Az este forróság és a sok szúnyog miatt rosszul aludtam, de reggel mégis korán keltem. A homok miatt alaposan kell pakolni, mert kiseprek egy marék homokot, de egy felet be is hordok, minden egyes bemászásnál. Minden nehézség ellenére 6 után pár perccel el tudok indulni. A táblák továbbra is elég kacifántosak. A város határánál ki van téve, hogy Mestre 75km. 4 km múlva, meg, hogy 76km. Ha így haladok, soha nem érek oda. Majd tekerek 18 km-t és ki van téve, hogy 64km. Ez se az igazi, de legalább már csökken. Aztán Jezolo előtt egy körforgalomban 10-zel kevesebb a közúton, mint autópályán. Ekkor egy kisebb történet rajzolódik ki bennem, miszerint a helyi táblakihelyező szakik véletlenszerűen azt csavarozták fel az oszlopra, ami épp kézre esett a kocsiban. Kicsit tükröződik a mediterrán munkamorál. Az első 20 km-en meg sem állok, csak mert tudom, minél többet haladok a korai órákban, annál kevesebbet kell később, amikor a forróságtól már alig fogok élni. Elérem a főutat, ahonnan már a táblák egyre hihetőbbek. Ezt a jó hírt beoszthatom szinte egész napra, csak mert a táj nagyon unalmas. A tenger bár közel van, de nem látszik. Mindenütt nád nő, és sehol semmilyen település. Az út mindkét oldalán szalagkorlát, ami olyan közel van, hogy megállni nem lehet. Így ezen a 10 km-en felejtős a pihenés. Bár a veszélyességi foka emiatt, magas, de én ebben is látok pozitív dolgot. Mégpedig, hogy az autók pár centire mentek el mellettem, és végig húzták a szelet, ami miatt 5-7 km/h-val nőtt a sebességem. Néha-néha elhagyok egy-egy benzinkutat, de vasárnap révén mind be van zárva. Így nem hogy olcsó ételhez, de még ételhez sem jutok, a vízről nem is beszélve. Szerencsére az egyik pihenő helynél találok egy nyitva lévő éttermet, vagy inkább bárt, ahol tudok venni szendvicset. Mindkettő nagyon finom volt, a kiszolgálás, és a szervírozás fantasztikus, csak az árával nem voltam megelégedve. A két pici szendvicsért fizettem 5,5€-t. Minden esetre jól esett, és nem csak az étel, de a pihenő is. A kemény tekerést csak az tette szebbé, amikor meglátom, hogy Mestre már csak 8km. Természetesen ezt a táblát sem vettem komolyan, és jól is tettem, mert ismét tévedtek az olaszt táblakihelyező mesterek. Nem sokat. CSAK 100%-t, hisz a valós érték pont a duplája volt. De mind ezek ellenére visszatér belém a lélek, és újult erővel taposom a pedált. Egy nagy lapos területre kiérve a távolban már látszanak Velence magas tornyai, ez a látvány tovább doppingol, és elég hamar beérek Mestre-be. A városon gyors keresztültekerek, de a kempingkeresés feladja a leckét, pedig már jártam itt. Dejavu érzés fog el. Most is minden felé bolyongok, pedig most hoztam normálisabb térképet, pont ezekért a nehézségekért. Kb fél óra keresgélés után végül találkozok egy sráccal, aki elég értelmes, és még angolul is beszél. Na, neki meg van minden képessége, hogy útba igazítson. Olasz embernek térképet a kezébe adni, nem szabad. Miután nem tudják használni, és van egy kényszerük, hogy muszáj valamit mondani, ezért elküldenek valamerre. És ha szerencsénk van, még az is megesik, hogy jó irányba. Minden nehézség ellenére 11:30-kor már a kemping recepciójánál vártam a sorom. Anno, 2009-ben már jártam itt, akkor egy picik kis kunyhóban volt elhelyezve a recepció, most meg egy hatalmas házban, amiben volt légkondi, bőrfotel. Mindenféle szórólap, internetezési lehetőség, és még egy csomó olyan dolog, ami arra utal, hogy időközben jó drága lett a hely. Anno 12,5€ volt egy éjszak, most meg 18,5€. Ez hatalmas árnövekedés, de ha azt nézzük, hogy úszómedence is van a kempingben (amit bizonyára nem veszek igénybe), és ide Velence már csak 10km, akkor nem vészes. Arról nem is beszélve, hogy találtam már ennél jóval drágább kempinget is jóval rosszabb helyen, és felszereltségűt. A sátorhely, szinte pont ugyan arra a helyre szól, mint 2009-ben. A kempinget elég felturbózták. Az úszómedencét már említettem, de ami engem jobban érint, hogy több a fű, a fürdő nagyon igényes, van áram (erről bővebben később), vannak padok, amik nem csak az evést teszik civilizáltabba, de a pakolást is megkönnyítik. Az árnyék lehetne több, de még így is a sátramat alig éri a nap. És ami a legmeglepőbb, hogy van toalett papír a WC-ben. Ez hatalmas szó, főleg itt Olaszországban. A városnézés előtt, eszek, és pihenek, hisz ahhoz, hogy ilyen korán ideérhessek, bizony az előző napokon igen erőteljesen kellett taposni a pedált. Evés közben tervezem a holnapi napom, csak mert ez se lesz piskóta. 140km lesz, úgy, hogy a városnézéseket bele sem kalkuláltam. A „finom” porkaja mellé beveszem a napi vitaminjaimat, az ásványi anyag tablettát, és halolajat, ami a térdem élettartamát, és terhelhetőségét növeli. 14:00-ig pihentem, ettem, pakoltam, útvonalat terveztem, majd elindultam felfedezni a várost. Azért is vártam eddig, hogy a déli forróság, és az erős napsugárzás kicsit enyhüljön. Eddig jöttem 81km-t, és ide Velence kb.10km. Odatalálni viszont nem nehéz, hisz egy elég feltűnő híd visz be a városba. Viszont van egy nagy hibája a hídnak, hogy biciklivel nem lehet rajta közlekedni. Van gyalogos forgalomnak fenntartott hely, de az mind Mestre-nél, mind Velencénél le van zárva. Csak úgy, mint akkor, most is keresem a helyes megoldást, végül úgy döntöttem, megyek az autóúton. Miközben gondolkozok, egy svájci srác megkérdezi tőlem, hogy tud bebiciklizni Velencébe. Mondom neki, én sem vagyok idevalósi, de megemlítem neki, hogy menjünk az úton együtt, úgy egy kicsit biztonságosabb. kb 5km hosszú a híd, de ezalatt semmi érdekes nem történt, nem ütöttek el, és semmi jelentősebb dolgot sem láttunk. Max pár repülőt, ami majdnem hogy a fejünk felett ereszkedett a közei reptérre. Ahogy beérünk Velencébe, egyből közli velünk másik két biciklis, hogy vigyázzunk, mert a rendőrök itt lófrálnak és büntetgetik a bicikliseket. Ez eddig nem volt számomra új információ, de az igen, hogy azt is megbüntetik, aki lezárja a biciklijét. Megköszöntük az segítséget, majd kis töprengés után kitaláltam, hogy menjünk el a közeli pályaudvarra, és ott zárjuk le a kerékpárokat, ott csak nem bűn. A svájci srác is jónak találta az ötletet, és követett. Persze a vasúton is láttunk rendőröket, ezért tőlük megkérdeztük szabad-e lezárni itt a bicikliket. Ők a vállukat vonták, és mondták kérdezzük meg az információs pultnál. Onnan elküldtek minket a csomag megőrzőbe, de ott sem lettünk okosabbak. Így én csak egyszerűen lezártam egy korláthoz, és elbúcsúztam a svájci sráctól. Aki esetleg autóval érkezne ide, az kösse fel a gatyáját, mert a parkolás nem olcsó. 2óra 6€, 4 óra már 16€, és 5 óra felett 21€-t kérnek egy autóért. Alig mentem 1km-t, amikor jobban sikátoros részhez értem, akkor elő akartam venne az iránytűmet, de az a bicikli kormányán maradt, és mehettem érte vissza. A kerékpárom, még akkor is érintetlen volt. Újra nekivágtam a városnak, de immáron minden segédeszközzel felvértezve. Az iránytűt azért favorizálom, ilyen szűk sikátorokban, mert mindig tudom merre menjek, és a GPS-szel ellentétben ez nem merül le, és soha nem téved. Hogy mit érdemes megnézni Velencében? MAGA A VÁROST! Hisz melyik magyar polgártársamnak természetes, hogy az