem csapnak le az autók. A rossz idő miatt kínomban elkezdek énekelni. De miután semmi jobb szám nem jut eszembe, ezért elkezdek költeni magamtól egyet. Mivel közben a kamera működött, így szerencsére az egyik gyöngyszemet le tudom írni:        
                                                            Csótány mászik lent a földön,
                                                            Miközben a versem költöm
                                                            Jót tegyek neki vagy ártsak?
                                                            Erre rímet nem tudok, …vagy várj csak!
 
Pár takaros falut a hátam mögött hagyva 9 óra előtt már be is értem Innsbruckba. Hatalmas öröm érzete hatja át a testem, igaz innen München még jó messze van, de oda már vonattal megyek. Épp ezért az első dolgom megvenni a jegyem. Szerencsére gyors megtalálom az állomást, ahol a pultos lány kicsit kavar, mondja, hogy gond lesz a biciklimmel Kufstein-től. Ugyan is onnan már magánvasút visz tovább, és annak a szabályzatával nincs tisztába a hölgy. Minden esetre megveszem a vonatjegyem, aztán kigurulok a városba, hogy egy picit körülnézzek. Van közel másfél órám turistáskodni ebben a nyugat-ausztriai városban.
A belváros elég szép, a házak többségén, a homlokzaton, valamilyen festmény van. Az utcák tiszták, csak az időjárás lehetne szebb. Kimegyek még a folyópartra, aztán vissza a pályaudvarra.
Azt, hogy honnan indul vonatom, csak 10 perccel az indulás előtt írják ki. Kicsit izgulok, nehogy lekéssem. Útközben a táj nagyon ismerős. Nem csoda, hisz 29 napja pont erre bicikliztem. Természetesen nosztalgiáztam. Leginkább arra gondoltam, hogy itt még fogalmam sem volt mi vár majd rám. Bár a túra eleje nem úgy alakult ahogy szerettem volna, de a második fele egész jó volt. Pont az volt szuper, amitől nem vártam sokat.
Kicsit több mint 1 óra múlva bent vagyunk Kufstein-ben. Másfél órám van megnézni a várost, azt ahol már egyszer jártam, csak akkor esett az eső, és nem volt kedvem elhagyni az állomást. Ráadásul akkor a csatlakozásom egy olyan éjszakai vonat volt, amire volt helyjegyem, és nem szándékoztam lekésni. Kufstein nagyon szép kis osztrák városka. A német határ mellett fekszik. Münchenig vonattal megyek, és vonattal fogom átlépni a határt, de ha már itt a határ, arra gondoltam, hogy áttekerek rajta. Sajnos folyó jobb partján ment a bicikliút, és azon nem volt kitéve a határt mutató tábla, de a baloldalon, az országút mellett láttam azt a bizonyos kék táblát a 12 csillaggal. A nagy határátlépés előtt még megnéztem a belvárost, ami nagyon gyönyörű. A házak homlokzatára itt is festettek mindenféle alakzatokat. A muskátlik vastagon lógtak a teraszokon.
Sajnos a másfél óra gyorsan elment, és mehettem vissza az állomásra. A vonatom nem az állami vasút járata volt, hanem egy magánvasúté. A kalauz nem problémázott, sem a biciklim miatt, sem azon, hogy a jegyem miatt. Az út itt már nem volt olyan szép, ezért szinte végig a túra képeit néztem. Mivel a túra eleje nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, ezért végig az járt a fejembe, hogy most nem lesz meg az az érzés, amikor kiszállok Münchenbe, hogy „MEGCSINÁLTAM”.
14:15-kor beérünk Münchenbe, kiszállok a vonatba, és jön a lelkemet átjáró érzés, hogy „megcsináltam”. MÉGIS CSAK VOLT KATARZIS. Münchenben gyönyörű az idő, nem úgy mint Ausztriában, vagy amikor legutóbb itt jártam.
Már-már hagyománnyá vált, hogy Münchenbe degeszre tömöm magam a pályaudvar mellett található döneresnél. azért szeretek ide járni, mert isteni a kaja, nem túl drága, a főnök szinte már megismer, és a müncheniek szerint is ez a legjobb döneres a városban.
