Este rosszul aludtam, ezért csak 7:15-kor kelek, viszont villámgyorsan pakolok, így 7:35-kor el tudok indulni. Az út még 2,8 km-t emelkedik, de legalább szép a tenger, ilyen magasból. Az ilyen magas kb. 150-180 méter. A szép kilátás miatt megállok, és ha már megálltam miért nem tisztítsam meg a láncol, ami így a 23.napra elég megviselt lett. A tetőről elindul az út lefelé, és ha nem lenne rossz a minősége, még gyorsan is mehetnék, de az első párszáz méteren ez sajnos nem jön össze. Elérek egy kereszteződéshez, ami egy nagyobb rangú út és az sima. Fék nélkül robogok egész az SS16-ig. Na, persze ott is fék nélkül robogok, de itt már tekernem kell. Sőt, eleinte még kicsit emelkedik is. A főút biztonságos, mert egy széles leállósáv szerűt építettek oldalra, ami el van választva fényvisszaverő oszloppal. Így nem csak sima úton tekerhetek, de biztonságban. Az ilyen fajta utat jó magam is kitaláltam, de eddig csak itt és Dániában láttam (sajnos). Cattolica-ig jó sebességgel haladok, így hamar beérek a városba, ahol találok egy mekit, de sajnos ez is be van zárva. Étlen szomjan haladok északnak. A városban van nagyon hangulatos bicikliút, végig a part mentén. Oldalt pálmafák, lágy szél és kevés turista. Utóbbinak örülök talán a legjobban, mert nem kell állandóan arra figyelni melyik figyelmetlen turista ugrik ki elém. A széles bicikliúton könnyedén előzgetem a többi kerékpárost, még akkor is ha jönnek szembe. Az úttal csak egy baj van, hogy semmi jelzés nélkül hirtelen véget ér egy lezárás miatt. A szerencsém az, hogy van egy keskeny rés a korláton és átférek a széles biciklimmel. Az utólagos tervezés miatt végül is van térképem, de elég kezdetleges, viszont a lényeget felírtam, például azt, hogy hol kell lefordulni, vagy hogy nagyjából milyen városokat kell érintsek, így a mai nap második nagyobb városát is hamar elérem, ami jelen esetben Rimini. Meglátom a repteret, és tudom innen sima ügy a tájékozódás. Az út amin tekerek egyenesen bevisz a városba, annak is az első látnivalójához a régi városkapuhoz, az Arco di Augusto-hoz. A kapu soha nem töltötte be szerepét, mert a rómaiak hosszú időre megteremtették a békét Itáliában, később pedig a fasiszták lebontották a körülötte felhúzott városfalat. A Piazza Tre Martiri-t megközelítve a tömeg egyre jobban nő, de a látnivalóban gazdag sétálóutca feledteti ezt a kellemetlen dolgot, majd elérem a város másik főterét a Piazza Cavour-t. Itt található 3 impozáns palota a Garampi, az Arengo és a Podesta. Valamint az Amintore Galli színház. A tér közepén áll a 5.Pál Pápa szobra, valamit egy díszkút. A Tiberius hídig elzötykölődve végre 6 év után megnézhetem a római kori hidat. Akkor azért nem jött össze, mert későn értem be a városba, és nem volt időm turistáskodni. De, ami késik az nem múlik. Viszont akkor San Marino felé vettem az irány, ezzel a pajzán gondolattal sokáig bíbelődőm, de végül folytatom az utam Velence felé. Bár ide az említett törpeállam nincs 20km, ennek ellenére idén kihagyom. A városban veszek kroaszont és egy liter tejet 3, 1€-ért, de hogy az energia bevitel nagyobb legyen megállok a város utáni mekiben is, ahol betolok 2 hamburgert és egy kólát 3,6€-ért. Utóbbi helyen a kiszolgálás elég silány, de a wc-ban végre találok papírt, és feltankolhatok. A következő 20-25km Cesanatico-ig nagyon unalmas. Na, nem azért, mert Olaszország uncsi hely, hanem mert SS16 átalakul autópályává. Olaszországban, elsőként Genova észrevettem, hogy semmi előjel nélkül egyszer csak a főútból autópálya lesz. Itt ez történt. Biciklizek gyanútlanul, egyszer csak négysávossá válik az út, aztán kicsit tovább a két szemközti