5:15-kor felkelek, kint még sötét van. Összerakom az ágyat, lehordom a felszerelést, aztán elköszönök a recepciós hölgytől. Még kicsit hűvös van, a forgalom nagyon gyér, csak úgy mint a közvilágítás. Emiatt kicsit nehezen tájékozósom. Bár van sejtésem merre van a vasútállomás, de azért a biztonság kedvéért kérek helyi segítséget. Az állomás hamar megvan, hisz alig 2,5 km-re van a hoteltól. A jegyvásárlás sima ügy, mivel a pénztáros néni pont annyira beszél angolul, amennyire kell. A jegy ára mindösszesen 21,4 Leva, ez az enyém és a biciklimé. A vasúti hangosbeszélő, viszont csak bolgárul mondja el a közölni valót, ezért kérek egy férfitől segítséget, aki jól beszél angolul, nem úgy mint én. A vonatom időben megérkezik, és szerencsére van elég időm a felszálláshoz, viszont az ajtó szűk, a biciklim meg nehéz, ezért csak szenvedek. Szerencsére jön a kalauznő, megkérem, hogy segítsen. Ő meg 1 méter távolságról csak néz engem, ahogy próbálkozok feltenni a 50 kg-nál nehezebb biciklim. Vár pár másodpercet, aztán rám förmed, hogy DÁVÁJ-DÁVÁJ. A „kiképzőtisztem” ezek után sarkon fordul, majd otthagy. Végül jön egy srác, ő meghúzza a bicikli elejét, ez pont elég, hogy sikeresen felszálljak a vonatra. A kocsi tiszta, időben elindul, nagyon kényelemes, és csak egyedül vagyok a fülkében. A vonat elég gyorsan megy, jóval érdekesebb, mint a tegnap előtti román utazásom. Jön egy másik kalauz, aki orrfacsaróan vastagon be van fújva valami orosz pacsulival. Kezeli a jegyem, aztán ez ebből származó papírhulladékot, leb*ssza a földre. Hát, ez itt a Balkán. A vonaton próbálok aludni, meg a naplómat írni, de mindkettő elég nehézkes, a sín minőségéből adódó rázkódás miatt. Néha olyan macskakaparást hozok össze, hogy kétszer kell leírni a mondatot, hogy olvasható legyen. Később lesz két utastársam. Egy kedves öreg bácsi, aki olyan modern ruhát visel, mint mondjuk egy olasz macsó. Illetve egy 40-es éveiben járó férfi, aki kinek a lába meglehetősen koszos, ennek ellenére felrakja mellém az ülésre. Szófiához közel a sínek egy katlanban haladnak. Mindkét oldalt hatalmas sziklák magasodnak. Nagyon szép, és érdekes a táj, emiatt sokat kamerázok. Az idősebb bácsi segít, hogy melyik oldal a szebb, és hogy melyik oldalt vegyem. A leszállás sokkal könnyebb, mert a biciklit fent hagyom a vonaton, és egyenként hordom le a felszerelést. A második csomagnál a koszoslábú úr segít, és kiadogatja a maradékot az ablakon. Ez nagy segítség, egyrészt mert gyorsan végzünk a pakolással, másrészt sokkal könnyebb. Szófiában nem rohanok azonnal ki a városba, hisz el kell intéznem holnapra is a vonatjegyet. Az állomás nagyon szuper, és a személyzet rendkívül kedves. Odajön hozzám egy kalapácsos ember, hogy segíthet-e. Mindezt angolul. Meg is lepődök. Emberünk elkísér a jegypénztárhoz, aztán elköszön, én meg beállok a sorba. Természetesen a jegypénztáros is jól beszél angolul, de homokszem kerül a gépezetbe, amikor visszakérdez a dátumra, mivel gőzöm sincs hányadika van. Kis szócsata után megkapom az amúgy nagyon olcsó jegyem, aztán fel a biciklire. A szálláskereséssel sok dolgom nincs, mivel a pályaudvarra merőleges főúton kell tekerni 2 km-t, és egy nagy téren van az előre lefoglalt diákszállóm. A térig gyors el is jutok, ott egy kicsit kétségbe esek, mert nem találom a címet. Egy taxis mondja, hogy jó helyen járok, és hogy egy kis kapualjba van a bejáró. A szállás nagyon hipszter, nagyon fiatalos, és nagyon olcsó, mindösszesen 22Leva. A recepciós srácok segítőkészek, és zavarba ejtően jól beszélnek angolul. Elmagyarázza mit-hol találok a szállón belül és a városban egyaránt. Mondja, hogy este van ingyen vacsora, bár csak vega kaja van, de egy ilyen túrán mindent meg kell enni, főleg ha ingyen adják. A szoba fent van az emeleten, 8 ágyas, de minden ágynál van függöny, így remélhetőleg nem fognak zavarni a fiatalok, ha este feljönnek, és felcsapják a villanyt. Iszok a csapvízből. Már a tegnap hotel vizei is kimondottan jó volt, és ez is. így ki merem jelenteni, hogy a bolgár víz, nem csak iható de finom. Bepakolok minden fontos holmit a táskába, ami egy városnézős naphoz kellhet, és nyakamba veszem Szófiát. A város nagyjából élhető, bár néhol sz*r az út. Szerény személyemnek jobban tetszik, mint Bukarest. Alig látok szemetet, az emberek vidámabbak, és sokkal több a látnivalója. Bár a zöldhullám sz*r, és a sín átjáró is, egy-egy helyen, ahol az út keresztezi a villamospályát. Pár gondolat Szófiáról. A terület első lakosai kr. e. 8. század folyamán már megtelepedtek, így Európa egyik legöregebb fővárosaként tarthatjuk számon. A római hódítás után a provincia központjává vált. E korabeli romok ma is megtalálhatóak a központban, ahol a metróállomás neve is az ókori elnevezést viseli. A Szófia szó, a törökök hódítása elől menekülő görög népességtől ered a 14. századból. E század végén kezdetét vette a közel ötszáz éves török uralom, de Szófia továbbra is a térség közigazgatási központja maradt. Az iga alól a 19.század végén szabadult fel orosz csapatok segítségével. A második világháborút követő népköztársasági idők rohamos lakótelep-építéseinek köszönhetően a századfordulón még kisvárosból, milliós nagyvárossá lett. Az első látnivaló, ami említésre méltó, a Szent Miklós templom az ortodox egyház központi épülete Bulgáriában. A Saray mecset helyén épült, amely elpusztult az1882-es orosz-török háborúban. Az építkezést ugyan az a személy felügyelte, minta a közelben található Alexander Nyevszkij-székesegyházat.