Reggel 5:30 körül kelek, de tovább alszom 6:30-ig, gyors pakolás, és 7-kor elindulok. Mivel napok óra fáj a hátam, és a mellkasom, arra gondoltam, felállítom a kormányszarvam, hátha úgy enyhül a „kellemes” érzés, de mivel a szél nyugati, tehát pont szembe fúj, ezért vissza is állítom. Otthon, amikor elkezdtem tervezi az útitervem, és a mai naphoz értem, az online, és az offline tervező is butaságot írt ki, ezért nagyon részletes térképet készítettem mára. A mai 140-150km-t 5 különböző kisebb térképre osztottam fel, plusz a városok, amiket meg akarok nézni. Név szerint: Padova, Vicenza és Verona. Ezeket is 2-3 részre osztottam fel. Amúgy a fent említett „butaság” alatt azt értettem, hogy legalább 15km-rel hosszabb úton akart vinni mindkét tervező. A lényeg, hogy a részletes térképnek, és tervezésnek köszönhetően, nem bolyongok, és jól haladok. Például, Padova előtt van egy gát, ahol nyerek 4km-t. Igaz, hogy a minősége nem a legjobb, sőt inkább kimondottan sz*r. Nincs leaszfaltozva, és ismét nyelhetem a port. De előtte Stra városában a Pisani kastély örvendeztet, ami semmi extra, csak már rám fért valami szép. Majd utána a Villa Giovannelli Colonna-ba. A kastély elhagyott, és eléggé lepukkant, de a kertje még így is gondozott. A magára hagyott kastély után olyan út következett, amilyen még én sem bicikliztem, de már sokszor gondoltam rá, hogy jó ötlet. Egy fém rács van lerakva pár centire a földtől. Előnye, hogy sima, a növények gyökerei, nem nyomják fel, a hó nem áll meg rajta. Hátránya, hogy nem egy síkban van a talajjal, így nem lehet akárhol le, illetve felhajtani rá. Valamint a fémrács kicsit elhúzza a kormányom, ami miatt ellent kell tartanom. Végül csak beértem Padova szívébe, ahol pont belefutok a Basilica di Sant'Antonio -ba. A város eredetileg szegény halászfalucska volt a Brenta folyó menté, de magalakulása óta ezer éves múltja alatt történelmi, művészeti és építészeti műkincsekben igen csak gazdag lett, csak úgy, mint a fent említett épület is. Szt. Antal bazilika nevét a város védőszentjéről kapta. Létezik egy monda, amely szerint, ha valaki megérinti a Szentet, és kíván valamit, annak teljesülni fog kívánsága. Az árkádos udvarokkal körül vett bazilikát gyönyörű bizánci kupolák és minarethez hasonló harangtornyok díszítenek. Minden évben számtalan zarándok és turista érkezik a csodatevő Szent Antal tiszteletére épített bazilikába az egész világról. Mindenki meg szeretné érinteni a Szent csontjait őrző márványkoporsót. Itt elpanaszolhatják az emberek bajaikat, és a Szent segítségét kérhetik, így megvigasztalódva távozhatnak. A Szent koporsóját ritkán nyitották fel, hogy megóvják. Első alkalommal észrevették, hogy a szent nyelve épségben megmaradt, ezért ezt egy ereklyetartóba helyezték át, majd 1350-ben az álkapocs is egy ilyen díszes tartóba került. Sajnos sokkal több időt nem tölthettem a Templomba, mert a mai nem még nagyon hosszú és fárasztó. Innen a Basilica di Santa Giustina-hoz mentem, hisz tőle nem messze van a Prato della Valle. Ez Európa egyik legnagyobb tere. Korábban római színház volt a helyén, de miután elmocsarasodott a terület, lecsapolták, és szoborparkot alakítottak ki belőle. Most egy ovális alakú kertszerű tér, amely 82 szobrot tartalmaz, és egy szökőkutat. A körülötte elhelyezkedő piac, és az azzal járó tömeg miatt tovább menekültem