Reggel óracsörgés előtt felkelek, összepakolok. Mindent bepakolok a hátizsákomba, ami kelhet egy félnapos városnézéshez. A többi felszerelést a recepción hagyom. Bár a szállásfoglalás előtt írtam egy e-mail-t a hostelnek, hogy erre az időre el tudom-e zárni valahová a cuccom, és természetesen igennel válaszoltak. Ennek ellenére csak a recepc előtt egy halomba ledobva hagyhatom ott. Kint elég rossz az idő. Be van borulva, és látszik, hogy este is esett. Az első 10 percben még csepereg, de annyira szórványosan, hogy még a poncsót se veszem fel. Az időjárás miatt a térképet se veszem elő, de mivel én készítettem ezért emlékszem merre kell menni, és hogy hogyan következnek egymás után Bukarest látnivalói. A túrám második napján akadt még két probléma. Az egyik, hogy tegnap este bekapcsolva raktam be a szekrénybe a kamerám, és reggelre lemerült. A másik, hogy a fékem nyikorog. Mindkettő komoly probléma. Az elsőt tudom orvosolni, mert a powerbank-om teljesen töltött állapotban van, így azzal életet tudok bele lehelni. Akár menetközben is tudom tölteni, mivel elél van egy kameratartóm, ami idén kétfunkciósra nőtte ki megát. Az egyik, hogy ezen lóg a kézi kamerám táskája, ebbe tehetem a powerbank-ot. A másik, egy újdonság. A tavalyi szerkezetre felhegesztettem egy alu lemezt, amire felragasztottam a kamera tartóját, így úgy tudok biztonságosan biciklizni, hogy közben töltődik a kamera. A korai óra ellenére sok a rosszarcú ember, és mivel tegnap péntek volt, így a bulik után hatalmas a szemét. Szó szerint hegyekben áll. Az első látnivaló a Román Aténeum. A pompás kör alakú épület Bukarest fő koncertterme, mely 1888-ban nyitotta meg kapuit. 1992-ben újra tatarozták 9 millió €-ból, hisz a csaucseszku rezsim mostohán bánt vele. Pedig hát büszkék lehetnek erre az épületre, mivel 1919 végén itt fogadták el a nagy Románia egyesítését, ami a mi történelmünkben fájó pont volt. Ez után következet a Biserica Nicolae. Itt a figyelmetlen turista könnyen benézheti a célpontot, mivel két hasonló nevű templom is van egymástól 200 méterre. Az egyik egy szép ortodox templom, a másik egy egyszerű katolikus. Belül mindkettő sötét, bár díszes. Sok időt egyikben sem töltöttem, mert vár a következő célpont a Stavopoleos kolostor. A szentély kizárólag apácák számára épült 18.században. A kisméretű templom két védőszenttel büszkélkedhet, Mihály és Gábriel arkangyallal. A kolostor könyvtára több mint 8000 könyvet tartalmaz. Többnyire teológiait, bizánci zeneit, és művészetit. Sajnos a Korai óráknak, az épület még zárva tartotta kapuit, ezért csak kívülről csodáltam az ikonokkal díszített templomot. A kellemes perceket azért az irgalmatlan sok szemét, és az azzal járó bűz rontotta, bár utóbbihoz a csatornákból kiáradó szag is hozzájárult. A hétvégi buli szeméthalmaza az óváros utcáin tovább fokozódott. Miután átvergődtem az „akadályon” pár perc biciklizéssel elértem a Vládiká templomot, ahol a szemét méretét talán az épület szépsége orvosolja. Onnan egy ugrás a Patriarchal katedrálist. Az ortodox templom sok vallási ünnepnek ad otthon, és csodás perceknek, a turisták részére. Innen a pompás Antim templom következett. Melynek már a bejárata megér egy misét. Sajnos a fő templomot épp tatarozták, így nem tudtam megnézni a számtalan ereklyét, de a falak díszítése, a faragott oszlopok, a díszes ablakok, és a tetszetős harangtorony feledtette az építési munkák okozta kellemetlenséget. Aztán még egy búcsú a kijárati festéstől, aztán irány Bukarest fő attrakciója. Mire a Parlamenthez értem, már kezdett kiderülni. Az ég egyik fel még felhős, a a másik viszont már gyönyörűen kéklik. A monumentális épületet az UNIRII bulvár felöl közelítettem meg. A grandiózus épületről már messziről látszik, hogy méretei nem mindennapiak. 