Miután degeszre tömtem magam, visszaültem a biciklire, és kitekertem az Olimpia parkba, azért ide, mert szinte már mindent láttam a városban, és ezt legutóbb 5 éve láttam. Nem is akartam nagyon zsúfolt turisztikai helyre elmenni. Egy csendes helyre vágytam, ahol pár sör társaságában elüthetem az időt a buszindulásig. Miután megvettem a fent említett társaságom sör formájában, kerestem egy eldugott helyet. A pihenős előtt egy harci ebet még hatástalanítani kellett, ami abból állt, hogy a rám támadó 10 centis kutyát a gazdája megfogta, és arrébb sétáltak. Elfoglaltam a padot, kibontom az egyik sört, és élvezem a semmittevést. Végiggondolom milyen őrültségeken mentem keresztül az elmúlt 30 nap alatt, és hogy milyen jó lesz végre hazamenni. Bár ilyenkor mindig tudom, hogy pár nap múlva hiányozni fog a túra. Bármilyen viccesen hangzik, de hiányozni fog a sátorban alvás, az egész napos tekerés, a kevés étel, a néha kimaradt tisztálkodás, az esőben tekerés, hisz idővel minden megszépül, és ezekre a nem túl szép dolgokra is mosolyogva gondolok vissza.  A régi hagyományos nyaralásaimra szinte már nem is emlékszem, viszont még 6 év után is fel tudom idézni az első túrám szinte minden percét, és ez igaz az összes túrámra.
Kb fél óra után felültem a biciklire, és a park többi részét is megnéztem. Az 1972-es nyári olimpiára épült stadionokkal kezdtem. A kicsit szocreál külsejű arénák érdekes formái elég érdekesek, anno meg biztos forradalminak számítottak. Ezen az olimpián szerezte meg Magyarország a 100. aranyát, ezzel az ötödikek lettünk. Sajnos a parkban volt valami nép dzsembori, és a hatalmas tömeg elől inkább elmenekültem a BMW Welt-hez. magyarul a BMW világba. Ez egy kiállítóterem a legmodernebb bajor csodákkal. Maga az épület is elég különleges, de az autók az igazi remekművek. Mindegyik autóba be lehet ülni, kivéve a legújabb i8-as. Volt szerencsém kipróbálni egy 5-ös és egy 7-es BMW-t. Utóbbiban csak hátul ültem, de az is olyan alaposan kidolgozott, hogy ott ki is jelentettem, „az autót Münchenben gyártják”. A varrás is olyan alapos, hogy egy vak svéd apáca is megirigyelhetné. A szélvédőre kivetített műszerfal, már kőkori, nekem az igazán újdonság az volt, amikor rosszul csuktam be az ajtót, és ő magától javította a hibám. A magától becsukódó ajtó annyira tetszett, hogy több autónál is kipróbáltam. Emellett gyönyörködtem a kívülről is gyönyörű autókba, megnéztem az interaktív kiállítóterem „játékait”, aztán vissza a biciklire, és a parkban megittam a második sörömet is.
Idén kihagytam a BMW múzeumot, csak mert már kétszer is voltam, és inkább a belváros kihagyhatatlan városházáját szerettem volna megnézni immáron nyolcadjára.
5 óra magasságában bedobtam még egy döner, csak hogy ne haljak éhen a hazafelé tartó úton, aztán kimentem a piactérre, ahol szereztem vizet, majd irány az állomás. Ott átöltöztem végre tiszta ruhába, majd bepakoltam a biciklit és a felszerelésemet a buszba. 6 óra magasságában elindulunk Münchenből, ahogy megmozdul a busz, csak arra tudtam gondolni, hogy MEGCSINÁLTAM.
Alig 10 óra múlva megérkezünk Pestre, ott kihajtogatom magam, aztán visszacuccolás a biciklire, és irány a Nyugari PU., hogy az utolsó 20km-t már vonattal tegyem meg. A biciklitárolóban az Állami Vasút személyzete henyél, így kint kell az előtérben végigállni az amúgy csak 25 percnyi utat. az egyik váltónál a táskám beesik a lépcsőhöz, és a laptop-om sarka letörik. Utaztam közel 7500 km-t, és itt az utolsó 20 km-en töröm szét a laptom-om. Pár K betűs szó elhagyja a számat, aztán leszállok, majd 1,5 km tekerés után, 6 óra magasságában kinyitom a lakásajtót, és elmondhatom, HAZAÉRTEM. Nincs mit tenni, csak benyúlni a hűtőbe és kivenni egy hideg magyar sört. Nagy sóhajok mellett elfogyasztom az isteni nedűt, aztán a szennyesbe dobom a ruhámat, és összegzem magamban az elmúlt 30 nap eseményeit.

 

 

km: 85,92