10.nap:
Riviéra, görög módra
2016.08.28. vasárnap
Az
esti lagzit hajnali 1-ig hallottam a füldugónak
köszönhetően, de utána se aludhattam nyugodtan, mert a
kemping minden négyzet centijén autók álltak, és félve
attól, hogy az egyik véletlenül rám tolat. Eszembe
jutott, hogy este beszereztem pár széket meg egy
asztalt, és ezek tökéletesek lesznek barikádnak. Így már
csak az zavart, amikor egy autó a sátram körül
forgolódott és a lámpája nappali fényt szolgáltatott.
Pár
órás nyugodt alvás után 7:05-kor felébredek, és 7:35-kor
el is indulok. Szinte semmi kedvem tekerni, mert fáj a
lábam és a tegnapi nap is lefárasztott.
A
város szélén van bolt itt veszek egy igazi görög
joghurtot, és pár banánt. A joghurt tényleg nagyon
finom, mint ahogy azt híresztelik is. Ezekért a
portékákért 2€-t fizetek. A nem túl bőséges reggeli után
egy ipartalap mellett tekerek el, a kerítés hozva a
görög formáját elég viseltes, és több helyen hiányos. A
telepet őrző kutya ki is jön és meg is kerget. Így a
felfelé tartó út gyorsabbnak bizonyul, és tulajdonképpen
észre sem veszem, hogy felfelé megyek.
A
gyors tempónak köszönhetően gyors beérek Kavala-ba, mely
a környék legnagyobb, és Észak-Görögország legnagyobb
városa. Ennek ellenére semmi extra. A dombtetőn áll egy
pici vár, és várost rég vízzel ellátó (bizánci kori)
vezetékrendszerből egy darab. Utóbbi fiatal korának
köszönhetően meglehetősen egyben van, és szerencsére
pont útba esik. Megállok pár fotó erejéig, azután
folytatom az utam.
A
következő két településnél lejövök a főútról, egyrészt,
hogy rövidítsek, másrészt, hogy szebb helyen tekerjek.
Mindkettő összejön, többször parkolom le a drótszamarat,
hogy gyönyörködjek a tengerben. Pár km után az út a
szárazföld fel kanyarodik, innentől a táj se olyan szép,
és ismét megjelennek a kutyák. Az egyik próbál
erősködni, de a szelfibotom elveszi a kedvét. Az unalmas
mellékút visszamegy a főútra. Ennek nagy előnye, hogy a
kutyatámadások elmaradnak, de ezzel együtt minden más
is. A következő 50 km a Nihilizáción halad keresztül.
Amikor otthon terveztem a túrát azt láttam, hogy ez a
szakasz a parton megy végig, ezért úgy képzeltem el,
mint az olasz, vagy a francia Riviérát, de NEM. Itt se
város, se település, de még házakat sem találtam.
Egyetlen egy helyen volt valami kifőzde szerűség, de ott
sem állt egy autó sem. Az út hullámos, de a nagy része
kb 50 méter magasan épült a tengerszinthez képest. Azért
gondolom, hogy annyi, mert csak ritkán látom a kéklő
vízfelületet a magas és sűrű gaznak köszönhetően. Árnyék
meg víz sehol, de annál több szemét.
Találok még egy éttermet, ez nyitva van de ételt nem
szolgálnak fel. Éhesen folytatva az utam egy kisebb
terelésre figyelek fel. Egész közel veszem csak észre,
hogy az aszfalt feltűnően rücskös. Majd oldalt kiszórok
egy szétégett teherautó maradványát. Összerakom a képet.
Valószínűleg kigyulladt a sofőr nem tudott mit tenni,
oldalra leparkolt, és hagyta veszni az árut. A lángok
olyan nagyok lehettek, hogy a teherautó alváza, és az
aszfalt is megolvadt.
A
csodás látnivaló után a dombtetőről észreveszek egy
nagyobb üdülő falut, ha itt sincs étel akkor éhen halok,
de előtte szomjan.
A
pici település elején vagy egy étterem, van nagy öröm,
de nem sokáig, mert kiderül a kevés vendég miatt itt sem
szolgálnak fel ételt. Nem adom fel és elindulok a tenger
irányába, ott is van egy kiülős hely, de étel itt sincs.
Újjászületőben van a régi Görögországról kialakult
negatív véleményem. Végül egy hölgy mondja menjek ki
egész a tengerig ott temérdek étterem van, ott biztos
kapok valamit.