270 méter hosszú, 245 méter széles, a 66 ezer négyzetméter hasznos területű épület a föld felett 86 méterre magasodik ki. Ezekkel az adottságokkal a föld második legnagyobb adminisztratív épülete, a Pentagon után. A gigászi építéshez gigászi rombolás is kellett. 1982-ben 7km2 régi városrész, 28 ortodox, protestáns, és zsidó templomot dózeroltak le, a 77-es földrengésre hivatkozva. Valamint 40.000 embert költöztettek ki. Az út, amin épp tekerek szintén a pusztítás részét képezte, csak hogy a sugárút szélesebb lehessen, mint a Champs-Élysées. Anno ide költöztették a pártállami elitet. Közelről látszik igazán, hogy a volt román diktátor, a Kárpátok géniusza, milyen nagyban mert álmodni. A túrám előtt találtam egy cikket, ahol összehasonlítják a mi parlamentünket a románnal. Kétség sem fér hozzá, hogy a mienk szebb. Főleg, hogy a miénk nem omladozik. De elég a külsőségből, lépjünk be a 75lejes belépővel. A túravezető elsőnek egy színház terembe vitt minket, ahol megláthatjuk a 2800 díszes csillár első példányát, ami az épületben fellelhető. Nem csak a csillár száma ilyen bődületes, de a szobáké is. Az 1100 helységet végigjárni nem könnyű. Nemhogy felépíteni. Az építési költség 1989-ben euróban kifejezve 3 milliárd. Ezt a román nép állta. Úgy, hogy az építésen résztvevő személyek tetemes része kényszermunkás, vagy katona volt. Az olykor 100ezer főt megközelítő létszámú csapat 3 műszakban dolgozott, és ebből 3000fő nem természetes halállal végezte. De nem csak ezen melosok nem élvezhették a palota tündöklését, de maga Csaucseszku is csak pár évig, hisz ő ólommérgezésben hunyt el. Gyerekkoromban, a kivégzését a Tv is leadta. Akkor ilyen volt egy valóság só. A főépítész Anca Petrescu volt aki, 10 munkatársával és 700 alárendelt mérnökkel készítették a terveket. A palotát eredetileg Ceaușescu saját rezidenciájának szánta, de a lakosságnak ezt úgy tálalták, hogy itt épül a NÉP HÁZA. Az 1100 szobából a turisták csak párat láthatnak, mivel itt működik a jelenlegi román szenátus, képviselőház, az alkotmánybíróság, és még a titkos szolgálat is. viszont ez a pár szoba is pontosan bemutatja az akkori kor szellemiségét. A cipészből lett vezetőnek mindent, a népnek semmit. A rekord méret mellett, a tömege szerint a harmadik a világon, építési költséget tekintve az első. de fenntartása sem semmi. Konkrétan, amikor ránéztem az épületre az jutott eszembe, mekkora lehet a gázszálája. Hát utána olvastam. Több mint 5 millió € évente a gáz és a villanyszámla. Az alsó szintekről egy nagyot ugrottunk a tetőre, ahonnan Pazar kilátás nyílik a városra, amennyire Bukarest pazar lehet. A palotában sétálva próbáltam figyelni az angolul beszélő vezetőnkre, és a legviccesebb stori megragadt bennem. Michael Jackson csak úgy mint én, itt állt az erkélyen és köszöntötte Románia népét, ezekkel a szavakkal. „üdvözöllek Budapest.” De a több mint 20 éves történetről ugorjunk a számomra legtetszetősebb palota részbe, az impozáns márványlépcsőhöz, amit a kismérető diktátorra szabtak, hogy könnyebben tudjon rajta mászkálni. A Nicolae Bălcescu terem egy igen nagy előadó. A terem különlegessége, hogy az ajtaját Mobutu Sese Seko Kongó elnöke, Csaucseszku barátja adományozta, így ez az egyetlen tárgy, ami nem román származású, ami épületet illeti. Mobutu-ról még annyit, hogy Afrika legkorruptabb emberének számít és számított. Csaucseszku-nak ilyen barátai voltak. A Kárpátok géniuszáról csak annyit, hogy neki és feleségének Elenának közösen volt meg a nyolc általánosuk. Az épületben 220 ezer m2 szőnyeg található és temérdek függöny. A túravezetőnk elmondása szerint a világ legnagyobb függönye ez a példány. Az épület nem csak méreteivel rekorder, de a pusztítás terén is. A lábaim előtt elterülő sugárútról már említettem, hogy a rombolás része volt. Ez a városrombolás az emberiség történelmében feljegyzett, legnagyobb méretű, amit békeidőben követtek el. Lassan befejezem a Palotában tett látogatásom, és egyben a Bukaresti városnézést is. Ezt a két dolgot azért fűztem egy mondatban, mivel a román főváros leglátogatottabb hely a parlament. Évente 140 ezer turista látogatja, melynek 80% külföldi. A város legnagyobb vonzerejét egy olyan személynek köszönheti, aki sanyargatta a népét. Akiről nem tudom eldönteni, hogy kegyetlen volt, vagy idióta, vagy kegyetlenül idióta. 