17.nap: Szeptember 4.-e, piros betűs ünnep

2016.09.04. vasárnap

 

 

Este rosszul alszom, mert megérkezik egy a számomra ismeretlen madárraj, és qrva hangosan rikácsolnak pont a sátram felett. A kellemetlen zajok miatt beteszem a füldugót, ami sokat nem segít, mert sikerült erre a túrára a leggagyibbat beszerezni.

A rossz alvás miatt 7 után kelek csak fel. A pakolás most alaposabb, mint eddig, hisz az estét egy hajon töltöm, és nem akarom, hogy közel két napig a sátor a saját levében főjön.

Vízszerzés után 7:45-kor már úton. Az első méterekben

Elhagyom az utolsó kempinget, ahol a sz*ros papírt egy kukába kellett dobni, nem a Wc-be. A kaput alig hagytam el, máris egy kutya ácsorog az út mellett. Azonnal bekapcsolom a kamerát, mert ha rám támad, legalább meg tudjam örökíteni. De amilyen az én szerencsém ez szégyenlős a kamera előtt, és rám se hederít.

A főút hullámos, kilométereken keresztül fel egy kisebb emelkedőre, aztán leszáguldozni róla. Ez fárasztó, de egész jól bírják a lábaim. Sok helyen van útépítés, ami tovább rontja a helyzetem, mivel szűk az út emiatt feltartom a kocsikat. Na, persze korán reggel van és egy autót se tartok fel. Bár egyik lezárásnál van ideiglenes jelzőlámpa, ami pont nekem zöld. Ennek ellenére a szembejövő autó elindul felém.

A táj szép lenne, de a hegyoldalban megy az út, és onnan ritkán látni a tengert. sok helyen a gaz eltakarja, kicsit olyan érzésem van mint egy héttel ezelőtt, bár most azért sokkal többet látom a tengert, mint akkor. amikor csak tudom, és megállok megnézni.

A 20.km-nél van bolt, az első ami nyitva van. Veszek tejet, meg 3 csomag kroaszont 4,5€-ért. Nem kéne ennyi reggelire, de az estét egy hajón töltöm, ezért kell a nagyobb mennyiségű étel. Ráadásul holnap 10 magasságában kötünk ki, addig kell az éhhalált elkerülni. Miután elintéztem a vásárlást, kiültem a bolt előtti bőr fotelek egyikébe, és ott reggeliztem meg. A nyugodt evést csak egy helyi degenerált zavarta meg, aki magába beszélt, és néha dülöngél.

A folytatásban se kelti fel az érdeklődésem a táj, ráadásul belefutok egy nagyobb útfelújításba. Mivel túl nagy ezért próbálom kikerülni a szomszéd falun keresztül. Hosszas bolyongás után rájövök, hogy ez egy zsákutca falu, ezért vissza a főútra. Kiderül el tudok ott is menni, csak kicsit nem volt rendesen kitáblázva.

A nagy izgalom után találok egy fügebokrot, amin van is termés. Érdekesnek tartom, hogy a mediterrán klíma ellenére alig találni érett fügét itt Görögországban, ezért is örülök ennek az egynek. Degeszre tömöm magam, utána vissza a még átláthatatlanabb útfelújításokkal bonyolított úttestre.

Ismét betérek egy faluba, de itt nem azért mert elmebeteg vagyok, hanem mert oda terelték az utat. A kevés autó miatt nem tudom merre kell menni, magyarán nincs kit követnem. Végül a másik irányból jön egy autó, megállítom és megkérdezem tőle merre van Patra. Látom az arcán a csodálkozást, de nem jön zavarba, gyors visszafordul, és mondja, hogy kövessem. kb 1,5 km-en keresztül próbál lassan menni, én meg próbálok gyorsan. Átvezet a falun, és mutatja merre menjek tovább. Ezek a gesztusok tették Görögországot elviselhetőbbé. Megköszönöm az úr kedvességét, majd folytatom az utam.

