11.nap: Végre a csodás Thesszaloniki

2016.08.29. hétfő

 

 

7:05-kor felkelek, el kezdek pakolni. Alaposnak kell lenni, mert az igénytelen kempingben sok a hangya, és eléggé megleptek. Minden nehézség ellenére 7:35 elindulok. Pár száz méter után beérek Asprovalta-ba, a város nem jelentős, de a másik végén van egy bolt, ahol veszek egy vaníliás kroszont+tej 2,8€-ért. A görögök többnyire kedvesek, és vendégszeretők, de most egy pasas kishíján fellök, csak hogy megelőzhessen a kasszánál. Balkáni viselkedése nem zaklat fel, az jobban zavar, hogy a pénztárosnő halál lassú, és az még jobban, hogy a töltött kroaszon mindegyike teljesen üres, és elég rossz az íze.

A rövid, de tartalmas reggeli után vissza a biciklire, és elindulok a szárazföld belseje felé, és enyhén felfelé. A következő 80 km-en nem fogom látni a tengert, mert a Halkidiki-félszigeten kell keresztülvágnom. Útközben van két tó, abban reménykedem majd azok kicsit feldobják az utam Szaloniki felé. Az emelkedő nem vészes, igaz, csak 100-150 méterre emelkedek a tengerszinttől, és azt is hosszú km-eken keresztül. A táj itt sokkal zöldebb, mint amit eddig láttam, egy darabig egy erdőben biciklizek, mely árnyékot ad, és emiatt a levegő sokkal elviselhetőbb. Sajnos szemetet itt is látok bőven, és egy kutyatámadás itt is összejön.

Egy hosszú egyenesben látok egy düledező házat, az udvar tele szeméttel, építési törmelékkel és minden „még valamire jó lesz” portékával. Valamint kiszúrok egy kutyát is, de sajnos ő is kiszúr engem. Azonnal előveszem az önvédelmi szelfibotom, és felkészülök a támadására. Pechemre a kerítés igen csak hiányos, és ki tud szaladni az útra. Persze ezt nem várom meg, mert amikor kb 2-3 méterre lehet tőlem meglegyintem felé a méretes alucsövet, szerencsére ez megijjeszti a támadom, és egy rövid időre meghátrál, ez a kis idő, pont elég, hogy én eléggé eltávolodjak, és ne jöjjön utánam.

Az izzasztó percek után találok egy kis mérető templomot. Megállok, hogy megnézzem, és azért is mert van két kutya. Mivel eddig bejött az a módszer, hogy tolás közben nem támadtak meg, ezért most lassan elmegyek mellettük. A z újabb atrocitás elmarad, és rövid időre megpihenhetek a templom körüli kis parkban. A fás terület, és a szentéj is nagyon hangulatos. Bár épp takarítják, de megengedik, hogy bemenjek kicsit körülnézni. Fekete köveket fehér habarcs fogyja össze, amiatt nagyon egyedi a külseje, és a belseje is. Az ortodox templomokra jellemzően erősen díszített, már amennyire egy ilyen kis templomot fel lehet díszíteni.

Kifele menet se kergetnek meg a kutyák, viszont innentől nem lesz erdő és a tűző napot tekerhetek. Hamar elérem az első tavat, mely nem dobja fel a kedvem. Egyrészt mert alapból snassz, másrészt eleinte az út mellett nővő bokros gazos sáv eltakarja. Egy alpesi tó körül gyönyörű zöld fű van, és természetesen méregzöld fák, itt viszont csak kiszáradt gaz. Az egyik helyen kisebb a már említett növényzet, és ha felállok az út széli korlátra, akkor jobban látom. Lefelé rosszul lépek, és kicsit megroppan a térdem. Remélem nem lesz semmi baj vele a túra hátralévő részén.

Lassan haladok, de mennek a km-ek. Az unalmas tájon elkezdem számolni a kivasalt kutyákat és macskákat. A görögországi ittlétem alatt megfigyeltem, hogy Európa más országaihoz képest itt sokkal több az elcsapott állat. Konkrétan 70km alatt 11 döglött kutyát és 3 macskát láttam. Emellett még volt egy borzféleség, és egy valami, amiről nem tudtam megállapítani, hogy pontosan milyen állat.

