4:27-kor felkelek, de ez még túl korai, hogy elkezdjek készülődni, ezért visszafekszek. 6:25-kor ébredek újra, de ekkor már kikászálódok a sátorból. Közepesen gyors pakolás után 7:08-kor indulok. A recepción, még le kell adni a belépő kártyám, és meg kell várni, hogy a recepciós lecsekkolja, hogy már befizettem a szállásdíjat. Az első 10km-t mellékúton teszem meg, uncsi, szar, de nincs forgalom és néha látok halász házakat. Fél óra alatt elérem a főutat, de az SS309 se izgalmasabb. A csendet is csak két vadlúd töri meg, mivel szárnycsapkodásuk túl hangos. Az unalmas kilométereket csak pár autó, és a hátfájásom teszi változatosabbá. Ez a hátfájás szinte normális egy ilyen túrán. Az egésznapos görnyedés a biciklin túlterheli a lapockámnál az izmokat és pár hét után görcsösen megfeszülnek, ami kínzó érzést eredményez. Amit tehetek, hogy menet közben tornáztatom, vagy a kormányszarvon állítok, minek eredményeképp másik szögben görnyedek a biciklin. Illetve a harmadik megoldás, hogy sűrűbben tartok pihenőt. A felborult túrám eredménye, hogy terv nélkül tekerek napok óta. Az előnye az, hogy annyit megyek minden nap, amennyihez kedvem van, viszont a hátránya, hogy nem tudom milyen látnivalókat érdemes megnézni. Mivel Rimini, és Ravenna kivételével sok mindent nem tudtam megnézni, ezért kiéhezve egy érdekes és szép látnivalóra tekerek napok óta. 10 magasságában észreveszek tőlem jobbra egy pici templomot. Máskor nem állnék meg egy ilyen kis épületért, de mostanra tényleg hiányzik valamilyen látnivaló. Kiderül, ez a Pomposa apátság. Pomposa visszaadja azt, amit „középkori hangulat” néven szoktak emlegetni. A kolostor eredete több, mint ezer évre, a VI-VII századra nyúlik vissza. Ugyanis ekkor telepedtek le itt bencés rendi szerzetesek. Abbazia di Pomposa az 1000. évtől kezdett el rohamosan fejlődni, ez a hét hangjegyre épülő szolmizációs rendszer megalkotójának, Szent Guidonak köszönhető. A keresztény épületegyütteseket elhagyva hamar elérem a Pót. Régóta szerettem volna megnézni Olaszország legnagyobb folyóját, hát most a véletlennek, illetve a görög kutyáknak köszönhetően ez össze is jön. A folyó bár nem nagyobb a Dunánál, de a Pót most látom először, a Dunát meg hetente többször is. A Pó az olasz gasztronómiának köszönhetően tele van hallal, ugyan is az olaszok nem szeretik a folyami halakat. Így a magyar horgászok kedvelt helye eme 652 km hosszú folyó. A nem túl érdekes napot még az fűszerezi, hogy a km órám eléri a 28000.km-t. Nosztalgikus érzések szabadulnak fel bennem, hisz 28000 km alatt rengetek országban jártam, és tömérdek élményre tettem szert. A szép emlékek felelevenítése mellett és a korai óra ellenére a környék egyetlen nyitva lévő kempingét kell megkeresnem. Bár hemzseg a terület a kempingekben, de a szezonvégén már csak egy van nyitva. Később a személyzettől megtudom, hogy ez is holnap bezár, és téliestik a létesítményt. Szerencsés vagyok, hogy nem egy nappal később értem ide. A környék legnagyobb települése Chioggia. Ez már a Velencére jellemző mocsaras, lápos területen fekszik, épp ezért a várost hasonló lagúnák taglalják, mint a fent említett várost. Sajnos ezt az információt ekkor még nem tudom, és nem nézem meg. Ezért érzem, hogy ez a túra ilyen