utakon nem autó közlekedik, hanem csónak, a buszok helyett hajó, amit itt Vaporetto-nak hívnak. Itt még a kukás kocsi helyett is kukáshajó szedi össze a lakásokból a hulladékot. A boltosok kis kordélyokon viszik az árut a hajótól a boltig. Ha nálunk csónakot látunk a házak között közlekedni, akkor árvíz van, ami nem kellemes. Természetesen van bőven nevesített látnivalója a városnak, az egyik ilyen a Szent Márk tér, ami most az első célpontom, de addig is érdemes magunkba szívni a lagúnák légkörét. Ilyen rögtön a város híres karneválja, igaz az hamvasztó szerda előtt van, de a kis üzletek kirakataiban tucatjával gyönyörködhetünk a szebbnél-szebb maszkokban, és más dísztárgyakban. Egy maszk 5€-nál kezdődik, de az csak max a falra akaszthatjuk ki otthon, a 40€-sal már viszont akár egy karneválon is részt vehetünk. Az eldugottabb sikátorban is belefuthatunk a velencei élet hangulatában. Láttam egy utcazenészt, aki fülbemászó zenéjével szórakoztatta az idelátogatót. Az úriember üvegpoharakon játszik. Minden üvegben különböző mennyiségű víz van, amitől más hangzása lesz egy-egy pohárnak. De a legjobb, hogy nem ütögeti, hanem a vizes kezével simogatja a poharak száját, és ezzel rezonáltatja be azokat. Már említettem a kirakatokat, de nem csak maszkokat vehetünk, hanem édességet, vagy pékárut, amik gusztusos külsőjükkel még engem is erős csábításnak tesznek ki. De a Velencei kézműves ipar gyöngyszemei egész tárhelye tárul elénk egy-egy szűk sikátor eldugott boltjában, ahol a magas árért cserébe, nem találjuk a termék alján a „méd in Csájna” feliratot. Velencében tájékozódni, és közlekedni nem egyszerű, ezt már említettem. De szerencsére sok helyen a falakon ki van téve egy tábla, ami mutatja merre van egy-egy híresebb látnivaló. Így elég hamar elértem a Canal Grande-t, Velence egyik leghíresebb utcáját, ha ezt lehet annak nevezni. Érdemes vaporetto szállni, és átszelni a csatornát, lenyűgöző élményben, rengeteg szépségben lehet részünk. 75 perc vízibuszozásért 7,5€-t fizetünk. A 3 km hosszú Canal Grande a város fő vízi útja. Több mint 170, a 13-18. század között épült, lenyűgöző szépségű palota és templom sorakozik a csatorna mentén, és 4 híd ível át felette. A Canal Grande a Velencei Köztársaság fénykorának jólétét és művészetét demonstrálja. A csatornát átszelő hidak közül a leghíresebb és legrégebbi a Ponte Rialto. Helyén eredetileg fahíd állt, azonban annak a hídnak elég szerencsétlen sorsa volt, kétszer összeomlott, egyszer pedig leégett. A Canal Grande mellett is, mint sok más híres helyen elkészült rólam, „az itt is jártam” fotó, aztán tűz tovább. Muszáj megemlíteni a város jellegzetes közlekedési eszközét, a gondolát. Ez egy vízitaxi, története közel ezer éves. Fénykorában, számuk átlépte a 10ezer darabot. Manapság maximum 600 példányt számolhatunk meg, mivel leginkább csak a turisták használják. Ha valaki egy ilyennel szeretne hazatérni, az kösse fel a gatyáját, mert áruk 20.000€-t kóstál, de egy díszesebbek példányért 50ezer €-t is elkérhetnek. Épp ezért 40perc romantikus gondolázás 80 euronkba fáj. Nappal! Csak mert este a 100€-t is kivehetnek a zsebünkből. Mind különböző, mind gyönyörű és mind maga Velence. Érdemes csak nézni őket egy olyan helyen, ahol több parkol egyszerre. A romantikus percek után, elértem a Szent Márk teret. Sokan a világ legszebb terének tartják, én ezzel nem teljesen értek egyet. Itt található a Szent Márk székesegyház, mely stílusát behatárolni elég nehéz, hisz a közel ezer éves múltú templom minden stílus irányzatváltásnál kapott valami pluszt. A bejutáshoz hatalmas sort kell kiállni, ami most nem igaz! Mert a globális felmelegedés hatásai miatt, a tenger kezd betörni az elég alacsonyan fekvő térre, ezért a templomot lezárták. Ezt a jelenséget a helyiek acqua alta-nak hívják. Persze ez most csak az én pechem, mivel ez a jelenség inkább csak a téli hónapokra jellemző. A vízszint emelkedés egyre inkább veszélyezteti a várost többi részét is, amire jómagam is láttam bőven árulkodó jelet. Aki teheti, még az előtt nézze meg a várost, mielőtt nem késő. A téren áll többek között a Campanile harangtorony. 