A másik tavat se látom mindig, mivel itt is sok halyen eltakarja a dzsindzsás. Több helyen egész az útig nő a sás, és sok helyen fel is lóg az útfelületre.  Emiatt beljebb kell húzódjak, emiatt veszélyesebb is a biciklizés.

A második tó felénél találok egy parkolót, ahol megállok enni, és ahol annyi a szemét, hogy szinte teljesen elemegy a kedvem Görögországtól. Általában, ahol kevés a holland lakókocsis, az nem is jó hely. Hát itt eddig még eggyel sem találkoztam, viszont a folytatásban megelőz egy francia, ami csak picit meglepő, hisz már nincs messze szaloniki, Görögország második legnagyobb városa.

Mivel valóban nagy és forgalmas város, ezért a bejutás sem egyszerű. Szerencse, hogy jól felkészültem belőle, és 4, ismétlem 4 térképet is készítettem, ami a bejutást segíti. Az első azt mutatja, hogy Lagina felé kell menjek, egy hatalmas táblánál kell balra fordulnom, mert ha egyenesen mennék, akkor felmennék az autópályára. A navigációm jól működik, és lassan elérem Lagina-t, ahol az út elkezd emelkedni. Ezt a nehezítést is felírtam a térképre, és lelkileg felkészültem a küzdelemre. Az egyik kanyarban kiszórom, hogy egy méretes Rottweiler pihen a fák alatt, és hogy ne támadjon meg, most is inkább leszállok, és tolom. Az eb néz engem, de nem nagyon törődik a jelenlétemmel.

Az izzasztó másodpercek után többre vágyom, mint majdnem vaníliakrémmel töltött croaszonnal, és szerencsére találok egy éttermet, mely teljesen üres, de kinézetre nagyon igényes, és működik. A pincér gyors hozza az étlapot. Sültkrumplit kérek grillezett csirkemell filével, és hozzá egy pohár kólát. Ahogy az étlap, úgy az étel is gyorsan érkezik. Az ízével semmi gondom, és az árával sem, hisz mindössze 6€-t fizettem. Egyedül a görög konyha változatosságába tudok belekötni, mivel kezd herótom lenni a grillezett hústól. Bár az tény, hogy sokkal jobb, mint a porkaja. A kollégám, aki odáig van Görögországért, szokta mondani, hogy egy hét nyaralás után faszenet köp a sok grillezett hústól.

A pincér rendes, még a vizes flakonomat is megtölti vízzel, de erre már nem is lett volna szükség, hisz már méterrel arrébb találok egy csodaszép ortodox templomot, ami mellett van egy kút. A vize isten, csak úgy mint maga a templom. Sajnos zárva van, így csak kívülről csodálhatom. Végre van valami, ami feldobja a napok óta megtépázott lelkem. A külső pompa mutatja, hogy tudnak szépet építeni a görögök, ha akarnak.

Ezután jön egy komolyabb rész az emelkedőbe. A fájós lábam ellenére jól haladok, és hamar fent vagyok a tetején. Onnan jól lehet látni honnan küzdöttem fel magam. Fent kicsit pihenek, aztán jönnek az eszement elágazások, de szerencsére a térképeimnek, simán veszem szinte mindet. Először jön egy elágazás, ahol semmi sincs kitáblázva de tudom itt balra kell fordulni, mert ha egyenesen megyek, akkor pár száz méter után földúton találom magam. Aztán kicsit leejt az út, és jól felgyorsulok, de tudom hamarosan meg kell állni, hisz egy autópálya feljáróhoz érek, ahol ismét kacifántos az út. Itt is mutatja a térkép, hogy egy nagy íven ki tudom kerülni az egészet.

Eddig is és ezek után is tudom, hogy a következő ezekhez hasonló útvesztők milyen messze vannak egymástól, csak innentől 300-500 méterenként lesznek. Egész a szállásig jól haladok, egyedül egy nagy körforgalomnál akadok fel, ott azért mert ez az új építkezés, még nem volt rajta a térképimen. Az autósok természetesen rossz irányba küldenének, végül az iránytű, a megérzésem, és egy értelmes motoros mutatja meg a jó irányt.