Ott
tényleg több étterem is van, és szinte mindenütt lehet
kapni gyros-t, sőt inkább csak azt kapni, de kit
érdekel, ha az ember szeme kopog. 4€-ért készítenek egy
ketchuppal és mustárral ízesített valamit, és kapok
hozzá egy kis kólát. Az étel íze nem túl kifinomult, de
laktató és olcsó. Végül is ez a lényeg egy ilyen túrán.
A kiszolgálás is messze elmarad a megszokott görög
kedvességtől, és emellett az angol nyelv ismerete is.
Pár
km után az út kissé átláthatatlan lesz számomra, és
persze rossz irányba megyek. Egy patak keresztezi az
utam, és csak autópálya vezet rajta keresztül. Próbálok
kitalálni valamit, de a térkép ehhez kevés, de még a
modern navigáció is. Fejvakarás közben kiszúrok egy utat
a távolban a patak másik oldalán. Szemmel követem, és
rájövök, hogy mit rontottam el az említett
kereszteződésnél. Visszatekerek, és láss csodát onnantól
sima lesz az utam. Elérek ahhoz a ponthoz, ahol ha
északra fordulok beérek Nea Amfipoli-ba, ahol található
Nagy Sandor édesanyának a szakácsának a kislánya
kutyájának a sírja. NA jó, kicsit most túloztam! Valaki
sírja ott található, aki közeli rokonságban állt az
említett hadvezérrel. De a mai nap negatívumai miatt
inkább ezt kihagyom, nem szeretnék még egy jó nagyot
csalódni, úgy hogy még fizetnem is kelljen érte.
Ezért elindulok a tenger felé, így hamarosan belebotlok
a Strimonas folyóba. A híd, ami átmegy felette, elég
megviselt, de van valami pozitív hangulata. Legalább
ennyi örömöm legyen a mai napban. De a pozitív percek
tovább folytatódnak. Mert pár száz méterre észreveszem
azt a hatalmas
kőoroszlánt, melyet már otthon is bejelöltem a
térképemet, de az előző órák kellemetlenségei miatt már
nem hittem volna, hogy megtalálom. Letámasztom a
biciklimet, és szemügyre veszem ezt a több ezeréves
alkotást. Eredetileg a szobor Nea Amfipoli-ban állt és
feltehetőleg egy hadvezér sírját őrizte. Az első
világháborúban találtak rá az angolok, és állították
helyre. Ez viszont nem ismert ki és miért szállította
ide.
Elbúcsúzok a 5,3 méteres oroszlántól és elindulok a
kiszemelt kempingem felé. Pár km után bele is botlok, de
a kapu ZÁRVA. Alig, hogy lekoccolom a vasrácsot mögém
beáll a tulaj, és elmagyarázza, hogy sajnos idén kevés
volt a vendég és be kellett zárnia. Az úriember kedves
és mondja kicsivel arrébb van egy másik biztosan működő
kemping. Megköszönöm kedvességét, és vissza a biciklire.
Pár fárasztó km után még semmi, ezrét aggodalmam, hogy
vadkempingeznek kell kezd kibontakozni. Ahhoz viszont
vizet kell szerezzek, nem is keveset. Szerencsére egy
„parkban” találok is kutat. A park pár fából pár
gondozatlan bokorból, egy padból és egy kútból állt.
Mint minden a mai nap a kút is hozza a görög formáját,
mivel a csaptelep elromlott, és csak csepereg a víz.
Mivel nem tudom, hogy legközelebb hol találok vizet,
ezért kiötlöm, hogy 2db pántoló szalag segítségéven
felrögzítem a flakont a csapra, és megvárom még
megtelik. A művelet bár hosszú perceket vesz igénybe,
de végül összejön, addig is pihenek az árnyékos padon,
és addig is megtudom, hogy Asprovalta előtt van kemping.
Igaz az még 11 km.
11km
után valóban megközelítem Asprovalta-t, és tényleg látok
pár ezeréves lakókocsit a fák között, de látványok
mindenhez hasonlít, de legkevésbé egy működő kempingre.