a Piazza delle Erbe és a Piazza Signori felé. Mindkettő egy tipikus olasz tér. Kicsi, de annál több emberrel. Előbbi egy piac, utóbbi pedig a város főtere. Egyrészt, hogy tudom, a városban még van egy szép kápolna, amit meg akarok nézni, másrészt a tömeg, távozásra késztetett. Útközben vettem 1,5€-ért egy liter tejet, amit meg kell hagyni sokkal jobb, mint idehaza. A Scrovegni-kápolnánál várnom kellett 15 percet, és pont ennyi €-t befizetni, de addig megreggelizek. A kápolna mellett egy római kori amfiteátrum romja látható, de olyan jelentéktelen, hogy először azt hittem, hogy egy kerítés. A kápolna viszont annál csodásabb. Hogy ki alkotta? Az nem egyértelmű, de az biztos, hogy Enrico Scrovegi megbízásából épült, aki egy uzsorás volt, és ezzel akart bűnbocsánatot nyerni. Maga Enrico is szerepel az egyik freskón, amikor is átadja a kápolnát Szűz Máriának. Jómaga lila köntösben van, ami a bűnbánat jele. A falak tele vannak freskóval, az egyik ilyen az Utolsó Ítélet eljövetelét ábrázolja. A kápolna után már nem volt több célom a várossal, így elindultam Vicenza felé, de a városból kitalálni nem volt egyszerű, még helyi segítséggel sem. Vicenza-ig nagyon jól haladtam, ez köszönhetem a jó tervezésnek, a sima útnak, és annak, hogy ezen a 35km-en szinte semmi látnivaló nem volt. Láttam egy templomot közvetlenül az út mellett, de csak kívülről néztem meg, egy fa árnyéka alól. Kb 2 óra alatt el is értem Vicenza-t. A város nem túl nagy és túl sok látnivalója sincs. Bár meggyőződésem, hogy minden olasz város megér legalább egy napos látogatást. Ez alól Vicenza sem kivétel. A főteret veszem célba, de menetközben bemutatnám a Teatro Olimpico-t, melybe a belépő 10€, de a látvány nem mindennapi. Bár a színház megfelel az ókori színházak mintájának, de még is ez az első példánya a fedett modernkori színháznak. 1585-ben avatták fel, napjainkban pedig felkerült az UNECO világörökség listájára. Tovább gurulva belefutottam a Vicenza.S.Corona-ba ez egy nem túl díszes templom, de pár fotó erejéig betértem, na meg hogy kifújjam magam. Majd következett a Piazza dei Signori, mely a város főtere. A hely legfigyelemreméltóbb épülete a Basilica Palladiana. A város vezetősége üléseinek színhelye volt, ma pedig kiállítások és más rendezvényeknek ad otthon. A tér többi épülete is gyönyörű. Miközben csodáltam a színes házakat, az épp esküvőre készülődő jónép közül páran odajöttek hozzám, és érdeklődtek, milyen szerzet vagyok. Ami mindig jól esik, mindig erőt ad a folytatáshoz, amire most szükségem is van, mert már több mint 60 km-t tekertem, és még a felénél sem vagyok. A városból kitalálni is könnyű, de Verona ide még 50km, és a vizem biztos nem tart ki odáig, ezért még itt a Vicenza-ban fel kéne tölteni a kulacsaimat. A városból kivezető úton minden lehetséges helyen körbe nézek, hátha találok valamilyen vízszerzési lehetőséget. Magyarország után Svájc az egyetlen olyan ország, ahol minden faluban van kút. Hát Olaszország nem ilyen. Egyik parkban, vagy téren sincs ivásra alkalmas kút. Így estem be egy muszlim családhoz, ahol a kislány bár bevitte a flakonomat, de ki már az apja hozta. Gondolom csekkolni akarta, ki fia-borja vagyok. A lényeg, hogy kaptam egy liter vizet, ami hozzá teszem nem sokáig elég, de ez is több mint a semmi. Reménykedtem, hogy útközben találok innivalót, csak úgy, mint