sáv között megjelenik egy álválasztó kerítés, majd oldalt is. Végül kiteszik az autópálya jelet. Ekkor már km-ek óta bicikliztem a négysávos úton, és visszafordulni veszélyesebb, mint folytatni előre. A tizen-huszon kilométer így lett elég unalmas, hisz az autópályánál kevés unalmasabb dolog van a világon. Egy másik hasonló helyen csak onnan jövök rá, hogy autópályán biciklizek, mert volt egy felhajtó, és azon az úton ki volt téve a pályára figyelmeztető tábla. Az említett uncsi szakaszon az egyetlen érdekes az volt, hogy hallok valami fülsiketítő motorzúgást. Megállok meghallgatni honnan jön a hang, és egyszer a kerítés mögül megjelenik pár motoros. Az autópálya mellett 50-100 méterre van egy edzőpálya. Vagyon jól nyomják a srácok. 3 kanyart látok a teljes körből, de ebben a 3 kanyarban is nagyon harciasan és vitézen küzdenek. Az egyik motor lefullad, akkor sétál be egy segítő, és ekkor veszem észre, hogy a srácok valójában 6-7 éves gyerekek. A segítő derekáig ér a gyerek, a motor meg olyan kicsi, hogy a segítő majdnem, hogy a hóna alatt viszi le a motort. Cervia-ig autópálya, ott kis pihi, meg wc a benzinkúton, aztán bebiciklizek a városba, mert a kulacsaim csont szárazok. Találok egy nénit a házánál, tőle kérek egy flakon csapvizet. A néni kicsit morcod, de azért megszán. A forgalomba való visszailleszkedés kicsit nehézkes, csak mert sok az autó, és mellékutcából visszajutni a főút másik oldalára nem egyszerű. És miután visszajutok a kívánt útra, utolérem a dugót. Ez kicsit visszalassít, mert csak lassan tudom előzgetni a hosszú kocsisort. A nap főcíme úgy született, hogy Ravenna előtt pár km-rel letérek az SS16 útról, mivel az Padova felé halad tovább. Az SS16 egy 1000 km hosszú út Olaszországban és én ebből kb 600 km-t bicikliztem rajta. Azt nem mondom, hogy sok szép emléket hagyott rám, az elmúlt napok az életem egy adott szakasza, melytől most elbúcsúzok, és mint minden búcsú kicsit meghat. Na, persze egy jobban meghat, hogy Ravenna előtt az országút, megint autópálya lesz és megint tekerhetek unalmas és veszélyes terepen. Ráadásul itt a szalagkorlát szinte fellóg az útfelületre, így semmi biztonsági sáv sincs. Egyetlen dolog ami kicsit nyugtat, hogy erről a szakaszról tudtam, hogy autópálya lesz, mert az utólagos tervezésnél már kiszúrtam a térképen. Mentségemre csak annyit, hogy más utat nem találtam, és ez se olyan hosszú, csak 3km. A városban rosszul tájékozódom a rossz utcatáblák miatt, illetve hogy csak egy kézzel rajtolt térképem van. Teljesen véletlenül botlok bele a Parrocchia Santa Maria in Porto templomba. A templom kívülről sokkal tetszetősebb, mint belülről. Az esküvőre való feldíszítés kicsit dob rajta egyet, de az évszázadok hányatott sorsa látszódik az ornamentikán. Pár métert tekerve elérem a Sant'Apollinare Nuovo templomot, mely művészettörténetileg jóval jelentősebb, mint az előző. Ugyan is itt található az első kép, mely ábrázolja Lucifert az európai művészetben. Miután átitatott a közel egy évezredes épület varázsa, kint észreveszem, hogy pár ember a biciklim környékén áll és arról beszél. Jobban figyelek és rájövök, vagyon nem kell hallgatóznom, mivel értem a teljes beszédet. A csoport, akik a kerékpáromról beszélnek, erdélyiek. Miután agyon dicsérték a felszerelésem, elmondom, hogy honnan jöttem. Beszélgetek velük pár percig, tőlük tudom meg, hogy a város milyen vagy történelmi jelentőséggel bír, és hogy milyen csodás épületeket lehet felfedezni. Mondják semmi kép se hagyjam ki a San Vitale Székesegyház-t. Viszont nincs Ravenna térképem, ezért csak bolyongok a városban. Már-már a feladás mellett döntök, amikor