20.nap: Az eső mellé, legalább a szél nem párosul

2016.09.07. szerda

 

 

6:25 kelek, este esett néha szakadt, most pont nem esik, épp ezért olyan gyorsan pakolok, ahogy csak tudok, mivel esőben ez sokkal kényelmetlenebb. A sietség ellenére alapos vagyok, hisz egyik fontos eszközöm se lehet vizes, értem ezalatt a matracot, a meleg ruhát, az elektromos eszközöket. A sátrat alaposan letörlöm, hogy minél kevesebb vízzel csomagoljam el. Ez azért fontos, mert ha este is esik, amikor felállítom a tábort, akkor nem tudom megszárítani belül, és akkor vizesek lennének a cuccaim. A matracon most egy 120 literes szemeteszsákba teszem be, és oldható pántolószalaggal zárom le. Így nem ázik el, viszont ha csapadékmentes lesz a nap, akkor ki tudom könnyedén nyitni, és tud szellőzni. Az elektromos eszközök nagy részét is elcsomagolom, a fényképezőgépet például a vízhatlan táskámba, de hogy ne sérüljön meg, ezért betekerem a pulóverembe.

Az alapos pakolás ellenére 7:25-kor elindulok. Van bicikliút, de elég kacifántos, és 1,2 km után el is fogy. Sok helyen vizes. egyetlen előnye, hogy az autók nem csapják rám a saras szmötyit.

A tenger felől elkezd borulni, a hőmérséklet 17°C és a páratartalom 72%. A három információ azt jósolja, hogy ma többször elő kell venni a poncsót.

Fáj mindkét achillesem, ami nem jó hír. Lehet, hogy az egészségem rovására ment a sok biciklizés az évek alatt. Mivel minden fejben dől el, ezért nem gondolok a fájdalomra, úgy kevésbé érzem.

Ortona-ig hullámos az út, de a nagyobb baj, hogy el kezd cseperegni. Eleinte nem veszek róla tudomást, de erősödik, ezért muszáj megállnom, és felvennem a poncsóm. Megállok egy fa alatt, és mire kihalászom a gyönyörű lilás-kékes esőkabátom, addig már szinte szakad. Becsomagolom még a kamerámat is, aztán vissza a biciklire. Sajnos idén nem hoztam bakancsot, mivel a Balkánra készültem. Ezért attól félek, hogy a felcsapódó víztől csurom sár és víz lesz a cipőm.

Ortona közelében a főútból autóút lesz. Kettéágazik az addigi út, az egyik visszamegy Foggia irányába, oda ahol partot értem pár napja, a másik jó irányba megy, de autóút. Ez 1km után annyival lesz rosszabb, hogy a széles leállósáv leszűkül és egy alagútba folytatódik az út. Sajnos az alagút hossza is jelentős 1919 méter. Mivel szabálytalan vagyok, ezért megtűrt személyként felmegyek az alagút fala, és a szalagkorlát közötti szűk „járdára”. A szűk enyhe kifejezés. A kormányom alig pár centire megy el a faltól. A kerékpáros tudásom elég lenne ahhoz, hogy ezen a nem kevés távon egyszer se csapódjak neki a falnak vagy a korlátnak, de a szelfibotom túl hosszú és szinte azonnal fent is akad. Leesik mögém a földre. Megállok és nézem szomorúan. Tudatosul bennem, hogy visszamenni nem tudok érte, mert jobbra a fal van, balra a közel másfél méteres szalagkorlát, mögöttem meg a méretes csomagom. Konkrétem egy csaptában vagyok, amiből csak úgy szabadulhatok, ha végig szenvedem ezt a 2km-t. Elbúcsúzok a saját magam által készített szelfibottól, amit igazán az eredeti célra nem is használtam. Leginkább kutyafogsorokat tartottam távol az alsó végtagjaimtól, de sátorkaró leverőnek is használtam, vagy táskatartónak, amikor a nagymérető kosz megkívánta. Az érzékeny búcsú után minden kerékpáros tudásomra szükség van, hogy ne kenődjek fel a falra, de hiába. Az egyik tűzoltódoboz jobban kilóg a falból és a jobb kezem fennakad. A doboz szél egy méretes sebet ejt rajta. Ekkor döntök úgy, hogy a legközelebbi lehetőségnél, ahol meg van bontva a korlát kimegyek az úttestre. Addig sikerül lehorzsolni a másik kezemet is, és még más kár is ér, de ezt ekkor még nem tudom. Néha olyan szűk az út, hogy csak tolni tudom a biciklit, de a tolás most nem a megszokott módon történik. Jelen esetben a kerékpár a lábam között van és csak kicsiket lépkedve tudok előre jutni, mert ha nagyot lépek a pedál beleakad a vádlimba, vagy az achillesembe, ami már alapból fáj. Minden lelki békémet felőrölve végre elérek egy olyan helyhez, ahol ki tudok mászni az úttestre, de ez se olyan könnyű. A padka kb 40cm, a nyílás meg nem elég széles. így 40cm-rel mélyebben próbálom kiemelni, illetve kifordítani a biciklimet az útra, úgy hogy közben a forgalom igen intenzív. Végül összejön, bekapcsolok minden fény kibocsájtó eszközöm, és nekivágok a maradék 1,5km-nek. Nagy sebességre kapcsolok, így gyorsabban és biztosabban teljesítem ezt a szakaszt.

A másik oldalon, kint megkönnyebbülök. Egyrész túléltem ezt a szakaszt, másrészt már méter után au autóút újra főút lesz, sőt még pihenési lehetőségem is akar egy körforgalomnál. Itt megállok és felmérem a károkat. Van egy mély vágás a jobb kezemen, ez vérzik is. Van egy horzsolás a bal kezemen. Van pár lila folt a lábaimon, amit a pedál okozott, és észreveszem, hogy kiszakadt a matracot védő fólia. Utóbbi zavar a legjobban, hisz közeledik az újabb eső, és addig be kell foldoznom a nyílást, különben elázik az „ágyam”.

