2.nap: Délig két határ !  Királyság !
2015.07.14. kedd
 
 
 
Fél hét magasságában felkelek, és pakolás. A mai cél Slovenska Bistrica, ez kb 105 km, ami elég gyenge, de ne bízzuk el magunkat, a biciklitúrák mindig hoznak érdekes fordulatokat.
Maradt még forintom, ezért arra gondoltam, hogy itt veszem meg a reggelim. Kerestem egy már nyitva lévő boltot, és a megmaradt aprómat elköltöttem, hogy ezt se kelljen cipelni. Visszasétáltam a kempingbe, felpakoltam a biciklimre, és 7:02-kor elindultam.   
A határ csak 4km. Az átlépést a menekültvállság előtt a megszokott gyorsasággal abszolváltam. Mivel horvát kunát nem hoztam magammal, ezért ezt a 30-40 km-t a magyar reggelimmel kell kibírnom.
A határ után a főútból 1km után autópálya lesz. Az első túrámon pont erre biciklizetem, és emlékeztem, hogy merre van a mellékút, ami Cakovec-be megy. 500 méter után van egy földút, arra kell lekanyarodni, és pár 100 métert végigzötykölődni. A rutin, meg az évek meghozza az eredményt, és hasítok a célom felé. Útközben megtalálom azt a kis pihenőt, ahol anno ettem, és ahol kipróbáltam a gáz spray-m. Pár perc pihenő, és nosztalgiázás után folytattam az utam. 
Cakovec külvárosában kértem vizet, bár Cakovec nem túl nagy település, ezért erős kifejezés a külváros szó. A lényeg, hogy szereztem vizet, és irány tovább. Viszont anno felszálltam a vonatra, és úgy mentem tovább, tehát innentől megint ismeretlen lesz az út. Meg is lesz az eredménye. Az otthon szerkesztett térképemen magyarul vannak a település nevek, a valóságban meg horvátul, ami természetes, viszont gőzöm sincs, merre járok. Nem jövök zavarba, főleg mert látok egy táblát, ami mutatja, merre van a határ. 10 km tekerés után kezd gyanús lenni, hogy még sehol nincs a határ, de még kiírva sem. A reggeli óra miatt mivel nyugatnak tekerek, többnyire előttem kéne hogy legyen az árnyékom, ezzel szemben tőlem balra követ. E két tény miatt megállok, letámasztom a biciklit, egy árnyékos helyen, majd előveszem az iránytűm. Kiderül, északnak tekerek nyugat helyett. Előveszem a laptop-ra feltöltött modern navigációs rendszerem, és megkeresem a települést, ahol épp vagyok. Látom nagy a baj! A horvátok, nem a közelebbi határt táblázták ki, hanem a 4-szer távolabbit. A túráim egyik alapelve, hogy soha nem fordulok vissza, ezért keresek egy olyan mellékutat, ami visszavisz a jó határhoz. Így kevesebbet kerülök, és más tájat látok, mint eddig. 20 km kerülő után értem vissza újra a D208-as útra.
A jó minőségű utak miatt jól haladtam, csak ez a 20 km-es tévedés nem kellett volna. Így is 11:55-kor már álltam a határon a sorban, ha két autót és jómagamat nevezhetjük sornak. 11:57-kor pedig már szlovén földön róhattam a kilométereket. Volt nagy öröm, hisz már abban az országban vagyok, amiben most 4 napot leszek, van bőven euróm, így már tudok enni, csak az zavar, hogy a szlovén utak elég ramaty minőségűek.
Slovenska Bistrica-ig, az esti célig a 2-es út megy, néhol behajtani tilos, de lesz*rom. Eleinte sok az erdő, ahol meg tudok állni, pihenni. Szükség van rá, mert a hőmérséklet egyre magasabb.  
Menet közben kitalálom a túra „B” tervét, ami úgy néz ki, hogy ma 10 km-re tekerek többet, mint a tervezett, holnap így elérem Bled környékét, és a fél nap előnyöm miatt, lehet, hogy már utána elérem a tengert. Ezt az előnyt megtartva, pár nap alatt elérem Velencét, és ott jóval több időt tudok tölteni. De ez csak terv, ahol még sok víznek le kell folynia a Dunán. Főleg, hogy a magas hőmérséklet miatt egyre gyengébb vagyok.
Lassan elérem Ptuj-t, ami nem túl érdekes város, van egy vár a dombtetőn, és egy pici, de szép óváros része. Itt veszek 2,5€-t pékárut meg kólát. Utóbbit, nem csak azért, mert a pékáru sz*r(az), hanem mert sok cukor, azaz sok energia is van ebben az ámerikás italban.
Megeszem szerény ebédem, és nekivágok újra az országútnak. A folyó közepén, a hídon elbúcsúzok Ptuj-tól, és gyerünk tovább. Sajnos a városból kitalálni nagyon nehéz, mert mindenütt behajtani tilos, vagy szimpla autóút fogad. Végül találok egy kis mellékutat, ami jó irányba vezet. Az út mindkét oldalán 3-4 méterre erdő húzódik, ez nagyon hangulatos, de az már kevésbé, hogy a hőmérséklet erősen nyaldossa a 40°C-ot. Itt is megállok párszor pihenni a fák nyújtotta árnyékban. Sajnos semminek nem tudom nekitámasztani a biciklit, ezért egy kézzel fogom, a másikkal eszek, vagy ürítem a nemkívánatos folyadékot.