tekintetben a legnagyobb csalódás az eddigiek közül. A kempinget 12:30-ra érem el. Befizetem a 10,4€-s szállásdíjat, felállítom a sátrat, majd mosok. Idefel jövet láttam egy mekit, be is menetem hogy megebédeljek, de a sor elején egy nő akkor kezdte el kitalálni, hogy mi is szeretne enni, amikor rákerült a sor. 8 azaz 8 percig nem tudta eldönteni, mit akar enni, ezt megunva kerestem fel a kempinget, és mivel éhen maradtam, úgy döntök visszabiciklizek a gyorsétterembe. Az ötlet addig jónak tűnik, amig az olasz úthálózat átlátom, mihelyst rájövők, hogy fogalmam sincs merre járok, átértékelem ezt a remeknek tűnő ötletet. végül 4 km helyett 9 után beérek a már említett étteremben, ahol nem hogy sor, de vendég alig van, így elég hamar hozzájutok a szükséges energiámhoz. Energiát írtam mert ételnek nem nevezném azt a szennyet, de Olaszországban a rendes étterem számomra megfizethetetlen, ezért kel ilyen energiabombát vásárolnom. Visszafelé már nem tévedek el. A nappali hajszának köszönhetően, még rengeteg időm van estig, emiatt, na, meg hogy többet az idei túrán már nem fürdök az olaszt tengerbe, lemegyek és megmártózok benne. A búvárszemüveget fent hagyom, de nem is baj, hisz a víz nem tiszta. Emiatt kicsit sajnálkozok, de tudom lesz még lehetőségem úszkálni Horvátországban is a tengerben. Ráadásul ott ismerek egy csodaszép helyet, ahol olyan tiszta a víz, mint egy uszodában. A fürdőzés után szomorúan tapasztalom, hogy ebben a kempingben sincs wc papír, így ha holnap se tudok szerezni akkor nagy bajban leszek a túra maradék pár napjában ezen a téren. Vulgárisan fogalmazva sz#rban leszek. Mint minden nyugati kemping ez is nagyon modern. Van uszoda, ugrálóvár, játszótér, étterem és wifi. Bár utobbi 2€ egy órára, előbbi meg csak este nyit ki. Úgy tapasztaltam az olaszok szeretnek este zabálni, ellentétben velem. A wifi-nek köszönhetem, gyors megtervezem a túrám horvátországi részét, megnézem hol vannak kempingek, illetve hogy mennyibe kerülnek. Rajzolok térképet, amire felírom a domborzati viszonyokat is. A nagy szervezés közepette teljesen véletlenül megszomjazok és veszek egy sört. Olaszországban a sör nem olcsó, 5€-t kérnek egy 6 dl import német búzasörért. A kirablásom után megéhezek, de hogy spóroljak, a szokásos porkaját eszem EXTRA tésztával. A fenséges étel után elindulok a partra, hogy gyönyörködjek a természetben. Útközben megtalálom a kemping boltját, ahol 2,3€-ért kapok ugyan olyan német sört, mint amit az étteremben 5€-ért kaptam. A szinte ajándéknak számító nedűvel felvértezve támadom meg a lemenő nap vöröslő fényével megvilágított partot, ahol felmászok az életmentők kabinjába, és kb 5 méter magasból csodálom a a horizontot, a tengert és a partot. Miközben iszom a söröm, szép lassan besötétedik, és a homokos föveny is lecsendesül. Nem szokásom így kiülni elmélkedni esténként, épp ezért élvezem minden percét. Átgondolom ma is, hogy a szerencsétlenül sikerült túrám tulajdonképpen egész jól alakult, hogy a tervnélküliség ellenére milyen sok szép dolgot láttam, és hogy milyen jól osztottam be Velencéig a távot, hisz a lagúnák városa már csak 40km, így holnap, a születésnapomon egy egész napot tölthetek abban a városban, amiról ódákat lehet zengeni. 104,27km