Fancavilla-ban találok egy nagyobb boltot, itt veszek tejet, meg sütit2,7€-ért. A süti alatt itt egy csomag 1kg előre csomagolt pudinggal töltött mennyországot értek. A bolt előtt eszek is párat belőle. Az ebédem elfogyasztása ideje alatt egy menekült oda jön hozzám és pénzt kér. Azt nem adok, elvből, de felajánlom a sütim. Az nem kell neki… No komment.

A városból kivezető úton megint elkezd esni, de legalább nem fúj a szél. Így születik a nap főcíme, mert nincs i rosszabb amikor az ember esőben teker egész nap, és a szélnek köszönhetően a poncsó lósz*rt nem ér.

Mire Pescara-ba érek újra erősen esik. A rossz idő ellenére tetszik a város, tetszenek a házak és a növények is. A város belsejében a látok a part mellett egy hidat, amit bicikliseknek, és gyalogosoknak építettek. Hosszan a partot követi, de mire észreveszem már túl haladtam rajta és nincs kedvem visszafordulni. Tovább haladva átmegyek egy kereszteződésen, ahol az egyik út Rómába megy. Látom az örök város nevét, és fáj a szívem, hogy idén kihagyom. Bár borult a tervem, és akár eltekerhetnék oda, de túl messze van és időbe nem férne bele.

A városban egyre intenzívebben esik, sőt egy rövid időre szakad is. Ekkor annyi szerencsém van, hogy épp egy aluljáró alatt megyek el, és úgy döntök pár percre megállok enni, addig biztos csendesül az eső. Az öltet beválik és mire végzek a tízóraival addigra már csak csepereg.

A következő 40km-en már le sem veszem a poncsóm, mert vagy esik, vagy csak szárítom az említett esővédő öltözetemet. Mire megszárad, jön a következő égi áldás. Giulianova-ig keresztül tekerek pár nem híres, de nagyon szép településen. Szinte mindenütt pálmafák díszítik az utcákat, és az épületek is csodásak. Az országút mentén is leander bokrok teszik szebbé az amúgy kevésbé jelentős tájat.

Kora délután beérek Giulianova-ba. Ez egy gyönyörű kisváros Közép-Olaszország keleti partján. Tiszta, és a tengerpartot végig pálmafák díszítik. A homokos part jól kiépített, és ha minden igaz a város északi részén több kemping is létezik. kicsit nehezen de találok egyet, amiben nem találom a recepciót. Megfordul a fejembe, hogy felállítom a sátrat, és ingyen szállok meg, de parcellás rendszer van, amiben hamar feltűnnék a tulajdonosnak, főleg, hogy már szinte üres a kemping. Megkeresem a recepciót, és boldogan befizetem a 18€-t. Mosolyogva tudatosul, hogy egy vagyont adtam ki az esti szállásért, majd jön a jó hír, hogy a zuhanyzó is fizetős. Erre este még elköltök 1,2€-t.

A nagy költségek mellé viszont jár az ingyen wifi, így délután meg tudom nézni mit érdemes megnézni holnap. Tudok szerkeszteni térképet, ha egy egyenes vonat néhány olasz városnévvel nevezhető térképnek.

A kemping elég üres ezért kérek a gondnoktól széket, hogy az életemet megkönnyítsem. Segít a sátorállításban, mivel a székre le tudom tenni a táskám, a fényképezőgépem és egyéb olyan dolgot, amit nem kéne a nedves fűre letenni. További a főzésben is nagy segítség mert kényelmesen el tudom készíteni az ebédem. Bár már az elfogyasztásában nem segít, mivel megérkezik az újabb csapadék (~15:30), így a hányingerkeltő porkaját a sátorban fogyasztom el. Előveszem a laptopom, mert az elég sík, és azon nem csúszkál a fazék.

A kemping szolgál még pár kellemetlenséggel. Ilyen az egyik, hogy nincs a wc-ben papír. A másik hogy bár ingyenesen kapnék áramot, csak az áramlelő hely speciális dug.alj-jal rendelkezik, így a kamerát sem tudom tölteni.

Mivel rengeteg időm van és mivel nem tudok mosni, ezért más fontos dologgal ütöm el az időt. Ilyen a kerékpár karbantartás. Most csak a keréknyomását állítom be, mivel a kemény kerék könnyebb haladást biztosít.

Kezd javulni az idő, néha már látom a kék eget, de még nem bízom el magam a holnapi időjárással kapcsolatban.

Késő délután elmegyek fürödni. A rosszhír, hogy nem ingyenes, a rosszabb hír, hogy alig meleg a víz, én meg forróban szeretem volna felfrissülni.

Fürdés után visszasétálok a sátorhoz, ahol iszonyatos gázszagot érzek. Kiderül ereszt a palackom. Igazítok rajta, úgy már nem hallható a szivárgás. Picit lehet érezni, hogy ereszt, de az már nem vészes. Nem kéne hogy tönkre menjen, csak mert akkor nem tudok főzni, akkor dobhatom ki a kajám, és akkor még magasabb lesz a napi kiadásom.

Az eddigi túráimból tanulva, idén nem szeretnék egészségkárosodást szenvedni az alultápláltság miatt, ezért este elmegyek enni egy pizzát a helyi étterembe. A négy sajtos pizza és egy finom olasz sör 7€. Ez elég baráti ár, bár erre még rájön 1,5€ COPERTO, ami a szervízdíj.  A bőséges vacsora után lefeküdtem aludni.

 

 

90,05km