Minden esetre visszafordulok, és megpróbálok hátulról
betámadni, bár ekkor azt még nem tudom, hogy ez a
„hátulja”. A parttól nem messze találkozok egy férfivel,
aki nagyon magabiztosan mondja, hogy ez egy kemping,
csak menjek tovább egyenesen a tengerrel párhuzamosan. A
pasi amúgy egy régen használt beton öltözőbódék mellett
napozott. Ebben a mondatban a „régi” és a „beton” szavak
a lényegek, csak mert a folytatásban is ehhez hasonló
lepukkant „építményekbe” botlok. Tele graffity-vel. Ezt
a pusztulatot csak a spanyolországi kisebbségi putrik
múltak felül. Az „öltözőbódék után látok egy nagy
„füves” területet, és egy kiszakadt kerítést, amin
keresztül be tudok menni A KEMPINGbe. Bár előtte meg
kell küzdenem egy 60 cm-es bukkanóval, mely olyan
meredek, hogy csak lendületből tudom feltolni a
biciklit, és ahol a lánc leér a poros földig. Majd
átvágok a hatalmas gazos területen. A hely annyira
elhagyatott, hogy kezdem azt hinni ez is már rég bezárt,
és csak drogtanya. Végül találkozok egy osztrák
kempingezővel, aki elmondja, hogy ez egy kemping, de ő
sem találta a recepciót, ezért tábort vert majd holnap
tovább állnak. Megköszönöm a kedvességét, és folytatom a
kutatást. Pár perc után véletlenül belebotlok a
kijáratba, ahol végre van működő recepció. 7,5€ egy
főnek egy sátorhely, ez nagyon kevésnek számít
Nyugat-Európában, de ezért a f*sért szerintem még sok
is.
Miután felállítottam a sátram, kisétálok a partra, mert
állítólag ott van egy étterem, ahol rengeteg finom görög
ételt készítenek. Ebből a mondatból több minden is igaz.
Pl: a görög, az étel, meg a készítenek, mert a főzés
messze áll attól amit csinálnak a „konyhában”. Kiderül
nincs étterem, csak egy fa bódé, ahol valaha árultak
hamburgert, meg szuflakit…de, most csak hotdog van. Bár
azt nem nevezném annak, ami két tartósított kenyér
között egy pici virsli van, az egész mustárral ízesítve.
A sültkrumpli valójában csak zacskós csipsz. A
fantasztikus napot ez a fantasztikus kemping koronázza
meg. Ezt a borzadás ételért 5€-t el mertek kérni. A
szemem nagyobbra nyílt ki az étel látványától, mint a
szám. Viszont a szomszéd család látva rajtam, hogy
enyhén csalódott vagyok meghív pár általuk sütött
kolbászra, amik ízét tovább fokozta a kedvességük.
Ezek
után csalódottan elmegyek fürödni, a „fürdőbe”. Bár a
hely szegényességéből adódóan nincs zuhanyrózsa, így
több apró vízsugár helyett csak egy hatalmas sugár
simogatja a hátam, így tudom dögönyözni azt, és kicsit
megmasszírozza a megfáradt izmaim.
Lefekvés előtt teszek még egy nagy sétát a kempingben,
hogy jobban megismerjem a 80-as éveket. Mivel kb akkor
lehetett ez a hely a toppon. A part bár homokos, de
vastagon borítja szúrós gaz. Az ivókutak mindegyike
alatt a lefolyó eldugult és tele van rohadt algás
nyálkával, ami mozog, mert él bennük valami. A
lámpatestek széttörtek az évek folyamán, és szinte
egyikben sincs izzó. A játszótérből csak a hinta
felismerhető, persze az is hosszú gondolkodás után. A
hátsó épületek mindegyike
elhagyatott, emiatt omladozik,
össze van firkálva. Ezek a wc helységek szét vannak
verve, de emberi széklet ennek ellenére fellelhető. A
parton még találtam pár napégette papucsot, gumicsizmát,
és egyéb a régmúlt nyaralói által otthagyott fürdéshez
szükséges kelléket. Majd a központba visszasétálva
megtaláltam a hely nagyságát idéző épületet, a
szupermarketet. Ebből látszik, hogy a 80-as, talán a
90-es években biztos nagyon menő hely lehetett,
ellentétben a mával. Az ajtón lakat. bent bát még állnak
a polcok, de áruk helyett csak a por áll, az viszont
vastagon. Pár helyen a tető már beszakadt.
Lefekvés előtt a recepción megengedték, hogy töltsem az
akkumulátorokat, és hogy leüljek megírni a naplóm, ami
most nem sikerült túl pozitívra. Viszont találtam egy jó
dolgot a mai napban. Mivel a kiszemelt kempingtől 12
km-rel többet jöttem, ezért holnap ennyivel kevesebbet
kell majd tekerni, így ennyivel kevesebb a holnapi
végállomás, ami nem már mint Szaloniki.
102,93km