Tovább tekerek, és átlépem a 110km-t a mai nap. Elhagyom az erdős részt, és innen nem túl sok hűsölési lehetőségem van. Ráadásul a távolban megjelennek a hegyek, amiken ma, illetve holnap át kell küzdjem magam.
Szerencsére a nagyobb hegyek előtt van Slovenska Bistrica. A település elég hangulatos, de mai a leginkább tetszett, hogy a város másik végén találtam egy hamburgerest. Vettem egy hamburgert, 4,5€t. Nem olcsó, de hatalmas méretekkel volt megáldva, és mindezek mellé kaptam hozzá egy kólát is. Nem csak a méretével voltam megelégedve, de az ízével is. A késői ebéd meghozta a kedvem, de legfőképp az erőm a folytatáshoz.
Kellett is bőven energia, hisz a maradék 15km-en nem sok sík részt találtam. Előfordult, hogy 18%-os emelkedőre kellett felküzdenem magam. Egy-egy dombtetőn megálltam pihenni, ha volt erre lehetőség, mint például egy buszmegálló. Az egyik ilyen meredek út leküzdése után, a tetőn, épp a levegőt kapkodtam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy kerti parti van mellettem. Nagyon meg sem álltam, rögtön egy srác rohan felém, egy hideg sörrel a kezében, és odaadja nekem. A jót mondhatnám, soha nem utasítom vissza, de most igen, mert a sör mellé felajánlják, hogy aludjak ott éjszakára. Sajnos még jó lenne legalább 10 km-t haladni, mert csak úgy jön össze a „B” terv. Elbúcsúzok a kedves szlovén családtól, és jönnek az újabb emelkedők. itt is ritkán adják magukat alább, mint 10-18%.  Lassan kezdem úgy érezni, hogy nagy hiba volt visszautasítani az iménti esti szálláshelyet, főleg, hogy tudom a környéken biztosan nincs kemping, a részletes otthoni tervezésnek köszönhetően.
Slovenske Konjice túlsó végén, szintén egy kerti parti hangjára lettem figyelmes. Pont az út mellett tartózkodó házigazdát megkérdeztem, hogy nincs-e egy olcsó szálláshely a környéken, ő meg mondta, hogy vissza 200méterre van egy panzió, az elég olcsó. Megköszöntem a segítségét és visszatekertem az említett fogadóhoz.
A recepción megtudtam, hogy a hely fullos, így visszaballagtam a biciklihez, és újra bepróbálkozok a már megismert családnál.
A házigazda mondja nekem, hogy 7 km-re a hegyekben van még egy olcsó szállás…, de ezt már nem mondhatta végig, mert mondtam neki (és mutattam), hogy 145 km tekertem, és ennyit már nem lennék képes tekerni, főleg nem a hegyekben. Megkérdezem, hogy aludhatnék-e a kertben. Ő azonnal felajánlja…, a szomszéd kertjét. Valójában a szomszéd egy autószerelő műhely volt, ahová reggel 7-ig nem jön senki. Mindent megbeszélünk, és mondja át is kísér. Viszont ahhoz, hogy megforduljak, be kellett tolnom az udvarba a biciklimet. Ekkor leesik a házigazdának, hogy náluk is van hely. Hátrakísér egy farakás mellé, és mondja, itt nyugodtan alhatok. Majd mondja, ha kész vagyok, menjek vissza előre, mert hivatalos vagyok a kerti partira.
Letámasztom a biciklit, és kifújom magam. A mai 145 km nagyon lefárasztott. Felállítom a sátrat, bepakolok, majd letisztogatom magam nedves tisztasági kendővel. Felveszem a legszebb ruhám, és belevetem magam a szlovén vendégszeretetbe.
Rögtön egy sört nyomnak a kezembe, aztán mondják, foglaljak helyet, és egyek bármit, amit az asztalon találok. Volt ott minden, mint szem-szájnak ingere. Különböző saláták, friss pékáru, és egy nagy fazéknyi csevabcsicsi, vagy csevabcsicsa. Megkérdeztem, hogy utóbbi nemzeti étel náluk, de mondták, hogy ezt az egész ex-jugoszláv területen ismerik, de a legjobban a szerbek csinálják. Szerbia ide, Szerbia oda, nekem ez is nagyon ízlett, és bár szerényen de ettem belőle. Azért is fogtam magam vissza, mert a mai nap annyira lefárasztott, hogy enni se volt kedvem. Persze azért a 2.sör után már volt kedvem enni. A 3.sör után az egyik barátjuk felállt, elővette a harmonikát, és szlovén dalokkal szórakoztatta a jónépet. A negyedik sör elfogyasztás után nyomták a kezembe az ötödiket, de azt már nem fogadtam el, mert tudtam, ha most nem fekszek le, akkor a holnapi indulás fájdalmas lesz. Ők ezt megértették, és mondta az a férfi, aki befogadott, és meghívott vacsorázni, hogy nyugodtan menjek be a lakásba, és használjam a fürdőt. Ezt a kedvességet viszont már visszautasítottam, mert nem akartam túl pofátlan lenni. Főleg, hogy a buli közben megtudtam, hogy aki meghívott vacsizni, aki beengedett a kertjébe, az valójában nem a házigazda, csak annak a barátja.

 

145,47km