Kb a 60. km-nél látom a Rio-Antirio hidat. Innen tudom már csak 15km a kikötő. Van bőven időm, és a híd se mindennapi, ezért kiállok oldalra és távolról csodálom a 2880méter hosszú építményt. A túra előtt volt pár másik elképzelésem, és az egyikben szerepelt ennek a hídnak az érintése. Mivel másik útirányt választottam, nem hittem volna, hogy még látom. A három pilonos híd nem csak méretével nyűgöz le, de kicsit szépségével, és a műszaki megoldásokkal is. A mérnököknek le kellett küzdeni a mélyen fekvő tengerfenék okozta problémát, a laza talajt, ami ráadásul mozog. Nem csak a földrengések miatt, de alapból lassan távolodik a két part egymástól. Emellett a domborzat okozta erős szél is sűrűn igénybe veszi az acélszerkezetet.

A böszme nagy építményt a hátam mögött hagyva, szerettem volna megpihenni, de errefelé az árnyék luxusnak számít, ezért begurultam. Na, nem lettem ideges, csak begurultam egy aluljáróba, ott jó hűvös volt, és pár percre megpihentem. Ettem pár falatot, azért csak párat, mert a vizem elég kevés. És az emésztés sok vizet igényel.

Szerencsére kicsit arrébb találtam egy benzinkutat, ahol az egyik csapból fel tudom tölteni a kulacsom. Sokat nem veszek magamhoz, hisz nem sokára beérek Patra-ba, ott biztos van több ingyenes vízszerzési lehetőség.

Az említett város elég nagy így a tájékozódás is nehézkes, főleg térkép nélkül. Nem jövök zavarba, megkérdezek egy helyi biciklist, merre van a kikötő. Mondja, hogy kövessem, és elkísér egy pontig, ahonnan már nem lehet elrontani az úticélt. Emberünk gyorsan meg, ezzel nem is lenne baj, de az út elég ramaty, emiatt a csomagom majd szét akar esni egy-egy kátyúnál.

Elköszönök a sráctól aztán irány a kikötő, ami igen nagy. Bár megtalálom, de azon belül az irodát, ahol a jegyet megvehetném, már jóval nehezebben. Háromszor kérdezem meg, merre kell menjek. Végül összejön. Betolom a biciklit, majd letámaszom. Pár perc sorban állás után sorra kerülök, és a nagy izgalom ellenére 13:30-kor a kezemben van a jegyem, ami kimenekít innen a Balkánról.  

Mivel van még 4 órám a hajó indulásig, ezért elmegyek vissza a városba keresni valamilyen éttermet. Szerencsére a közelben találok egy gyros-ost. Ez nagyobb és bőségesebb, mint amit eddigiek. Gyros-on kívül lehet kapni minden fimonságot, és a fimonság itt most nem csak az ételek összefoglaló neve akar lenni, hanem valóban, amit ettem az mind gusztusos volt. Elsőnek egy már fent említett ételt választottam. Az első gyros-okhoz kézest ez nem tartalmazott mustárt és ketchupot, csak a tradicionális joghurtos szószt. Miközben várom, hogy elkészüljön az ebédem, kérek még egy sört, hogy a naplóírás közben ezzel is ünnepeljem a befutót. Ami valójában nem az, hisz még van 2 hét a túrából, csak hát végre elhagyom Görögországot. Sokszor éreztem már azt, hogy alig vártam, hogy átérjek egy másik országba, mivel kezdtem megunni azt az országot, ahol már napok óta tekertem, de most nem napok óta tekerek Görögországban hanem szenvedek, és rettegek a kutyáktól. 3-ig megeszem az ebédem iszok még egy sör, „nosztalgiázok” és veszek vacsorának valót is, mivel az étterem elég olcsó. Elcsomagoltatok 3 szuflakit. Ezekért mindösszesen 11,5 €-t fizetek. Sok, de ha belegondolok, hogy ezért kaptam egy gyros-t 2 sört és 3 szuflakit, akkor már-már ingyen volt. 

3-kor felpattanok a biciklire, és visszatekerek a kikötőbe. A váróban még nincs kiírva a hajóm. Leül mellém egy görög férfi és a neje. Először azt hittem olaszok, csak mert mindkettő a koruk ellenére fiatalos, és nagyon jól öltözöttek. Később kiderül, hogy görögök és nyaralni mennek. Majd fél órát beszélgetek az úrral, majd megkérdezi, hogy mikor és hova megy a hajóm. Mikor megtudja, mondja, hogy miért nem szállok be. Mondom neki, hogy „nincs kiírva a kijelzőn”. Erre ő: „nem is lesz, mert a kijelző elromlott.. és a hangos bemondó is”. F*SZA.

