13.nap: Augusztus végi Adrenalin Athén felé

2016.08.31. szerda

 

 
Reggel 6:30 kor kelek. A szokásos gyors pakolás után 7 órakor el is indulok.

Eleinte hullámos az út, de jól veszem az akadályt. Pont az utolsó leejtőről gurulok lefelé, maikor a távolban kiszúrok egy kutyát. Egy öreg bácsi sétál tőle nem messze, de egyrészt nem tudom, hogy ő a gazda, és az látszik már messziről is, hogy ha rám mozdulna az eb, a bácsi csak alacsony sebességgel tudna a segítségemre „rohanni”. Épp ezért inkább leszállok a bicikliről, és addig tolom, amíg a blöki kellő távolságban eltávolodik tőlem.

Szerencsére a kutya nem molesztál, és hamar kiérek a főútra, amin egész Athénig folytathatom az utam. Természetesen a görög főváros még napokra van tőlem. A főútnak azért is örülök, mert ott kevesebb a kutya. Viszont az elméletem hamar megbukik. A 6. km-nél látom, hogy 4 kutya sétál ki elém az útra. Bár az egyik visszamegy, de 3 akkor is ott vár, hogy összebarátkozhassak velem. A veszélyhelyzet ellenére bekapcsolom a kamerám, hogy megörökítse az izzasztó perceket. Az eddigi tapasztalatom szerint csak lassan közelítek feléjük, de őket ez nem nyugtatja meg. Elsőnek a legkisebb indítja a rohamot. Az ilyen kistermetű kutyák a legveszélyesebbek. Na, nem azért mert gyilkos a harapása, hanem mert ő hergeli azokat, akiknek valóban gyilkos. Átgurulok a másik oldalra, hogy minél messzebb kerüljek a territóriumuktól, mivel a jobb oldali ipartelepről sétáltak elém. Ez nem javít a helyzetemen, de egy próbát megért. Továbbra is látom, hogy mindhárom kutya felfelé tartja a farkát, ami nem a barátkozást jelenti. A legkisebb elég félős, ő csak ugat mint mondtam, viszont egy pillanat alatt a hátam mögé kerül, és onnan sunyi módon próbál néha-néha közel kerülni hozzám. Ahogy fogynak a méterek köztem és a másik két kutya között, látom, hogy a világosabb színű valami féle labrador lehet, amiről mindenki tudja, hogy nem igazán házőrző, szokás mondani, hogy csak összeszőrözi a betörőt. Vele nem is igazán foglalkozok. Viszont a harmadik egy nagyobb kutya, ami nyomokban németjuhászt tartalmaz. Mindhárom kutya felkészült a találkozásra, ideje nekem is elővenni a méretes szelfibotom. Illetve láttam egy természetfilmben, hogy ha egy ilyen támadásnál időben reagálunk, és ráijesztünk a támadó állatra, akkor az meghátrálhat. Így amikor látom, hogy elindulna felém nagyobb sebességgel, felemelem a botot, hadonászok vele, és torkom szakattából artikulálatlanul ordibálok. Kb 4-5 alkalommal rontanak rám, az utolsó 3-nál a kisebb kutya a fő kezdeményező, ahogy már említettem, ő hergeli a többit. Az 5 izzasztó csatát megnyertem. A kb 1,5 perces akció igen kimerítő, izgalmas és veszélyes volt. Nem csak a kutyák miatt, mivel miközben a fogsorokkal voltam elfoglalva, nem tudtam 100%-ban a forgalomra koncentrálni. A veszélyességi fokot tovább növelte, hogy egy mind egy kanyar előtt történt, ami ráadásul egy domb tetején volt. A 6. rohamnál már csak a legkisebb eb próbálkozott, de miután rájött, hogy a többiek egyedül hagyták, a csapatszellemet erősítve visszatért a falkába. A támadások folyamán a harmadik (talán labrador) csak bajtársiasságból tartott a többiekkel, szerintem fogalma sem volt milyen rendezvényen van, de a másik kettő kellemetlen percekkel ajándékoztak meg.

Az izzasztó sztori után pár km-en keresztül megállás nélkül hagyták el a számat, a káromkodás fogalmát 100%-ban kimerítő szavak.

