2016.08.18. csütörtök
Egy szép augusztusi napon delet ütött az óra, ezért kiestek a kezemből a szerszámok a munkahelyemen, és hazamentem, hogy a maradék felszerelést bepakoljam. Ezalatt azt értem, hogy az aznap meghegesztett eső kameratartómat felcsavaroztam a kormányra, és ennyi, hisz a többi cucc már fent volt a biciklin. Szeretek előre mindent leszervezni, a csomagolást is beleértve. A lista minden eleme már áthúzva. Kivéve egy tétel maradt hátra, ez a hajvágás volt. Ezt mindig az utolsó pillanatra időzítem, hisz 30 nap alatt így is elviselhetetlen hosszúságúra megnő a hajam. 14:00-kor búcsú Évától, pótanyumtól, aki a sok más embertársammal hasonlóan, mondta, hogy vigyázzak magamra. Nem értem miért mondják, hisz magamra mindig vigyázok. A mai terv, hogy bebiciklizek a Keleti Pályaudvarra, ott felülök a békéscsabai vonatra. Csabán elmegyek nővéremékhez, és ott éjszakázok. Elindulok Pest felé, a lábam még mindig fáj, de nem annyira, mint egy hónapja. A bicikli, és a felszerelés is stabil. Minden rendben, 1 óra múlva be is érek a keletibe. Jegyet már tegnap megvettem, hogy most ne kelljen ezzel bajlódni. A kalauznő nagyon rendes, mondja, hogy hová tudom felpakolni a kerékpárt. Bár hiába a kedvesség, az 55 kg-os biciklimet feltenni a vonatra nem lehet, csak ha lepakolok róla. A kormány még így is beleakad a korlátba, ami az ajtónyílást vágja ketté, és szenvedés ez a művelet. Itt is látszik, hogy aki tervezte a bringaszállító kocsit, nem ült még biciklin. Az idő jó, bár kicsit felhős. Bár kár aggódni au időjárás miatt, hisz holnap átlépem a Kárpátokat, és ott sokkal szárazabb az éghajlat. Békéscsabán 2015-2016-ban átépítették (nyugatosították) az állomást, így aluljárón kell elhagyni a peront. Lépcsőzhetnék a már említett 55 kg-os biciklimmel. Kéne, de szerencsére ugyan az a kedves kalauznő segít itt is mint a Keletiben. Mondja, hogy ha elmegyek a híd felé, ott van egy átjáró, és nem kell emelgetni a súlyos biciklit. A várost ismerem, hisz mégis csak itt születtem. Európa bármely nagyvárosában ledobnak, hamar tájékozódom, de Békéscsaba Jamina nevezetű kerülete az én igazi útvesztőm. Mindig eltévedek, mert minden utca merőleges, minden ház ugyan olyan. Szerencsére, elsőre kitaláltam nővéremékhez. Most először látnak túramentben élőben. Kicsit csodálkoznak, hogy mennyi a cuccom, és hogy milyen nehéz. A fényképen ezek nem jönnek át. A sógorommal betesszük a kocsiba a biciklit. Jó nagy kocsijuk van, így egy az egyben befér. Este vacsora, meg beszélgetés, aztán fürdés, és alvás 22,5km