teljesen véletlenül megtalálom a már említett szentéjt. Viszont kiderül van belépő. Sőt az is kiderül, hogy az előzőbe is lett volna, csak én úgy mentem el a jegyszedő árusnéni mellett, ahogy az elő van írva. A város templomaiba és múzeumjaiba van egy egységes jegy, ami 8€, és eddig ezt nem vettem meg. Mivel vagyon kíváncsi vagyok, hogy néz ki a San Vitale Székesegyház, ezért kifizetem ezt a nem túl nagy összeget. A templom olyan pontján helyezkedik el a városnak, ami már nincs rajta a térképemen, így egy jó darabig csak bolyongok. Viszont eszembe jut, hogy a vasút állomás mellett fekszik az a csatorna, ami már rajta van a térképnek gúnyolt firkálmányomon. A vasútállomás szerepel a pár szavas olasz nyelvtudásomban, így könnyen eljutok odáig, onnan meg könnyen megtalálom a város hatalmas csatornáját. Onnan minden egyes elágazást feltüntettem a térképemen, sőt még azt is felírtam hányadik kihajtón kell kimenni egy-egy körforgalomból. Így a tájékozódás egyszerű, viszont a város után olyan elhagyatott ipartelepen megyek keresztül, hogy kétségeim támadnak, hogy jó fele megyek. Bármerre nézek, csak nádat és olajfinomítókat látok. Végül csak elérek egy kereszteződéshez, amin szerepel az a település mait keresek. A civilizáció nyomai javítják a hangulatomat. Visszaadják a lelki és fizikai kitartásom. Még arra is van erőm, hogy visszaforduljak, és hogy lekamerázzak egy olyan út felfestést, miszerint jobbról kell balra, illetve balról kell jobbra fordulni. Valószínűleg az olasz szakik véletlenszerűen vették ki a festősablont a kocsiból és pingálták fel a piktogramot az út felületre. Pár száz méter találok egy sokkal egyértelműbb jelzést miszerint a főúttól jobbra 300 méterre van egy kemping. Nagy sebességfel berobbanok a recepciós kisasszony életébe, és befizetem a 11,5€-s szállásdíjat. A kemping nagyon igényes, és tulajdonképpen nem is drága. Ami az olasz kempingekre jellemző, hogy nincs wc papír a mellékhelységben, de itt ez sem igaz. A sátramat felállítom egy másik biciklis fószertól nem messze, akivel kicsit beszélgetek is bár percet. Az úriember holland, és ő is biciklitúrán van, bár kisebben mint én. Mivel van elég spórolt pénzem, úgy döntök a kemping éttermében fogok megvacsorázni, viszont a hely csak este fél 8-kor nyit, ezért inkább bemegyek a kemping boltjába, ami csak kicsit drágább, mint egy normál bolt itt Olaszországban. Veszek 3€-ért kaját, és 1,7€-ért sört. Majd a sátram mellett a szokásos kényelmi körülmények között elkészítem az esti elemózsiám. A feltúrbózott vacsorám nem csak ízletesre sikerül, de roppant táplálóra. Még van időm sötétedésig és egy extra söröm, ezért úgy döntök kisétálok a partra, hogy ott fogyasszam el az isteni alkoholos nedűm. A tengerpart csodálatos, mesterien elhelyezett napágyak és napernyők. A homok sima, és nincs szemét. Leülök az egyik napágyra, majd a sörömet elfogyasztom. Átgondolom, milyen jól sikerült a túrám azon része, ami teljesen felborult, és hogy terv nélkül bolyongok immáron egy hete. A tökéletes pillanatokat csak a meleg, és a szúnyogok zavarják. A söröm elfogyasztása után nem is maradok sokáig, elindulok vissza a kempingbe, de eltévedek. Nehezen de visszatalálok az erdei ösvényre ami visszavisz a hátsó bejárathoz. A kempinghez jár egy belépő kártya, amivel a ki lehet nyitni az említett ajtót. De csak elméletileg lehet kinyitni, mert nekem nem sikerül. Pár perc után már k#rva ideges vagyok, de végül jön egy csoport, és ők beengednek. A sátorban olyan meleg van, hogy nem tudok elaludni, ezért elmegyek lefürdeni hideg vízben. Az ötlet végül is beválik, mivel sikerül mély álomba szenderülnöm.
106,09km