1,5 óra látogatás után a 70%-ban kihasználatlan épületet a hátam mögött hagyom, és kint átöltözök. Azért kell átöltöznöm, mert azt gondoltam van dresszkód, és hosszúnadrágot vettem fel. A nadrág szára lecippzározható, így csak a szárát veszem le. Ezt azért említem, mert ezzel még meggyűlik a bajom a nap folyamán. Azt még meg kell említeném, hogy a belépő 75LEJ, ez drágának tűnik, de ebben benne van a kamerajegy, és a fotójegy is. A hostelbe vezető úton kicsit eltévedek, de egy köztársasági katona útba igazít, egyrész mert tud angolul, másrészt ismeri a térképet. A kerülő úton találok egy mekit, ezért ott meg is reggelizek. 2 hamburger 14LEJ A diákszállón, felpakolom a felszerelést a biciklire, szerzek vizet, aztán nekivágok Romániának. A cél átérni Bulgáriába, azon belül is a határmenti Ruse-ba. A környéken nincs kemping, de ahogy néztem a normál szállások nem olyan drágák. Bukarestből gyors kitalálok, mivel jó ki van táblázva. az út minősége eleinte rossz, de a várost elhagyva semmi rosszat nem lehet róla mondani. Széles, bár ennek ellenére sűrűn nézek bele a tükrömbe. Addig egyik túrámra se vittem magammal, de idén úgy gondoltam, hogy a Balkán közlekedés kultúrája megkívánja. A román és a balkáni előítéletekkel szembe sokan köszönnek, és meglehetősen kedvesek. Az autók is kulturáltan kikerülnek. Ami viszont nagyon meglepetés szerűen ért, hogy nagyon meleg van, és erős az UV sugárzás. Bár lehet leégést inkább annak köszönhetem, hogy 1 hónapja nem ültem biciklin, a lábfájás miatt, és a bőröm elszokott a napsugárzástól. Ráadásul a Parlamenti látogatás után a lecippzározható nadrágom maradt rajtam, ami rövidebb a megszokotthoz képest, és olyan helyen éri a combom a napfény, amit ezer éve nem ért. Egy benzinkúton megállok pihenni, és veszek vizet (4lej), na nem azért mert nem bízok keleti szomszédjaink vizében, hanem mert egy nagy nihil kellős közepén tört rám a szomjúság. A nagy nihil később kiderül, hogy csak 15 km, de azt a kis szakaszt úgy kell elképzelni, hogy nem falvakat, de még házat, sőt még nagyon fát se találtam. A pusztulaton miután keresztül vágtam, találtam egy pici falunál, egy pici faluszéli kápolnát. Körülötte két pad szinte könyörög, hogy álljak meg pihenni. Teljesítem a kívánságát, viszont mindkét pad a napon van, így a pihenés kicsit kínzás. A kápolnában sincs semmilyen leülési lehetőség, így mellette kell állva enni, egy hatalmas döglött rohadó béka társaságában. Ahogy elhagyom a nihilt, úgy az erőmet is, ezért ismét pihenőt tartok, de most egy boltnál. Veszek kekszet, meg vizet 4LEJ-ért, aztán kiülök a bolt elé ebédelni. A boltos rendes, mondja üljek le hozzá az asztalhoz. A boltos faterja már kevésbé rendes, mert lelkiismeret-furdalás nélkül hajítja ki a szemetet az út közepére. A folytatásban az erőlétem visszatér, egyrészt mert leejt az út, másrészt érzem a határ közelségét. Később nem csak érzem, de látom is. Bár még km-ekre vagyok tőle, de kicsit fentről rálátok a határmenti síkságra, ahol a Duna folyik, és látom az azt szegélyező erdőséget. 