Szép lassan kezdek lenyugodni, az út felelé megy, emiatt jó sebességgel haladok. A 12. km-nél bal oldalon meglátok egy házat, melynél egy németjuhász féleség rohan felém. Két okból nem aggódom, egyrészt mert a másik oldalon van beljebb az úttól, másrészt mert van kerítés. A felém rohanó kutya célba vesz és ahogy haladok úgy fordul ő is. A kerítést a telek utolsó 1/3-től benőtte valamilyen futó növény, ami még inkább megnyugtat, hisz ha nem lát a kutya talán meg is nyugszik. A méretes harcias eb ellenére teljesen nyugodt vagyok, de a nyugalmam egy szempillantás alatt eloszlik, amikor a németjuhász féleség Csak Noriszt megszégyenítő bátorsággal és ügyességgel áttöri magát a növénnyel benőtt kerítésen és folytatja közeledését felém igen nagy sebességgel. A négylábú egy szempillantás alatt ott terem a lábamnál, és csattogtatja fogait. Az eddigi kutyás kalandok se voltak piskóták, de ez 100%, hogy le akart szedni a bicikliről. Nem merek támadólag fellépni, mert azzal csak jobban felhergelem. Felhúzom a lábam és próbálom elkerülni, hogy belém mártsa fogsorát. A szerencsém, hogy a hátsó táskáim védi a lábam, így hátulról nem tud megkapni, csak oldalról, de ahhoz jóval gyorsabban kellene hogy fusson. Ha az eddigi atrocitások kellemetlenek voltak, akkor ez qrva kellemetlen. A szitu eltereli a figyelmem és nem figyelek az útra, mely enyhén kanyarodik. Ez a kanyar miatt hajtok le az útról és repülök bele majdnem az árokba. Összeszedem minden kerékpáros tudásom, és visszahozom egyenesbe a biciklit, de még továbbra is az út melletti földes részen robogok. A rossz minősége miatt a felszerelésem minden egyes darabja hangosan csörömpöl, és le akar hullani a csomagtartóról. Pár méter után az út és a földes rész szintje szinte teljesen egy magasságban lesz, ekkor tudom csak visszakormányozni a biciklit az útra. Mikorra ezt megteszem a kutya már jócskán lemaradva tőlem. Gőzöm sincs mi történt, miért maradt le a blöki. Arra gondolok, hogy a csörömpölő felszerelésem megijesztette, és emiatt kicsit visszább vett az arcából.

Ez a pár másodperces akció teljesen kicsapja nálam a biztosítékot, és amennyire szerettem a kutyákat annyira elkezdem gyűlölni. Eddig is tisztában voltam egy-egy kutya erejével, de most majdnem a saját bőrömön tapasztalhattam. Bár nem harapott meg, de az biztos, hogy meg akart. A témáról hosszasan prédikálhatnék, és biztos sok ember nem értene velem egyet, de úgy gondolom, hogy akit egyszer támadott meg kutya, az máshogy kezdi értelmezni az „ember legjobb barátja” elnevezést.

A reggeli támadás után még hosszú percekig idegesített a szituáció, de ez annyira lesokkolt, hogy még káromkodni se volt kedvem.

A 18. km-nél megközelítettem Katerini-t. Még csak a város szélén voltam amikor szintén bal oldalról, egy benzinkút árnyékából kiszúr két nagytermetű kutya és elindul felém ugatva, és igen nagy sebességgel. Eleinte nem vettem komolyan őket, mert a bal oldalon voltak, és a forgalom számottevő volt, így arra gondoltam, hogy majd az út szélén megállnak és nem mernek tovább közeledni felém. A gondolatom hamar megbukott, mivel mindkét kutya kikerülve az összes autót, teljesen átfutottak az én oldalamra, és két oldalról próbáltak leszedni a kerékpárról. Most megtartva minden lélekjelenlétem azonnal letéptem a paprika spray-t a pólómról, és lefújtam a nagyobbikat. Szerencsére az azonnal megtorpant és az egyedül maradt eb is visszafogott a magabiztosságából.

3 támadás 18 km alatt. Ennek fele se tréfa, főleg ha arra gondolok, hogy ide még Athén 430km, és hogy innen át kell vágni egy hegyen Albánia felé, ha tartani akarom az eredeti tervet. A hegyekben sokkal több a kutya, és talán még vérmesebbek. Egy kollégáim közül többen is 2,5 évet dolgoztak itt Görögországban. Ők mesélték, hogy egyik nap túráztak a hegyekben és 10 juhászkutya rontott tájuk körülvették őket és vicsorgó fogakkal szép lassan szűkítették a kört. Mindhárman érezték itt van földi pályafutásuk vége, amikor kirohant a pásztor és elzavarta őket. Ilyen sztorik és a saját tapasztalatom után nem vállalom be a folytatást és úgy döntök Még ma levonatozok Athénba, ott amúgy is eltöltenék két éjszakát és ezalatt kitalálom mi legyen a folytatás.