Ez egyik lejtős úton, a parkoló autók közül kilép elém egy kóbor kutya, amit kis híján elütök. A kutya nem hogy megköszönné a figyelmességemet, de még meg is támad. Néhány utcányi üldözés után meggondolja magát, és nyugodtan folytathatom az utam.

Utána emelkedő, nagyon meredek, sok helyen csak tolni tudom, a pokoli forróságban. A végén már alig élek, de végül meglátom a várat, és tudom közel vagyok a célomhoz, na meg a dombtetőhöz.

A lefelé száguldás se felhőtlen, mert a várfal sok helyen fellóg a járdára, ezért a gyalogosok az úton sétálnak, és több helyen még az útra is fellóg, így néha csak pár centi van köztem és a fal közt, valamint köztem és az autók közt. Az utolsó 200 méter macskaköves, itt inkább leszállok a bicikliről és inkább a féket húzva sétálok a kerékpár mellett.

A szállás szuper mindössze 17€, és reggeli is jár a szoba mellé. A bejelentkezéskor ami a legjobban tetszik, hogy isteni hideg vízzel kínálnak a recepciósok. Mondják, hogy az automatából bármikor én is vételezhetek. Kb egy liter vizet döntök magamba, és kb ennyi is folyik rajtam ki azonnal, izzadság formájában. Felcuccolok a szobába. Szerencsére van kulturált mosdó és zárható szekrény. A szobatársa nincsenek fent, de látom fullos a szoba. Fürdés, aztán irány felfedezni a várost.

Elsőnek a szent György rotondát nézem meg. Néhány éve még magas, cseréptetős kupolája kiemelkedett a sikátorok kis házai közül. Azonban manapság a rohamléptekben épülő magas, jellegtelen bérházak eltakarják. A rotonda az évszázadok során a mindenkori "divat" szerint váltogatta szerepét. Az épület eredetileg a keresztény üldöző Galerius császár mauzóleumaként szolgált. Ennek ellenére a 4.század végére keresztény templommá vált. Megtoldották egy mély apszissal, boltíves falát átütve, háromhajós bazilikává bővítették. A kupola boltozatos fülkéibe aranylapú mozaikképek kerültek. A ma is látható mozaiktábla fő érdekessége, hogy a szentek alakjai még nem merevek, és a hátteret díszes hellénesztikus építmények ábrázolása alkotja. A törökök az épületet a XVI. században dzsámivá alakították át, amit az épülethez csatolt középkori minaret is tanúsít. 1912 után egy ideig ismét ortodox templom lett, majd az 1950-es évek végén rendbe hozták, és múzeumot létesítettek benne.

Innen Galerius diadalívéhez mentem. K.u.303-ban a perzsák fölött aratott győzelme emlékére emeltette a császár, aki Theszalonikit választotta birodalma fővárosának. Az épen maradt részeken a mezopotámiai és az "örményországi" hadjáratait láthatjuk, maga a császár is feltűnik katonái körében.

Majd következett a Fehér torony. Mely a város jelképe. Átmérője 23, magassága 34m.

A 18. században az "Oroszlántorony" és a "Kalamaria erőd" néven volt ismert. Majd a 19. században a "Janicsárok tornya" és a "Véres torony" néven híresült el. E neveket azért kapta, mert 1826-ban lemészárolták az engedetlen janicsárokat Mahmud szultán uralkodása alatt, ezért a környék népe "véres torony"-ként emlegette. 1890-ben fehérre meszelték, azóta nevezik Fehér toronynak, ezután már csak rövid ideig volt börtön.

A 20. század első éveiben parkot alakítottak ki körülötte. A torony környéke lett a kulturális, színházi és politikai élet központja Thesszalonikiben. Jelenleg a Bizánci kultúra múzeumja működik benne.

A tengerparti korzón elgurultam a sétáló utcához.  Érdemes végég gyalogolni rajta, hisz sok kávéház, taverna található itt, de sajnos az árak borsosabbak, mint a kevésbé frekventált helyeken. Nekem alapból kevés pénzem van ezért átmegyek az út másik oldalán található kis, ligetbe. Itt áll a Bey Mamam, és mellette Eleftherios Venizelos szobra. Görögország többszöri miniszterelnöke. A „modern Görögország megteremtőjének”, és a 20. század elejének legnagyobb görög politikusának, illetve államférfijának tartják számon.