Megkérdezem hol kell becsekkolni, de nem igazán értik mit akarok. Mutatják, hogy hol tudok kimenni a hajókhoz. Van átvizsgáló kapu, de senki nincs ott, és szerintem nem is működik. Bár nem tudom mit kezdtek volna velem, hisz a biciklim 50 kg, és a felszerelés nagy része fém. Elgurulok a detektor mellett, majd kimegyek a kikötőbe. Megkérdezem melyik hajó megy Brindisi-be. Szerencsére ezt azonnal meg tudják mutatni.

A jegyellenőr rohangál a kocsik között és mondja, hogy várjam meg, mindjárt jön. Várok max 23 másodpercet, majd elindulok a hajóm felé. Az ottani jegyellenőr nem szól semmit, csak hogy óvatosan menjek be. Ekkor veszem észre, hogy még van olyan kamion, ami még csak most hagyja el a hajót. Ekkor még nem is sejtem mi vár rám.

Lecuccolok a bicikliről, aztán meg fel a „szobám”-ba. A „szoba” kb 30 személyes, és csak ülések vannak. utaztam már többször ilyen kompon ezért erre fel voltam készülve. Hoztam magammal vizet, kaját, melegruhát, hálózsákot és az értékeimet, amiket nem hagynék magára lent a biciklinél.

A hajó olasz, de elég katasztrófa. A fedélzet 10%-át lehet csak bejárni, és a nagy része tiszta korom. Gondolom az ezer éves kimustrált motorok rosszul égetik ez a gázolajat, és az ebből származó égéstermék hullik vissza a fedélzetre. De a kosz a kisebb baj. A nagyobb, hogy másfél órás késéssel indulunk csak el. Bár ekkor még annyira nem izgulok, mivel van közel fél napja a hajónak, hogy behozza, ezt a lemaradást. A késésről eltereli a figyelmem, maga a búcsú. Nem is tudom, hogy ez szomorú, vagy vidám búcsú. Hisz voltak jó pillanatok az elmúlt két hétben, de voltak igen kellemetlenek is. Ambivalens érzések járnak át. Szomorú vagyok és egyben boldog is. Utólag visszagondolva, inkább boldog.  

Nézem ahogy távolodik Görögország. Aztán eszek. Persze rohadt lassan távolodig a szárazföld, így vacsora közben is láthatom. Sőt, tulajdonképpen egész éjfélkor is. Csak mert Igumenitsa-ig a partvonalat követjük.

Napnyugtáig a fedélzeten tartózkodok, csak hogy a látvánnyal eltereljem a figyelmem, hogy most fél napig nem a kilométerekkel, hanem az unalommal kell küzdenem.

A naplemente szép. Ahogy csökken a hatása a vöröslő égitestnek, úgy érvényesülnek egyre jobban a parton lévő falvak fényei.

De jön a túra kegyelemdöfése. Kiderül, nincs a fedélzeten wifi, így nem tudom lefoglalni a hajójegyem, amivel visszamehetnék Albániába. Mivel a jegy a helyszínen nagyon drága, ráadásul már a mostani jegy se volt belekalkulálva a tervbe, ezért költségvetési okok miatt el kell felejtenem a Balkánt. Nem csak hogy buktam a túrám folytatását, és nem juthatok el Albániába, Montenegróba és Boszniába, de a túra hátralévő részét teljesen „vakon”, terv nélkül kell megtenni. Nem tudom hol fogok aludni, mit kell megnézni, és hogy milyen utakon fogok eljutni Velencéig, ami Brindisi-től közel 1000 km.

Naplemente után lefekszem aludni, és egész jól alszok. Kevesen vannak a „szobában”, így le tudok feküdni. 5 üllés van egymás mellett így keresztbe, teljesen kinyújtózkodva tudok pihenni.

Valóban pihenek. Egész kényelmes, Viszont arra nem számítottam, hogy Igoumenitsa-ban kikötünk, és felszáll egy csomó ember. Felülök, hogy helyet adjak az újonnan felszálltaknak. Senki nem ül le mellém. Pontosítok. Senki nem ÜL le mellém. Csak mert egy kisebbségi család letáborozik mellém a földre. K*rva hangosak, egy igazi csürhe. K*rvára nem érdekli őket, hogy mindenki aludni szeretni. Mivel nem veszik igénybe a szabaddá tett helyet, ezért visszafekszek keresztbe az üléseken. 

 

 

85,53km