tegnap. De csak egy kiszáradt folyómedret találtam. Úgy gondolom, ez mediterrán országokban mindennapos, hisz nem ez az első ilyen meder, amit látok. Sehol sem találtam falut, ahol szerezhettem volna vizet, csak egy-két házat, ahol épp nem tartózkodott senki. Az út szélén néha-néha belefutottam egy-egy migráns csoportba. A kaput az tette be nálam, amikor találtam egy faiskolát, ahol arra gondoltam, a növényeket locsolni kell, itt biztos lesz víz. De alig múlt dél, így még tartott a szieszta, és senki nem tartózkodott a telephelyen, így víz nélkül robogtam tovább Verona felé. Végül láttam egy szupermarketet, ott megálltam, és vettem tejet, meg gyümölcslevet, előbbit húzóra megiszom. Ezért 2,7€-t adtam ki, de megérte, mert már nagyon szomjas voltam. Verona előtt egy hosszú egyenesen tekertem, és már jóval előtte ki volt téve a városhatárt jelző tábla. Ennek nagyon megörültem, és jócskán doppingol. A városnak rengeteg látnivalója van. Az első rögtön az út jobb oldalán látható, már mint, ami látható belőle, mivel a várat eltakarják a mellette növő fák. Azonnal kitekertem a folyó partra, hogy könnyebben tájékozódjak. Mivel GPS-em nincs csak térképem, azért tudnom kell, hol vagyok pontosan. Erre jó megoldás egy híd, mivel az könnyen megtalálható a térképen, és általában kevés van belőle. Veronának a belváros részénél mindösszesen 3. Ráadásul a Navi hídtól nem messze van a San Fermo templom, e-kettő segítségével pontosan meghatározhatom a helyem. Ha már itt egy templom, miért ne nézzem meg. De sajnos az épp most esedékes esküvő miatt csak egy fotó erejéig tértem be, hogy ne zavarjam a násznépet. Innen északnak vettem az irányt, mert ott áll a Veronai Dóm. De az oda úton néztem a szebbnél szebb olasz házakat, és próbáltam élvezni a belváros macskaköves utcáit, ahol nem csak a videó felvétel minősége romlott, de a vesémé is. A Santa Maria Antica-ba teljesen véletlenül botlottam bele. A román stílusú templom nem túl díszes, ezért csak kívülről nézem meg, aztán rohanok tovább. Innen pár méterre van a Piazza dei Signori, meglepő módon ez is a város főtere. Ennek ellenére csendes, kevésbé zsúfolt. Leghíresebb része a közepén lévő Dante-szobor, de a tért szegélyező 14-15. századi paloták is szemet gyönyörködtetőek. Innen már jó látni a 12. századi Lamberti tornyot, a maga 84 méterével. Egy újabb kis ugrás a Piazza delle Erbe-re, ez egy igen zsúfolt piactér. A tömeget meglátva lányos zavaromba hirtelen azt sem tudtam merre menjek. De végül keresztülvágtam rajta. Innen nem messze van Shakespeare, Rómeó és Júlia című színdarabjának híres erkélyes jelenetének a színhelye. Ide két okból nem megyek el, egyrész mert iszonyatos tömeg van, másrészt, mert az erkély csak 1936-ban került fel az épületre, tehát biztos nem ez ihlette meg az írót. Innen a Santa Anastazia következett, a legszebb templom a városban. Kívülről rápillantva nem is gondolnánk, hogy milyen csodás oltár, festmények, freskók, és szobrok díszítik belülről. 1280-1400 között, gótikus stílusban épült. Innen nyíl egyenesen a Dóm felé mentem egy egyirányú utcában, ahol még a rendőrt sem érdekelte, hogy szabálytalan vagyok. Dóm szintén kívülről nem túl szép, de belülről annál inkább. Egy turista kilencedik nekifutásra, elkészítette életem egyik legrosszabb "itt is jártam" fotóját, aztán bevettem magam a sűrűjébe. Ami nem teljesen igaz, mert bent alig vannak, ellentétben a többi veronai templommal. A katedrális két korábbi templom helyére épült, melyek egy 1117-es földrengésben elpusztultak. 