7 sikeres túra után elég tapasztalt vagyok a térképkészítés terén, így idén minden komolyabb elágazást külön kinagyítottam, és tanulmányoztam, így tudom, hogy a Gyurgyevó előtti és utáni úthálózat kissé bonyolult. De a felkészültségnek hála nem tévedek el, viszont megkerget egy kutya. Persze nem veszem komolyan, hisz apró termetű a jószág. Ekkor még nem is sejtem milyen sok kellemetlenséget fognak okozni a folytatásban az effajta találkozások. Megközelítem a Dunát, és már látom a határt. De amikor odaérek kiderül ez még csak az útdíj fizető hely, mivel a Dina híd nem ingyenes. Viszont a kerékpárosoknak igen. A kapukat elhagyva látok egy 5 fős kutyafalkát, amiket nem veszek komolyan, hisz eddig soha nem támadott meg kutya a túráimon. Ezek se támadnak meg, utólag belegondolva szinte csoda. A hídra a feljáró igen kemény emelkedő és jó hosszú, hisz itt a folyó szinte már teljesen elérte a teljes szélességét, mivel már minden nagyobb mellékfolyója beleömlött (Tisza, Száva). Kb 650 méter széles lehet, tényleg szemmel lehet látni a különbséget a Pesten megszokotthoz képest. A folyó közepén van a határ, természetesen itt csak egy tábla van kihelyezve, maga a határállomás a másik oldalon átt. Az átlépést megünneplem magamban, hisz Bulgáriában még nem jártam, főleg nem biciklivel. Az átlépés sima, gyors át is jutok, pedig a túra előtt bekalkuláltam mindenhová az átkeléssel járó időveszteséget. Mivel az idei túra nagy részét nem EU-s országokban teszem meg. A sikeres belépő után keresek egy pénzváltót, mert jócskán elszámoltam magam a szükséges Lej-jel kapcsolatosan. 40 LEJ-ért kapok 15LEVA-t. A városban sima az út, de először azt hiszem eltévedtem, de csak rosszul mértem fel a térkép alapján a távolságot, de a fő bevezető út már ismerős, és tudom hol van olcsó szállás. Előre nem foglaltam le, mivel tudtam itt Rusé-ban akad bővel nekem való hotel. IGEN, hotel, csak mert itt kevesebbe kerül egy effajta szállás, mint nyugaton egy kemping. Az előzetes tervezésnél láttam, hogy van a főút mellett egy cirill betűkkel kiírt Hotel, azaz Xotel. Gondoltam, ha a helyszínen is észreveszem, akkor megkérdezem mennyibe kerül. Szerencsére észrevettem, és szerencsére csak 30Levába kerül egy éjszaka. A felcuccolás elég körülményes, mivel sok apró dologból áll a túrafelszerelésem. A szoba igényes, bár a sátramhoz képest minden az. Kimosom a pólóm, meg a zoknim, bízok benne, hogy megszárad reggelig. Aztán elmegyek bevásárolni estére, és holnapra. A hoteltől nem messze van egy hatalmas supermarket, ahol 6 Leváért veszek tejet, meg 1 kg-os kiszerelésű puha töltött pékárut. A hatalmas bolt üzletsorában találok egy szimpatikus éttermet, ahol 5 Leváért kapok egy 27 cm-es dönert. Nagy finom, és még olcsó is. Visszasétálok a hotelbe, ahol szomorúan tapasztalom, hogy a lában nem csak fáj, de be is van dagadva. A bal achillesem duzzadt, és nem javul lehet fel kell adni a túrám. Hoztam fájdalomcsillapító krémet, de azt csak a legvégső esetben használnám. A nap második rossz híre, akkor ér, amikor fel akarom másolni a videókat és a képeket a laptopomra. A fejkamerámban egy 64 Gb-os memória kártya van, amit nem ismert fel a laptopom, mivel azon még egy régi operációs rendszer van. Ekkor egy világ omlik össze bennem, mert ezek után nem tudok kamerázni. Hosszú fejvakarás után kiötlöm, hogy a másik kamerámban lévő 32 Gb-os kártyát átrakom a fejkamerába, a 64 Gb-osat átrakom a fényképezőgépbe, ami meg eddig abban volt (8Gb) azt átteszem a kézikamerába. Így igaz minden nap le kell tölteni az adatokat, de legalább meglesznek. A fényképezőgép által készített fotók meg remélhetőleg nem telítik meg a 64Gb-os kártyát a túra alatt. Már csak egy probléma adódott ezzel kapcsolatosa. Az egyik kártyaátalakító zárja kikopott, és amikor beraktam a helyére, állandóan átbillent zárt állapotban, így nem tudott ráírni a kamera. Gondoltam leragasztom sebtapasszal, hisz csak az volt nálam. De az túl vastagnak bizonyult, és nem fért be a helyére. Nem volt mit tenni, leszedtem a tapaszt, de az meg magával tépte a zár pici kis gombját. Kezdett főni a fejem. Óvatosan visszaoperáltam a helyére, majd lerohantam a recepcióra kérni Tixo-t. Amit kicsit nehezen írtam körbe. 2 perc magyarázás után a hölgy a fejéhez csapott, és felkiáltott: TIXO. Bakker ezek szerint a tixo az bolgárú is tixo. Majd miután minden elekrtonyos kütyümet orvosoltam, elmentem aludni. 96,28km