Katerini vasútállomása felé haladva a 24.km-nél egy kis termetű négylábú ront felém. Tudom, hogy méretéből adódóan egyáltalán nem veszélyes ez a „támadás”, ezért letámasztom a biciklimet, leülök a padkára és elkezdek sírni. Nem félelmemben, egyszerűen annyira ideges vagyok, hogy nincs nyugtom. Ráadásul a gazdája látja az esetet, de nem szól rá a kutyájára. Egy perc ugatás után az eb feladja és visszasétál a gazdája mellé.

Ezalatt eszembe jut, hogy az egyik kollégám említette, hogy sokszor jöttek haza úgy, hogy Patra-nál hajóra szálltak, és áthajóztak Olaszországba, mert úgy gyorsabb, biztonságosabb, és változatosabb volt. Úgy döntök, hogy ma lemegyek Athénba, ott megnézem 2 nap alatt a várost, onnan elbiciklizek Patra-ba, onnan áthajózok Olaszországba, és onnan vissza Albániába, így kikerülöm a túrám görögországi szakaszának a tetemes részét.

Az állomást hamar megtalálom, viszont a jegyvásárlás kicsit húzósabb. Az nem elég, hogy a pénztáros nem beszél angolul, de az utasok közül többen is elém furakodnak, és szó nélkül, pontosabban görög szavakkal megveszi a jegyét. Szerencsére van elég időm, hisz egy nap csak 3 vonat megy a FŐVÁROSBA, amin lehet kerékpárt szállítani, és a következő még órák múlva jön csak. Miután elfogy a tömeg, kézzel-lábbal le tudom magyarázni mit szeretnék. A jegyet végül a kezembe tudhatom, röpke 41,2€-ért. Emellett semmi kiírva, gőzöm sincs hol van a szerelvényben a bicikli szállító, ebben a helyi sínbohóc sem tud segíteni, mivel a kérdésemet se érti, olyan jól beszál angolul. A kutyás incidensek, és a jegyvásárlás okozta kellemetlenség teljesen elveszi a kedvem Görögországtól, olyan szinten, hogy a fejemet elkezdem egy oszlophoz veregetni. Van rengeteg idő, éhes vagyok, és még nem is tudom mikor érek Athénba, ezért elmegyek reggelit, és útravalót venni. Vásárlok gyümölcslevet, meg egy csomó kroaszant. A királyi reggeliért 2,8€-t fizetek, majd vissza az állomásra. Minden időpazarlás ellenére még mindig van 2 órám, ezalatt eszek és halálra unom magam. 

Megérkezik a vonatom, és szerencsére a kalauz pont ott szál le, így azonnal tudja mutatni, hogy hátul van a bicikliszállító. Kinyitja az ajtaját, és segít felszállni. Bár ezek a segítségek többnyire viccesek, mert mindenki alulértékeli a menetfelszerélessel túlterhelt kerékpárom. A kalauz is csak egy kézzel fogja meg a kormányt, természetesen azonnal ki is csavarodik a kezéből. A szándékát azért értékelem. Mondja, hogy le fogja zárni a fülkét, ezért vigyem magammal amire szükségem lehet az úton. 

Van helyjegyem, de az ülés ahová szól, foglalt. Nem vagyok annyira földhözragadt, ezért reklamáció nélkül arrébb ülök. A vonat elindul, és a következő állomásig kényelmesen utazok. Ott felszáll a jelenlegi helyem gazdája és reklamál, hogy neki ideszól a jegye. Ismét arrébb ülök, szerencsére ennek a helynek a gazdája már nem utazik a vonaton. Athénig elég unalmas a táj, főleg a második fele. Az elején még látom az Olimposzt, illetve a körülötte lévő hegyeket. A tengert ritkán látni, de a leginkább zavaró, hogy az alapból 5 órás úthoz hozzácsapnak még fél óra késést.