1187-ben szentelték fel, de ezután még hosszú ideig folytatódtak a munkálatok. Gazdagon, gyönyörűen dekorált belső tere a 15. századi renoválás alkalmával érte el mai formáját. Belépni csak megfelelő öltözékben lehet! De mivel rajtam kívül számos ember viselt térdnadrágot, ezért nem tűntem ki a tömegből, még a biciklis kesztyűmben sem. A gyönyörű templomot a hátam mögött hagyva kilátogattam a Ponte Pietra-hoz. A római, Kr. e. 100-ban épített híd, 4 boltívét a II. Világháború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantották, de 1957-ben, az eredeti építőanyagokból újjá lett építve. Így még mindig tartalmaz több mint 2000 éves, valamint középkori részeket. A híd, Verona egyik legszebb részén található. Innen gyors elrobogtam a Piazza Brá-hoz, itt áll a Teatro Romano. Sajnos a felújítási munkák, és a késői óra miatt, ezt csak kívülről nézhettem meg. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna a 30.000 főt befogadó, a világ 3. legnagyobb ókori amfiteátrumára, mely belülről teljesen épp maradt. A városból kitalálni viszont ismét Mission Imposible való jelenetekkel ért fel. Mivel ez egyetlen kitáblázott út autópálya volt. Hosszú percekig, és kilométereken keresztül kerestem a jó utat. Tömérdek embert kérdeztem meg, hátha tud segíteni. Végül elővettem az iránytűmet, és egyszerűen elkezdtem nyugat felé tekerni, egyszer csak kitalálok a városból. A kis mellékutak néhol elég meredekek voltak, de inkább a rossz minőségük boldogított. Kb. 10km-re a Garda tó felé tartó út felénél találtam egy kempinget. Nagyon új lehetett, mert a modern navigációs rendszerem nem jelezte, de a lényeg, hogy ott volt. Ha nem így lett volna, akkor mehettem volna még 10 km-t a tóig. Az igaz, hogy holnap ennyivel többet kell tekerni, de holnap csak 110-120 km-t kell menni, másrészt ma már hulla vagyok. A kempinget egy mezőgazdász család működteti, és minden féle gyümölcsöt lehet kapni a recepción. Én vennék is egyet, de a leányzó, aki épp az adataimat vitte fel a gépbe, megkínál eggyel, miután megtudta, hogy Magyarországról jöttem, és hogy ma Velencéből indultam, ami 148km-re van innen. A körte bár kemény volt, de jól esett. Felverem a sátrat, majd eszek. Szerencsére van közvetlen a sátor mellett konnektor, így egész este tölthetem a laptopot, a kamerát, és powerbankomat (utóbbi a legszebb magyar szó). A kemping 14€-ba került nem túl olcsó, de egész igényes. Este még kiültem a helyi étterem teraszára, inni két finom kézműves sört, darabját 2€-ért. Miközben iszogattam, nézegettem az eddig leírt jegyzetemet, és összeszámoltam eddig mennyit tekertem, és hogy azt milyen átlaggal. Utóbbi izgalmasabb, ha ez eddigi túrákkal hasonlítom össze, hisz 134km/nap eddig rekord. Bár holnaptól ez az átlag csökkenni fog, hisz holnap megnézem Milánót, utána meg elkezdek, egy igen kemény hegyi szalaszt. Este az étteremben mediterrán hangulatban „beszélgető” vendégek miatt képtelen voltam elaludni, ezért elővettem a füldugót, de ha ezt nem tettem volna, akkor később kellett volna ezt megtegyem, csak mert éjfél magasságában elkezdett szakadni az eső, ami úgy verte a sátram, hogy még füldugóval is halkan hallottam. 148,95km