A tér nyugati részén van a Panagia Halkeon templom. A 11. századi bizánci templomot teljes egészében téglából építették, innen jött népszerű beceneve, a "Vörös Templom". És azt hiszem nem mondok újat azzal, hogy a török időben mecsetként működött.

A tér közepén található a római kori két teraszos fórum, melyet 1960-ban fedeztek fel. A fórum két római fürdővel büszkélkedhet, az egyik, amely már feltárt, a másik eltemetve van a város alatta, Továbbá találtak egy amfiteátrumot, melyben gladiátori játékok folytak. A komplexum nagyrészt a 2. században épülhetett. És körülbelül a 6. századig használhatták.

Végül de nem utolsó sorban következzen Szaloniki talán legérdekesebb sorsú bizánci műemléke, az Agiosz Dimitriosz bazilika. Helyén az IV. század elején római fürdő volt. Itt kínozták halálra Galérius császár parancsára az előkelő származású Démétrioszt, a keresztény tanok terjesztése miatt. Vértanúságának emlékére a római fürdő helyén IV. század vége táján kis kápolnát emeltek. Az V. század első felében Leontiosz illíriai prefektus díszes templomot emeltetett a kápolna mellé, amely hamarosan öthajós bazilikává épült ki. Ezt a bazilikát a VII. században átalakították, majd az 1917. évi tűzvész után 1926 és 48 között újjáépítették, de az épület mindmáig megőrizte az első építési periódusban kialakított térszerkezetét. A nagyméretű, tágas és ünnepélyes templom 43,5 méter hosszú, és 33 méter széles. A bazilika mindenekelőtt pilléreinek kora bizánci mozaikjairól nevezetes, melyek a VII. századi újjáépítés után készültek. A törökök szerencsére lemeszelték őket, így épen maradtak. A legérdekesebb, és egyben a legszebb mozaikok az oltár előtti szögletes pilléréket díszítik. A falak hajdani színes márványborításából mára csak mutatóba maradt néhány töredék.

Végül jöjjön az Ajia Szofia, vagyis a Szent bölcsesség temploma. Zömök, kupolás épülete, a VIII. század első felében épült. Érdekessége, hogy ez a legelső kísérlet a bizánci típusú, kereszt alaprajzú, központi kupolás templom, melyet a nyugaton honos, háromhajós bazilikaszerkezet vegyítettek.

Majd a vasútállomás irányába újra keresztülvágok a kikötővároson, mely Görögország exporttevékenységének az 50 %-t bonyolítja, és ahol a forgalom szerintem egész Európában a legőrültebb. Még Isztambul is békés kisvárosnak tűnt ehhez képest. Itt simán előfordul, hogy a 3 sávos úton 4 kocsisor megy egymás mellett, úgy hogy még egy pakoló autósor is szűkíti a teret. Az autók között motorosok száguldanak, és a maradék helyet gyalogosok töltik ki.  Az őrült forgalom ellenére egyben megérkezek a vasútállomásra, ahol beszerzem az Athénba tartó vonatok menetrendjét, természetesen azokét, amelyeken lehet biciklit szállítani. Nincs sok, mindössze 3. Ezzel bebiztosítva a folytatást, ha valami nem úgy jön össze, ahogy szeretném. Pl műszaki, vagy egészségügyi probléma.

Kezd beborulni, ezért vissza a szállásra. A szűk sikátoros utcák ellenére abszolút nem bolyongok, és elsőre megtalálom a szállásom. Fent a francia szobatársammal beszélgetek, aki kb 50 éves, és nagyon jól beszél angolul. Meséli, hogy nagyot csalódott Görögországban. Mondom neki, hogy én nem mert pont erre számítottam, bár a kutyás incidensek nem voltak benne a tervben, ezért azok még lerontják eme balkáni ország összképét.

Este főzök egy már most megunt porkaját, aztán lemegyek az alaksorba, mert ott van ingyen internet, és így tudom tervezgetni a túrám hátralévő részét.   

 

103,57km