A kollégám felkészített, hogy az Athéni állomás nem fedett, és tulajdonképpen csak pár sínből áll. Abban maximálisan igaza volt, de nem zavar, a lényeg, hogy eljutottam abba a városba, ahová gyerekkorom óta szeretnék eljutni. Ma nem nézelődök, csak információt szerzek, hogy mennek vonatok Patra-ba. Na, nem azért mert vonattal szeretnék menni, csak tudni akarom, hogy ha a „B” tervem nem működik (a kutyák miatt), akkor is eljuthatok Az említett kikötővárosba. 

Athén hozza a formáját, ami a közlekedést illeti. Sok autó, még több motoros, és hangzavar. Nyüzsög a város ezerrel. Mivel eredetileg is kempingben szálltam volna meg, ezért tudom nagyjából merre kell menni. Csak az első körforgalomnál kell megkérdezni, hogy merre van az az út, ami már egyenesen kivisz az esti szállásomhoz.

Útközben át kell menni egy biciklis felüljárón, aminek örülök is, mivel tudom, hogy jó fele megyek, mivel otthon láttam a neten ezt a felüljárót. A tervező viszont még biztos nem ült biciklin, mert a közepe helyett az aljára rakatott egy lassítót. Szerintem ez baleset veszélyes. A nagyobb gond, hogy a lassító olyan szűk, hogy kénytelen vagyok leszállni, és minden fordulóban megemelni a kerékpárt és befordítani, mert normális módon nem tudom bevenni a kanyart. Már az elején fennakad a szelfibotom, és leesik. Épp ezért a végén letámasztom a biciklit, behúzom a kéziféket, majd visszasétálok a méretes alucsőért, amit kameratartónak hoztam, de a kutyáknak köszönhetően eddig csak védekezésre használtam. 

A rosszminőségű, és nagy forgalmú úton haladok a célom felé, és látom is a kemping reklám tábláját, ami szerint még 500 méterre van.

Kb 1km után gyanússá válik, hogy valamit benéztem, és még 500 méter kell hogy teljesen elbizonytalanodjak. Ekkor megállok, és segítséget kérjek. Egy úriember visszafordít. Kiderül van kemping nyitva is van, de a kapuja előtti bokrok eltakarták amikor pár perccel ezelőtt elbicikliztem mellette.

A recepciós rendes, viszont az ár magas. 16 € egy éjszaka, és annyira nem is fullos. Bár szerencsére árnyék van bővel. Egyik irányból a fák védenek a naptól, a másik irányból egy fal és egy árnyékoló tető.  

Sátorállítás után elmegyek mosni, mert ezt legutóbb még a nyugdíjas otthonban tettem, ami már majdnem egy hete volt. Miután eltávolítottam a koszt az erősen szennyezett ruhákból elmegyek olyan helyet keresni, ahol olcsón sokat tudok enni. Szerencsére a közelben van egy kifőzde, ahol 6€-ért veszek két hamburger, és egy nagy adag krumplit.

Jólakott kisóvodásként visszasétálok a kempingbe, hogy megtervezzem, és megszervezzem a túrám maradék napjait. Előveszem a laptopot, majd lefoglalom a Patra-Bridisi között közlekedő hajóm jegyét. 60€!!! Ez nagyon sok, de nem vagyok hajlandó széttépetni magam pár idióta kutyával. Mivel a jegyet neten veszem ezért nem is terheli a túra költségvetését, pontosabban növeli, de nem a kézpénzemből költöm, így a folytatásban is ugyan annyi költőpénzem marad, és nem kell nélkülöznöm. Az Albániába visszatérő hajót nem foglalom le, mert először jussak el Patra-ba, és onnan Olaszországba. Most még az sem biztos, hogy melyik kikötőből megyek vissza Albániába, csak mert Brindisi-ből és Bari-ból is megy vissza hajó, de az egyik túl drága, a másikra meg várni kéne, ami nem biztos, hogy belefér az időmbe.

Rájövök, hogy el van k*rva a nyaralásom az idióta görögök miatt, akik még a kutyájukat se tudják megnevelni. Akik egy normális kerítést se tudnak felhúzni, akik mindenre nagyívben tesznek.

A mai nem rettentően szörnyűre sikerült, köszönhetem az izgalmas támadásoknak, de emellett eltört a kamerám biztonsági rögzítője, így félő, hogy kiesik a rögzítésből. Ha nagysebességnél hagyom el, akkor a becsapódásnál eltörhet, csak reménykedni tudok, hogy ez nem fog bekövetkezni.

 

34,14km