98 m magasságból csodálatos, 360°-os kilátás nyílik Velencére és a tengerre, 8 EUR-ért. A székesegyház mellett található Dózse-palota. A Velencei Köztársaság vezetőjének, a dózsénak a székhelye volt, törvényszék, hivatalok, börtön és kínzókamra is helyet kapott benne. Az épület belseje olyan gyönyörű, hogy inkább mindenkinek személyesen ajánlom. A tértől délre, pár méterre, szinte már a nyílt tenger látható, és onnan keletre a Sóhajok hídja. Ezt sokan összetévesztik a Rialto-val, ami a Canal Grande felett ível át, a város közepén. A hídhoz rengeteg rémtörténet kapcsolódik, pl. a hídon lévő csapóajtóról, melynek kinyitása után a rabokat elnyerte a csatorna. Ugyanakkor a valóságban, a velencei cellában a kor leghumánusabb börtönviszonyai között raboskodhattak az elítéltek, és Velencében szüntették meg a kínzásokat először a világon, 1660-ban. Annak ellenére, hogy a zoknimentes szandálom feltörte a lábam, még pár fotó erejéig tettem egy nagy sétát a városba, hogy megnézhessem a Santa Maria della Salute templomot, mely építése 1631-ben kezdődött, és 50-ig tartott, a barokk építészet egyik legszebb alkotásának számít. A Kívülről vakítóan fehér, gyönyörű égbe törő épület erős kontrasztja a belsejének, mely szerény véleményem szerint elég snassz. Miközben a biciklim felé gyalogolok, megemlítenék pár jó tanácsot a városról. Velencében a közlekedést nehezíti, hogy sok utca zsákutca, és ha nem tudunk vízen járni, akkor sokszor igen csak nagyot kell kerülni, épp ezért nem árt egy kényelmes cipő. A szállás nem olcsó, még is javaslok inkább olyat választani, ami könnyen megközelíthető, mert bőrönddel végig koslatni a macskaköves utcákon, amit 100 méterenként egy csatorna keresztez, és bizony ha van is híd, tuti hogy nem akadálymentes, és lépcsőzhetünk. A jó hír, hogy az étkezés elviselhetően olcsó. Egy közepes pizzát már megkaphatunk 7-8€-ért szinte bármelyik étteremben. Menet közben még láttam egy kocsmát, ahová nem lehetett bevinni cigarettát, de a leleményes olaszok erre kitaláltak egy érdekes tartót. Fájós lábbal végül visszaértem a biciklimhez, ami még mindig érintetlen volt, majd kitoltam a városba bevezető hídhoz, és elhagytam a lagúnák városát. Marghera-ban az összes bolt pont akkor zár, még a gyógyszertár is, így se élelmiszert, se magnézium por nem tudtam venni. De szerencsére a kempingben van bolt, ahol 6,8€-ért kapok húst, sört, és püspökkenyeret, majd ismét kiültem enni, ami jól esett, mert ma 101km-t tekertem, ami a 165-höz képest egész pihentető. Este még elintéztem az aksitöltést, amit a közelben található elektromos doboz egyik konnektorából oldottam meg. Csak egy stekkert kellett a recepción beszerezni, mivel ebben a kempingben speciális dug.alj. volt kiépítve. A stekkerért 20€ kauciót kellett letenni, de természetesen, amikor visszavittem, visszakaptam a pénz. Viszont a kemping egy elég fiatalos hely, ami úgy vonzza a szórakozni vágyó srácokat és csajokat, mint vasorrú bábát a mágnes. Így éjszaka elég nagy volt a jövés-menés. Ezért elővettem a füldugót, és alvás.
101,67km